2014. július 1.

David Garrett nosztalgiázott


Alig pár nappal azután, hogy Music című crossover turnéjának ázsiai szakasza véget ért, a nagy sikert tegnap este egy kis klasszikus nosztalgiázás követte Bad Kissingenben. | Megjelent a cikkem a Starity-n. |

A hegedűművész fellépett az évente megrendezésre kerülő Kissinger Sommer elnevezésű fesztiválon, amely Németország egyik legrangosabb klasszikus zenei rendezvénye 1986 óta. Este 7 órától a Cseh Filharmonikusokkal adta elő Vivaldi: A négy évszak című művét, amelyet ráadásként Bach Sarabandéja követett.
A délelőtt 11 órától zajló főpróbára idén is, akárcsak tavaly, több mint 600 diákot hívtak meg a Regentenbau Max Littmann-nagyterembe, hogy ingyen figyelhessék meg az előkészületeket és tanulhassanak belőle.
David ugyanitt, mindössze 9 évesen lépett fel először nagyzenekarral; Mozart G-dúr hegedűversenyét játszotta. Innentől kezdték el csodagyerekként emlegetni.
A művész nyáron az őszi, új crossover műsorán dolgozik, amelynek során november 1-jén a szomszédba, Bécsbe is eljön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése