David Garrett a Kék Kanapén

Fotó: BR.de

David Garrett - A lázadó hegedűs

Szerepelt már a Guinness Rekordok Könyvében is a világ leggyorsabb hegedűseként: 13 hanggal egy másodperc alatt. A hegedűvirtuóz profi a klasszikus zene és a rockzene világában. Vasárnap David Garrett Gabi Fischer vendége volt a Kék Kanapén. | Forrás: BR.de |

A sebesség mindig nagy szerepet játszott David Garrett életében, aki 1980-ban* David Bongartzként született Aachenben. Már ötévesen megnyerte a "Jugend musiziert" nevű versenyt. Nyolc volt, amikor az édesanyja, a balett táncosnő Dove Garrett nevén lépett fel, és tízévesen adta csodagyerekként első koncertjét a hamburgi filharmonikusokkal. Tizenhárom évesen kapta első lemezszerződését. Ma egyik fellépésről a másikra siet és bőröndből él.


Crossover-művész 

Hosszú, szőke haj, tetoválások, feltűnő ékszer - 2007 óta ezzel a külsővel kap Garrett a koncertügynökségétől új imázst. Átlépi a határokat, kiszabadítja a klasszikus zenét elefántcsont tornyából és lenyűgöz vele egy új közönséget. "Virtuoso" című albumán Rimszkij-Korszakov "Dongója" mellett eljátssza a Metallica "Nothing Else Matters"-ét is. És 2010-ben elindítja "Rock Symphonies Tour" nevű koncertkörútját, és Vivaldit éppen úgy játszik, mint Guns N'Roses-t. A kritikusok azt hányják a szemére, hogy ő egy renegát, aki vacak rockzenére pazarolja a tehetségét. Ezzel ellentétben Garrett úgy tartja, hogy: "A Paganinik, Lisztek és Chopinek voltak a 19. században az első rocksztárok a világon." 

Az Ördög Hegedűse

Tavaly Garrett a "Der Teufelsgeiger" című filmben a legendás hegedűvirtuózt, Niccolò Paganinit testesítette meg. A film a botrányos életű Paganinit a londoni tartózkodása során mutatja be, ahol beleszeret egy kiskorúba. Garrett ehhez felvett egy albumot, amely "Garrett vs. Paganini" címmel jelent meg.  

David Garrett vasárnap, 2014. szeptember 28-án Gabi Fischer vendége volt a Kék Kanapén.

Gabi Fischer és David Garrett | Fotó: Markus Konvalin

2014.09.28. |  A műsort meg lehet hallgatni: Ide kattintva új ablakban bejön az adás. | 35 perc |

Innen letölthető mp3-ban | Az alábbiakban pedig elolvasható :)
  


A Bayern 1 bemutatja a Kék Kanapét. Minden vasárnap 12 és 14 óra között, a Bayern 1-en. - "Mindig jól informáltan."

Gabi Fischer: - Mai vendégem úgy hegedül, ahogy senki más, mondhatni mestere ennek a hangszernek, el is hozta ma magával, izgatottan várom, hogy mindjárt előpakolja. Nagyon örülök, hogy itt van, a kérdéses zenész a nők nagy bálványa ... David Garrett van itt velem a stúdióban.

- Szia, jó, hogy itt vagy.

David Garrett: - Szívből köszönöm, örültem a meghívásnak és örülök, hogy itt lehetek veled.

GF: - Csodálatos! David, 300 napot vagy úton egy évben. Ez igaz? Olyan átlagban.

DG: - Igen, hol itt, hol ott, 300 napig.

GF: - Ez rengeteg. De azért tudod, hogy ma hol vagyunk ...

DG: - Szívesen vagyok Münchenben, és pontosan tudom, hogy itt melyik hotelban szeretek lenni (nevet), és szeretünk sétálni menni, ha azt mondom, "mi": Jörggel, a turnémenedzseremmel, aki éppen ott áll. München nagyszerű város, és most az idő is jó.

GF: - És most van az Oktoberfest.
DG: - Igen!

GF: - A megfelelő időben, a megfelelő helyen!

DG - Nagyon szívesen mennék el rá újra, mert tavaly voltam az Oktoberfesten életemben először, de ma ez időbeli okokból kifolyólag nehéz lenne.

_________________________________

GF: - Nagyon örülök mai vendégemnek itt, a Kék Kanapén, David Garrett ül itt, ismerjük őt zenészként és kellemes külsejű emberként is, és David, egyvalamit megmondhatok, az öröm óriási volt, amikor itt a Bayern 1 szerkesztőségben kiderült, hogy David Garrett jön. Minden nő megbolondult.

DG: - Örülök természetesen (nevet), hogy ilyen eufória uralkodik itt, és megtisztelve érzem magam, köszönöm szépen!

GF: - Igen, ez valóban így van. Crossover koncerteket adsz, ez valami egészen különleges, és egy egészen különleges módon kell megmutatnod a tudásodat. Nemsokára beszélünk még erről, de előbb hallgassunk bele ... (hegedűszó) Itt "dühös" David Garrett, a Kék Kanapén. (nevet) Ott van a weboldaladon, hogy világklasszis hegedűsnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy jó crossover albumot tudjon készíteni. Mi olyan különleges ebben a műfajkeresztezésben?

DG: - Hát, azt hiszem, hogy a különlegessége elsősorban a munka minőségében kell, hogy megmutatkozzon. Azt mondtad, crossover-hegedűs, én, mint már mondtam az előbb, mindig elsősorban klasszikus hegedűsnek tartom magam. A crossover egy nagyon tág fogalom, ha kicsit pontosabban akarnám megfogalmazni, akkor végérvényben olyasvalaki vagyok, aki nagyszerű zenét tolmácsol, legyen az klasszikus, pop-rock, vagy jazz. A felelősség abban rejlik, hogy mindenféle zenéből ki tudd hozni a legjobbat ezzel a hangszerrel, persze, a klasszikus zene mindig az otthonom volt és az is marad.

GF: - Az a helyzet, hogy ezek a crossover koncertek ... maradjunk ennél a kifejezésnél, mert már megszoktuk ... akárhogy is, nagyszerűek, mert közben olyan embereket is elérnek, akiktől bizonyos mértékig távol áll a klasszikus zene.

DG: - Ezzel egy csodálatos hidat lehet ácsolni. Ha lehetőséged van először egy zenekart meghallgatni és először egy hegedűs előadását meghallgatni ... mindig játszom egy bizonyos arányban klasszikus zenét is a crossover koncerteken, ez nagyon fontos, mert lehetőség van közben arra, hogy az ember fenntartások, sőt, előítéletek nélküli nyitott fülekre találjon. Ez a következő lépés, eljönni egy klasszikus koncertemre, és ezt sokan meg is teszik. Ebben már persze nincs benne a kezem, de mindig nagyon örülök annak, amikor leveleket kapok azoktól az emberektől, akik a crossoveren voltak, látom őket a klasszikuson is, és érdeklődni kezdenek a zene iránt. Ez egy zenésznek a legszebb érzés. Felkelteni az emberek érdeklődését aziránt, ami őt magát lenyűgözi.

GF: - És ez egy nagyon jó kezdet azoknak, akik azt mondják, hogy David Garretten keresztül egy kicsit a klasszikus zene irányába is elindultak. Ez egy nagy dicséret akkor.

DG: - Ez egy nagyon nagy dicséret, és mindenkinek örülök, aki utána igyekszik egy kicsit foglalkozni vele, de mint mondtam, a crossover elsősorban nekem arról a lehetőségről szól, hogy valami olyat mutatok, amivel nyitott fülekre találok, és ezek után természetesen a többi extra bónusz.

GF: - A koncertjeidről mindjárt beszélni fogunk, hiszen éppen turnéra indulsz, ahogy itt látom magam előtt, itt van minden pontosan, október 9-én Nürnbergben leszel, aztán október 20-án és 21-én az Olympiahalléban. Az Olympiahalle? Idáig először el kell jutni, hogy meg tudja tölteni az ember! És ezt te egymás után kétszer is megteszed!

DG: - Ez egy rettenetesen őrült történet, ezzel a hangszerrel az elmúlt években ilyen fogadtatásban részesülni, és hogy ezekben a nagy csarnokokban játszani tudjon az ember, játszhasson az ember. És ennek megfelelően természetesen mindig nagyon alapos és jól felkészült vagyok. Idén egy teljesen új műsorral állok színpadra, nem lesz semmi olyan abban, amit a színpadon játszom, amit bárki is hallott volna már tőlem ...

GF: - Tehát ez azt jelenti, ... van az a mondás, hogy már voltam koncerten, többször nem megyek, hiszen láttam már ...

DG: - Ebben az esetben, mint mondtam, 100 százalékban új az anyag, és meg vagyok győződve, hogy a legjobb lesz, amit eddig valaha csináltam.

GF: - Hhűűű, ez aztán a kijelentés!
DG: - Az embernek magasra kell tennie a mércét.

GF: - És az érdeklődők a honlapunkon is utánanézhetnek, ha az időpontokat nem értették pontosan.

_________________________________

GF: - A vendégem David Garrett itt, a Kék Kanapén, valójában Aachenben született. David, négy évesen fogtál először a kezedbe hegedűt, és az édesapáddal gyakoroltál, ő tanított, hogy pontosabb legyek. Mikor vált egyértelművé, hogy csodagyerek vagy?

DG: - Ó, ez nekem még ma is rejtély. Ezt mások mondták, és akkor még teljesen máshogy viszonyultam ehhez a kifejezéshez. Ha nagyon sok időt és munkát fektetsz bele, és nagyon fegyelmezett vagy, akkor ez az egész minden más, csak nem csoda, ami pozitív ebből az egészből kisül. Inkább a kötelesség, aminek eleget tesz az ember. Ez nem jelenti azt, hogy nem élveztem, de azt hiszem, ennek semmi köze a csodához.

GF: - Ha valaki egy négyéves gyerek kezébe hegedűt ad, akkor az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ha ezt a gyereket tanítja is és figyel rá, hogy sokat gyakoroljon, hogy lesz is belőle valami, tehát valahol ott kell lennie egy kis tehetségnek is, nem?

DG: - Lehetséges. Ez ismerős, mert nagyon sok olyan kollégám volt, aki egészen fiatalon valami teljesen mást csinált, szóval nem feltétlenül a tehetséggel van összefüggésben, hanem az egyéni becsvággyal, és hogy az ember szeretné csinálni. Hogy valamit az ember, éveken, évtizedeken keresztül igazán szeret, és ez egy ritka dolog, ha valóban a tinédzseréveken túl is tart. És hát én mindig olyasvalaki voltam, aki azt mondja, hogy makacs vagyok és nem hagyom abba. (nevet)

GF: - Négyévesen képes az ember ezt valóban élvezni?

DG: - Szeretném azt mondani, hogy igen, azonban a fejlődési folyamat kétségtelenül nem egy egyszerű dolog, sok stresszel jár együtt, de másrészről azt hiszem, hogy minél idősebb lesz az ember, annál kevésbé emlékszik rá, és annál szebbnek tűnik. (nevet)

GF: - Már mondtad az előbb, hogy egy kis stressznek is kell lennie a dologban. Hogy egy ilyen gyereket a hegedűre rávezessenek ...

DG: - Nem szívesen mondom, azt kívántam, bár máshogy lett volna, mindenesetre még soha találkoztam olyannal, akinél működött volna a dolog anélkül, hogy ne lett volna ez a bizonyos "na, csináld" ...

GF: - Utólag szigorúnak találod egy kicsit talán, ahogy az édesapád tanított?

DG: - Utólag nézve mindent jól csinált, abban a pillanatban mindent rosszul, de így utólag nézve mindent jól. Ez egy kis ellentmondás, de amikor én mondom most, akkor van értelme. Tehát, a szülők részéről nyomást gyakorolni mindig helytelen, de ha működik, akkor az egy lottó ötös, és működött, így utólag minden helyes volt.

GF: - Hogyan láttad ezt gyerekként? Nem volt néha eleged belőle?

DG: - Ó, dehogynem! Azt hiszem, nincs olyan, aki ilyet átélt, és mindig örült volna neki. Sok volt a sírás, sok volt a csalódás, és amikor látható volt a szülőkön, hogy csalódottak, mert nem úgy játszottál, ahogy azt elvárták volna ... gyerekként az ember hihetetlenül érzékeny ezekre a kis dolgokra, és hát igen ...

GF: - A neved kilenc évesen úgyszólván megváltoztattad, ugye?

DG: - A szüleim csinálták. A szüleim valahogy már elég korán, már amikor 7-8 éves voltam, akkor gondoltak arra, hogy ember, ez a gyerek nem játszik rosszul, és ha esetleg hivatásszerűen csinálná, akkor a Bongartz név nemzetközi viszonylatban nem lenne valami ...

GF: - Nem lehetne mindenhol kimondani, mondjuk így.

DG: - Így van. A szüleimnek már akkor nagy tervei voltak velem. Végeredményben, ha belegondol az ember egy kicsit, ettől féltek.

GF: - Igen, érthető, nagyon korainak tűnik, négy évesen egy bizonyos karrierre rágyúrni, hogy úgy mondjam. David Garrett a Bayern 1 Kék Kanapéján, és nemsokára beszélünk arról is, hogy világjáróként hol érzi otthon magát.

_________________________________

GF: - Nem sokkal fél előtt vagyunk, időjárás és közlekedés jön itt, a Bayern 1-en. David Garrett van itt nálam a Kék Kanapén; igen, Aachenben születtél, New Yorkba költöztél, Berlinben is van lakásod ... hol vagy otthon?

DG: - Mindenhol. Tényleg azt kell, hogy mondjam, vannak bizonyos városok, ahol nagyon sok időt töltök és töltöttem, München is ide tartozik, és persze vannak hotelek és helyek, amelyekhez sok emlékem kötődik. Münchent éppen annyira tekintem otthonomnak, mint Berlint, mert az idő, amit itt töltöttem, biztosan nem kevesebb.

_________________________________

GF: - Négy évesen kapta az első hegedűjét. Úgymond csodagyerekként már nagyon korán a színpadon állt, éppen erről beszéltünk, vendégem ma itt a Kék Kanapén David Garrett. David, ez azt jelenti, hogy te tulajdonképpen eddigi életed során már hozzászoktál a reflektorfényhez, teljesen normális a számodra, ugye?

DG: - Utálom a rivaldafényt.

GF: - Komolyan?

DG: - Borzalmasnak tartom. Már többször is elmondtam, hogy a színpadra lépés pillanata rettenetes, még mindig olyan dolog a számomra, hogy te jó ég! Az egyetlen ok, amiért a színpadra megyek, az a tény, hogy ott van egy zenekar, vagy egy együttes, amit szeretek és nagyra tartok. És akkor azt gondolom, na oké, szívesen zenélek. De ez az egész helyzet, a színpadon való állás, és hogy hallgat a közönség, az ... brrr... végigfut a hátamon a hideg tőle.

GF: - Ez azt jelenti, hogy lámpalázas vagy, vagy egyszerűen csak egy nem jó érzés ...

DG: - Nem, nem lámpalázas vagyok, hanem csak meztelennek érzi magát az ember, mert végeredményben előtte nagyon sokat dolgoztál, nagyon sok érzelem köt a darabhoz, és az a pillanat, amikor figyelmen kívül kell hagyni, nagyon nehéz. Felmenni a színpadra és aztán az emberek előtt ezt újból visszaadni, és muszáj megtenni. Végeredményben, a legjobb koncert az, legalábbis nekem,  amikor felmegyek a színpadra, jól érzem magam és pontosan úgy játszom, mint otthon saját magamnak a szobában.

GF: - Tehát ez azt jelenti, hogy a közönséget lényegében elfelejted.

DG: - Így van. Zenélni csak a színpadon lévőkkel és saját magának tud az ember. Úgy gondolom, a legtöbb kollégám is egyetért ebben, hogy a legnagyobb hiba az, ha a közönségnek játszik az ember. Ez mindig visszafelé sül el. Végeredményben a zenében kell jelen lenned, megkeresni azt a pillanatot, amikor a zenében rátalálsz a koncentrációra, az érzelmekre, és a közönség nem szabad, hogy ott legyen. És ez az, ami a közönséget mindig lenyűgözi, mert amikor úgy érzed, hogy valami nagyon személyes dolog történik, az a pillanat maga a varázslat.

GF: - Értem. Tehát kvázi el kell veszned a zenében ...

DG: - Soha nem lehet tudni, hogy 100 százalékig működik-e majd, inkább ez a helyzet ...

GF: - Volt már, hogy nem működött?

DG: - Az ember azon dolgozik, hogy legalább súrolja a 100 százalékot, de ez csak nagyon ritkán történik meg. De mindig a 90-es tartományban van.

GF: - Még az a szerencse, hogy mindig kapaszkodhatsz a hegedűbe ...

DG: - Mármint hogyan tudok kapaszkodni a hegedűbe? (nevet)

GF: - Van egy hangszer a kezedben, és azzal vagy elfoglalva ... (nevet)

DG: - Ezt ilyen egyszerűnek képzeled? (nevet)

GF: - Nem, nem képzelem ilyen egyszerűnek, úgy gondolom, valóban nagyon nehéz, mindenekelőtt teljesen átengednie az embernek magát ...

DG: - Egy őrült koncentrációból álló keverék, de másrészt el kell felejteni a pillanatot, és abban a pillanatban létrehozni valamit.

GF: - Éppen mesélted, hogy New York olyan város, ami neked különösképpen sokat jelent. Hiszen részben ott is élsz, már elég korán odakerültél. 18 évesen számodra ez egy nagy lépés volt, vagy csak egy teljesen érthető továbbfejlődés volt?

DG: - Ez egy nagy lépés volt, mert a környezetemben nem nagyon találtam támogatást, hogy oda menjek, de mélyen legbelül mindig tudtam, hogy feltétlenül szükséges. És, hogy zeneileg is szükséges. Hogy valóban zenét tanuljak, hogy legyen a zenéhez egy megalapozott tudásom az ösztönön túl; a klasszikus zenéhez, a zeneszerzőkhöz, a zenetörténethez. A zenei halláshoz is, hogy kamarazenét csinálhassak, hogy zenekarban ülhessek, a karmesteri kurzushoz - hogy egyszerűen az egész zenei teret átdolgozhassam, és ismét megtalálhassam az önbizalmam ahhoz, hogy a színpadra léphessek, hogy legyen kiállásom és jól érezzem magam, mert ez a legeslegnehezebb.

GF: - Azt mondod, az ellenállással szemben ... a szüleid ellene voltak?

DG: - Nem értettek egyet. Nem mondanám, hogy ellene voltak, de nem értettek egyet. (nevet)

GF: - New Yorkban modellként is dolgoztál ...

DG: - Igen, hiszen valahogy fizetni kellett a tandíjat.

GF: - Aha, szóval ez volt az oka. De egy évig félretetted a hegedűt.

DG: - Igen, de ennek testi okai voltak. Gyerekként tényleg nagyon sokat dolgoztam, és 13 és 17 éves kora között is növekszik az ember, nálam ez elég gyorsan következett be. És egyszerűen nem figyeltem oda a válltámaszra, görcsösen gyakoroltam, és hát az ember nem tudja jobban, a testét az embernek persze egyre inkább meg kell ismernie. Ebben a szakaszban sok zenei munka is hozzájött, és ilyenkor az embernek egy kicsi szünetet kellett tartania és megfigyelnie, hogy úgy gyakoroljon, hogy a testét nem terheli meg.

GF: - Értem.

_________________________________

11 kérdés, 11 válasz - a Bayern 1 kérdőíve

1. Ha nem a hegedülésben érezném otthon magam, mivel foglalkoznék legszívesebben?
DG: - Akkor nagy pechem lett volna, mert semmi mást nem tanultam meg.

2. Az édesanyám mindig azt mondta ...
DG: - Rakj rendet a szobádban!

3. Egy számomra tökéletes nap ...

DG: - Úgy gondolom, tökéletes az életem. Nem redukálnám le egy napra, őrült sok szerencsém volt az életemben, és minden nap valóban ajándék a számomra.

4. Különösen jól tudok ...
DG: - Véghezvinni dolgokat, és megkülönböztetni a jót a rossztól.

5. A legnagyobb gyengeségem ...
DG: - Hogy néha a rosszat jónak tartom. (nevet)

6. Szívesen megismerném egyszer ...

DG: - Nem vagyok olyasvalaki, aki olyan sok embert meg szeretne ismerni, inkább introvertált vagyok, és a legszebb, vagy inkább a legjobb kapcsolataim az életemben mindig spontán módon kezdődtek el. Tehát, nem feltétlenül akartam valakit megismerni és aztán utána volt nagyon jó, hanem mindig véletlen volt.

7. Legszívesebben eszem ...

DG: - Amit nem kellene ennem: tészta, pizza, csokoládé, minden olyat, ami nem tesz jót az alaknak. De hát néha-néha, egyszer egy héten eszem. (nevet)

8. Legutóbb erre költöttem sok pénzt ...

DG: - Nem szívesen adok ki sok pénzt. Nem azért, mert nem szeretek, hanem mert egyszerűen nem tudom, mire adjam ki. Valószínűleg a vakációra költöttem most. Két hónapig volt lehetőségem szünetet tartani, és azt mondtam, rendben, mi másra.

9. Ezen az eseményen szívesen vettem volna részt ...

DG: - Nem nagyon szívesen gondolok vissza a múltra. Ha némiképp kapcsolódik is az életemhez, olyasvalaki vagyok, aki nagyon a jelenben él, szeretem megélni a pillanatot. Minden más nem fontos.

10. Ha lenne hozzá hatalmam, akkor ...

DG: - A hatalom a legrosszabb, amit csak birtokolhat az ember. Ezért remélem, hogy minden ilyen ember mindig tisztában van a korlátaival és nem kezd el felfuvalkodottá válni ... ez egy kellemetlen fogalom. Nem akarnám soha. Túl nagy felelősség lenne és túl sokszor használták már ki az emberek és nem vették észre.

11. A rádió számomra ezt jelenti ...

DG: - A rádiót őszintén klassz dolognak tartom, ami elhangzik benne, annak nagyon nagy jelentősége van, és nem lehet szépíteni.

David Garrett hegedűsztár a Bayern 1 Kék Kanapéjának vendégeként.

_________________________________

 A Kék Kanapé a Bayern 1-en. Itt van Gabi Fischer.

GF: - Mai vendégem David Garrett itt a Kék Kanapén, éppen hallottuk a 11 kérdésre adott válaszát. Amin csodálkoztam, elmondásod szerint introvertált vagy. Lehet valaki ilyen a te szakmádban?

DG: - Nem tartom negatívnak.

GF: - Nem negatív?

DG: - Nem, nem - ez számomra nem ellentmondásos. Befelé fordulónak kell lenned ahhoz, hogy az adott pillanatban a zenében élhess, hiszen az egy nagyon intim dolog. Azt gondolom, hogy az extrovertáltság ehhez a szakmához majdhogynem rossz.

GF: - Tényleg? Ezt az a David Garrett mondja, aki megtölti az Olympiahallét, és a nők futnak utána ...

DG: - Mivel töltök meg egy csarnokot? Végeredményben azzal, amit szívesen csinálok, amit saját magamnak csinálok és a zenének. Persze örülök a közönségnek, hiszen ez is fontos, különben nem tudnám fizetni a lakbért, (mosolyog) de végeredményben mégis úgy van, hogy csak akkor szép az adott pillanat, ha valóban élvezem azt. És ez kisugárzik a közönségre is.

GF: - Szóval, még van egy óránk a befelé forduló David Garrett-tel a Kék Kanapén a Bayern 1-en. (mosolyog) És nemsokára teszteljük a tudását popzene témában.

_________________________________

GF: - Mit hallgat szívesen az, aki mestere a hegedűnek, egy olyan világsztár, mint David Garrett, a klasszikus zenén kívül? David ma a vendégem a Kék Kanapén. A klasszikus zenét kötöd össze a poppal a koncertjeiden, crossovernek nevezik, már beszéltünk róla. Mit hallgatsz magánemberként?

DG: - Nagyon sok minden lehet. Olyasvalaki vagyok, aki sokféle zeneirányzatot szeret, ezt észre lehet venni azon is, amit csinálok (nevet). De természetesen a szívem a klasszikus zenéért dobog, szimfonikus zenekari koncertet hallgatni, Beethovent, Mozartot, operát, szólóesteket ... szóval, szeretem az énekhangot. Az összes hangszer lényegében csak egy kísérlet arra, hogy az emberi hangot utánozza. Ezért az énekszó az, ami felé minden hangszeresnek orientálódnia kell, ezért szeretem az éneket is.

GF: - Nos, itt van neked egy kis vegyes dupla. Izgatott vagyok, mert most nem klasszikus zenéről van szó, ezt hozzáteszem ...

DG: - Rendben.

GF: - Ez itt két világsláger, amit a számodra tartogatok. Összekevertük őket, azaz, az egyik sláger dallamát hallod majd, és erre van ráénekelve a másik dal szövege.

(zene)

DG: - ..... Mamas and Papas: California Dreamin'.
GF: - Helyes!

DG: -  .... De a dallam még mindig ugyanaz .... Madonna .. nem Madonnától van? Ez most vagy ABBA, vagy fel van dolgozva, ezért mondom a Madonnát. Ez az ABBA volt a The Winner Takes It All-lal.

GF: - Így van! Egészen pontosan. Ez most nehéz volt.

DG: - Egy pillanatra azt hittem, hogy ez egy ... egy másik dal. És idegesített. De sikerült.

GF: - Szuper! Tökéletesen sikerült. Térjünk vissza megint a klasszikus zenéhez. Sokan vannak a klasszikus zenei világban, akik nem tartják sokra a crossover koncerteket. Itt volt Anna-Sophie Mutter egyszer, aki azt mondta, hogy ez nem neki való.

DG: - Mindenkinek magának kell eldöntenie. Én ezt máshogy látom, de ...

GF: - Megérted, hogy ha a klasszikus zenét kedvelők néha ezt mondják?

DG: - Nem kell senkit meggyőznöm. Ha valakinek más a véleménye, azt tiszteletben tartom, pláne, ha valaki jó mondja. Anna-Sophie Mutter egy elsőosztályú hegedűs, óriási tisztelet előtte. Amit én mindig fontosnak tartottam az az, hogy az én generációmhoz létrehozzak egy kapcsolatot, és ez éppen olyan fontos nekem, mint klasszikus zenét játszani a színpadon. Végeredményben ezt a lehetőséget arra használom, hogy hidat építsek a crossoverrel a klasszikus zene számára. A szándékunk végül is ugyanaz, csak a stratégia más egy kicsit. (nevet)

GF: - Amit én valósnak is látok, hiszen te klasszikus koncerteket is adsz.

DG: - Természetesen, nagyon sokat.

GF: - Nagyon igényes koncertek, és tulajdonképpen sokan mondhatják, hogy rendben, ő mindent tud, széles skálán mozog. Ennek ellenére nem tudnak ezzel megbarátkozni.

DG: - Nagyon sokan ezt mondják, de biztos van olyan is, aki azt mondja, hogy ez nem így van. De ilyenkor kell a méltóság ahhoz, hogy azt mondjuk: rendben, hiszen a kritika is jó dolog, ha mindenki szeretne, nem lenne miről beszélgetni.

GF: - Unalmas lenne. (nevet)

DG: - Ez egy interjúban érdekes téma lehet, hogy ezt és ezt mondták (nevet). Azt kell mondjam ismét, hogy nos hát ... ez nem annyira fontos a számomra.

GF: - Világos. Ez azt jelenti, hogy az évek során az ember vastagabb bőrt növeszt ...

DG: - Mindig vastag bőröm volt.

GF: - Igen?

DG: - Úgy gondolom, mindenkinek joga van a saját véleményéhez, teljesen demokrata vagyok. Ha valaki valamit rossznak tart, akkor tartsa rossznak, de megvan a magam önbizalma ahhoz, hogy tudjam, hogy mi az, amit tudok, és ezért talán kevésbé érdekel, mert pontosan tudom, hol vagyok, és milyen képességeim vannak. De tudom azt is, hogy mik a hibáim. Talán még jobban is, mint a képességeim, és ezek fontosak személy szerint a számomra, és ha saját magamat kritizálom, akkor annak van jelentősége.

GF: - Értem. Szóval, úgy gondolom, az ember az évek alatt megtanul a kritikákkal bánni, és te már ehhez éppen elég hosszú ideje a szakmában vagy.

_________________________________

GF: - Mai vendégem, David Garrett hegedűje itt pihen biztonságban a tokban, a Kék Kanapén. David, természetesen szeretnénk tőled valamit hallani, de előbb: milyen hegedűt hoztál ma magaddal?

DG: - Ez egy francia hegedű, Jean-Baptiste Vuillaume készítette, szóval a Stradivari otthon van nálam biztonságban. Mivel éppen most, októberben crossover turnéra indulok, több lenne, mint amire ahhoz szükség van. Egyszerűen azért, mert végeredményben egy Stradivari ezekkel a bizonyos extra pluszokkal rendelkezik, ami egy bizonyos hangerőt és hangminőséget biztosít, így ez a hangszer uralkodik a zenekar felett. És ha persze mikrofonod is van, akkor egy Stradivari ebben az értelemben felesleges. A filharmonikusokhoz, ahol nincsen erősítés, oda kell a klassz hangszer, de ez sem egy rossz hangszer, ahogy mindjárt majd hallani lehet. De, erre a plusz 10 százalék hangerőre nincs szükség, ha mikrofon is van.

GF: - Értem. Szóval ez azt jelenti, hogy nemsokára hallunk egy kis kóstolót tőled ...

DG: - Igen, ha adsz egy másodpercet.

GF: - Igen, szívesen adok.
DG: - (hangol) Legszívesebben most ezt játszom. (hegedű)

GF: - Én már nagyon áhítatos hangulatban vagyok itt a Kék Kanapén, mert előszedte a hegedűjét mai vendégem, David Garrett. David, van itt néhány címszavam, és nagyon klassz lenne, ha eljátszanád, milyen hangulat kerít hatalmába. Próbáljuk ki.

- Mi jut eszedbe a koránkelésről?
DG: - (hegedű) Aludhatok-e tovább? (nevet)

GF: - Értem, rendben. Mi a helyzet Bajorországgal?
DG: - Bajorországgal?

GF: - Aha, eszedbe jut valami róla?

DG: - Bajorország? Húúú, a következő: az első koncert, amit itt adtam a Gasteigben, Mozart G-dúr hegedűversenye volt, akkoriban Zubin Mehtával. Ebben az értelemben ... (hegedű)

GF: - Emiatt büszkék vagyunk mi, bajorok. Köszönjük szépen! Mi jut eszedbe a vakációról?

DG: - Vakáció? Tényleg hallani akarod? (nevet) Semmi.

GF: - Semmi? Semmi nem jut eszébe. (nevet) És végül, mi jut spontánul eszedbe a Kék Kanapén való beszélgetésről?

DG: - A Kék Kanapén való beszélgetésről (hegedű) Nagyon mozgalmas.

GF: - Szép. Nagyon mozgalmas, szóval, ez jut eszébe David Garrettnek a Kék Kanapén való beszélgetésről ... tetszik! 

_________________________________

GF: - Nem sokkal a közlekedési hírek előtt a Bayern 1-en, David Garrett világsztár itt van a hegedűjével a Kék Kanapén. David, nagyon korán elkezdtél hegedülni, de azt, hogy egy őrületes karriert fogsz csinálni, nem tudhatták a szüleid, te meg még kevésbé.

DG: - Nem hiszem, hogy valaki 5-6-7 évesen életre szóló döntéseket tud hozni, ez totál hülyeség. Ezt csak akkor tudja megtenni az ember, ha teljesen ura az életének. Abban az életkorban, amikor független, amikor 18 éves, tanul, és hát akkor megint át kell gondolni, eldönteni, ez az egyáltalán, amivel nagyon hosszú ideig foglalkozni akar, mert ha rosszul dönt az ember, nehéz lesz a helyzete.

GF: - Mindenesetre te jó döntéseket hoztál 18 évesen, a te idődben New Yorkban, és nemcsak modellkedtél mellette, hanem egy lépéssel ennél tovább is mentél. Játszottál egy filmben, és erről mindjárt beszélgetünk.

Egyszerre két vendégem is van itt ma a Bayern 1 Kék Kanapéján, David Garrett és a hegedűje. (hegedű) Szóval, nagyon jó móka veled beszélgetni, David ...

DG: - Köszönöm szépen! Örülök.

GF: - Nagyon jó. Milyen gyakran és mennyi ideig kell gyakorolnod? Vagy a "kell" rossz szó rá, mivel örömmel teszed?

DG: - Néha valóban "kell". Azt mondanám, a turné előkészületei miatt, hogy újból formában legyek, minimum 2-3-4 óra egy nap, próbákkal együtt ez lehet 6-7-8 óra is, ez szükséges is, egyszerűen azért, hogy a hangszerrel jól érezze magát az ember. És természetesen a darabokkal is, de azt mondanám, jó 2 óra az alap, minden nap ennyi nagyon-nagyon fontos, hogy az ember ne jöjjön ki a gyakorlatból. Éppen most, hogy egy kicsit vakációztam, észreveszem, hogy erre a 2 órára sürgősen szükségem van. (mosolyog)

GF: - Rendben. De nyaralás közben a hegedű a tokjában marad ...

DG: - Nagyon hosszú idő óta először tettem ilyet, és nagyon pihentető volt a fejemnek is. Azt hiszem, ha az ember hosszú ideje nem hallotta magát, akkor ismét teljesen nyitott füllel fogja tudni hallgatni a zenét és az előadásmódját és a saját hangzásvilágát. És ez akkor megint csak valami izgalmasat jelent, belső eufóriát, hogy valami újat keressen az ember, nem ugyanazokat a számokat, amelyeket előtte csináltál.

GF: - Ezt mindig csodáltam, zongorázni tanultam, de tulajdonképpen nem tudok rajta játszani, de mindig irigyeltem azokat, akik a hangszerüket magukkal tudták vinni. Mindig velük tudott lenni ...

DG: - Ez áldás és átok is egyben.

GF: - Komolyan?

DG: - Igen, komolyan. Egyrészt zongoristaként szusszanásnyi szünetek vannak, mert egyszerűen nem lehet mindig veled a hangszered. De ez jót tesz a fejnek. Hegedűsként a hegedű mindig ott van a  szobádban, és az az érzés is megvan, hogy muszáj gyakorolnod, dolgoznod. És ez nagyon ... néha túl sok, amit az ember csinál. Csak a gyakorlásra koncentrál, és elfelejti a zenét. Úgy gondolom, a zongoristáknak néha ez nem olyan rossz, hogy élvezni tudják a szüneteket, egyszerűen csak azért, mert abban a pillanatban nem tudnak gyakorolni.

GF: - Tulajdonképpen hány hegedűd van?

DG: - Kettő.** Van egy, amit mondhatom, hogy a crossoverhez használok, akkor is, ha szabadtéri koncertet adok, szívesen használom, mert nagyszerű hangszer, nagyon szép a hangzása. Ez az a hangszer, amin jelenleg játszom, mivel ez jön velem októbertől a turnéra. És van egy a klasszikus koncertjeimhez, a koncerttermekhez, ahová klassz hangszer szükséges, mivel nincsen erősítés, ez a csodálatos Stradivari 1716-ból. Ezzel a két hangszerrel, azt hiszem, egész jól elvagyok; olyan sok Stradivari nem létezik már, és nagy szerencse kell, hogy egy ilyen jó hangszert kaphasson az ember. És lehetősége legyen rajta játszani.

GF: - Létezik egy álom tárgyad, amire azt mondod, hogy már régóta a nyomában vagy ...

DG: - Igen, léteznek olyan hangszerek, amelyek zenetörténeti szempontból hihetetlenül értékesek, például a film által, Genovában játszhattam Paganini hegedűjén, egy 1742-es Guarneri del Gesùn. Nagyon klassz hangszer, nagy pillanat volt ez a számomra.

GF: - Milyen volt ez a film egyáltalán a számodra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy színészként léptél a nyilvánosság elé?

DG: - Igen, de azért történt, mert az ezen alapuló filmzenét megírhattam, erre vágytam egész életemben, és később is akarok ezzel foglalkozni. Azt hiszem, a filmzene egész szépen sikerült, és a film is, de ezt döntsék el mások.

_________________________________

GF: - David Garrett van itt velem a Kék Kanapén, még a kezében van a hegedű, hallhatunk még valamit?

DG: - Mi szeretnél hallani?

GF: - Rendben, akkor legyen olyan, ami a vasárnap délutánhoz csodálatosan illik.

DG: - Brahms. De hát ez túl egyszerű! Játszom valamit Brahmstól, de ez ...

GF: - Túl egyszerű neked?
DG: - Oké, akkor Brahms. (nevet) ... (hegedű)

GF: - Szép. David Garrett élőben itt, a Kék Kanapén, nekem és még millióknak a rádión keresztül, ezt muszáj hozzátennem. Koncertkörútra indulsz, a turnédátumokat a honlapunkon is el lehet olvasni, ha valakinek van kedve az egyik koncertedre elmenni. Nagyszerű, hogy ismét itt látni téged  Németországban. Németország számodra nagy jelentőséggel bír, nem? 

DG: - Igen, teljes mértékben. Az egész, nem is az egész, de egy nagy része a zenének, amit nagyra becsülök és szeretek, az a nagy német klasszikus zene, és ebből kifolyólag felelősséggel tartozom, hogy valami jóval szolgáljak, a zeneszerzőkért is.

GF: - Van-e valami különbség a New York-i és a világ többi részének közönsége között? Van valami érezhető különbség a némethez viszonyítva?

DG: - Ezt nagyon nehéz megítélnem. Mivel, mint már mondtam, ami a színpadon történik, arra koncentrálok, és néha nehéz a közönség reakcióira figyelnem. De eddig még nem volt egy felkelés sem, szóval azt hiszem, pozitív a dolog. (nevet)

GF: - Rendben, végül van még egy kérdésem utolsónak. Muszáj feltennem ezt a kérdést, minden éppen minket hallgató nő nevében, minden fiatal nő nevében ...

DG: - Van egy olyan érzésem, hogy most valami nagyon rossz fog következni ... (nevet)

GF: - Nagyon-nagyon rossz. Mi a helyzet, van most barátnőd? (nevet)

DG: - A zene a barátnőm, és továbbra is szeretnék hallgatásba burkolózni.

GF: - Ezt eljátszhattad volna a hegedűdön is. (nevet)
DG: - Így van. (nevet)

GF: - Rendben, nagyon köszönöm, hogy itt voltál.
DG: - Én is köszönöm.

GF: - Minden jót kívánok, és örülnék, ha ismét eljönnél! Köszönöm!
DG: - Köszönöm!




_______________________________________________

* David 1980-ban született, az eredeti cikkben 1981 szerepel.
** Hol a Guadagnini?!