2015. április 22.

Turnén, szerelmesen - Bild interjú


David Garrett hegedűsztár (34) mostanában gyanúsan sokat mutatkozott egy 20 éves müncheni lánnyal. Most végre megerősíti: már egy fél éve együtt vannak!
A modell elkíséri a virtuózt a júniusban induló open air turnéjára (június 12-én Mönchengladbachban kezdődik).

A Bild beszélgetett Garrett-tel munkáról és szerelemről.



Bild: Tavaly nagyon sokat volt úton. Vissza tud még egyáltalán emlékezni az összes emlékezetes pillanatra?
David Garrett: Elég sok minden történt: Először megjelent a "Timeless" című albumom (Max Bruch g-moll és Johannes Brahms d-moll hegedűversenyével), amelyen egy szuper csapattal dolgoztam együtt. Ezután ismét a kamarazenére akartam koncentrálni. Így történt, hogy közvetlenül ezután turnézni indultam a Brahms-szonátákkal. Élvezem a koncertezést, de sok energiát igényel. Nemrég már kilenc koncertem volt.

Bild: Már régóta hegedül. Nem fáradnak el lassan az ujjai?
Garrett: Az előkészületek során hagytam magamnak elég időt, hogy formába jöjjek. Februárban szabadságon voltam, hogy egyrészt az elmém kipihenhesse a mindennapokat, de azért is, hogy sokat tudjak gyakorolni. De persze: minden koncert során több, mint két órát állok színpadon egy hegedűvel, zongorakísérettel. Ez fizikailag mindenképpen megterhelő. Hogy őszinte legyek, utána legtöbbször főleg a hátamban és a bal csuklómban égnek az izmok. De ezeken bizonyos nyújtógyakorlatokkal segítek, hogy kilazítsam az izomzatomat. Nagyon jól ismerem a testemet.

Bild: Hegedülés közben meg lehet súlyosan is sérülni?
Garrett: Egyszer már volt egy enyhe porckorongsérvem, akkor 17 voltam. A tartásomra nagyon oda kell figyelnem. Különben nem panaszkodhatok, hiszen rendszeresen sportolok.

Bild: Évek óta szólóművészként koncertezik. Nem érzi ilyenkor az ember egyedül magát?
Garrett: Már kicsi korom óta ezt csinálom, tudom milyen ez. Éppen vakáció közben tűnt fel, hogy szeretek a zenémen dolgozni. De egy szabályok által behatárolt hétköznapi munkabeosztást, mint a bátyám esetében, nehezen tudnék elképzelni. 

Bild: Szeret egyedül lenni?
Garrett: Nem, senki nincs szívesen egyedül. Főleg akkor, ha szép helyekre utazik. Az nagyon lehangoló lenne. Vannak bizonyos dolgok, amelyek fontosak az életben, és amelyek hiányoznak, ha sokat van úton az ember.

Bild: Annál szebb érzés ismét kapcsolatban lenni.
Garrett: Igen, ezért még jobban örülök, hogy hosszú idő után ismét van mellettem valaki. Ezt nagyon élvezem. Tudja, nehéz megtalálni a megfelelő személyt, aki megérti, amit csinálsz. Szükségesek a kompromisszumok és személyfüggő is a dolog.

Bild: Mennyi ideje vannak együtt?
Garrett: Fél éve. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy ő a megfelelő személy, amikor észrevettem, hogy nem kell visszavennem a munkámból. A régebbi kapcsolataimban ez nem így volt. Gyakorolhatok, amikor akarok, anélkül, hogy szemrehányó pillantásokat kapnék. A turném egy részén is el fog kísérni. De ez nem jelenti azt, hogy ölebre van szükségem. Mindenkinek megvan a saját élete. És ez így jó.

Bild: Milyen jövőbeni tervei vannak?
Garrett: Az Egyesült Államokba fogok repülni, és ott először is producerként veszek részt egy album elkészítésében, amely nem a sajátom lesz, hanem egy nagyon tehetséges művésznőé. Úgy érzem, jó dolog fog kisülni belőle, jól megértjük egymást. Emellett tovább dolgozom az új albumomon. És ez egy nagyon izgalmas lemez lesz. Ez alkalommal elektro-elemeket, rock'n'roll-t és természetesen zenekari részeket is beleépítek. A tényleges újdonság az, hogy ehhez az albumhoz nagyon sok anyagot írtam. Normális esetben eddig 2-3 szám származik tőlem, de most 10, vagy 11 saját darab lesz. Ezen kívül vár rám az új crossover turném.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése