2018. február 18.

A David Garrett sikertörténet – Ahogyan minden elkezdődött - 2. rész



2015 őszén készült ez az interjú David berlini lakásán. Bővebb információk itt. | Vera Russwurm járt Davidnél, és Jörg Kollenbroich turnémenedzser és Andy Selleneit, a DEAG Music ügyvezetője is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

A német műsor angol fordítása itt olvasható, a magyar szöveg ez utóbbi alapján készült, 1-2 helyen a félrefordítás az eredeti német segítségével javításra került.
(A videórészlet felirata az eredeti német szöveg alapján készült.)


  2. rész

_________________________________

Vera: Most ezt a kérdést Jörgnek kell feltennem: Az image (Davidé) nagyon jó volt a kezdetektől… mert hét évvel ezelőtt marketing-szempontból más volt az image, ugye? … Úgymint: „A legszebb hegedűművész a világon” „A lázadó hegedűs”… ez nem egy tudatos marketingmódszer volt: „Hé, itt van valaki, aki más, aki másképp csinálja a dolgokat”? 

Jörg: Én ezt egyáltalán nem mondanám! Amikor találkoztam Daviddel, éppen így nézett ki, mint most. Mindig ugyanígy járt-kelt és mindig megvolt a saját stílusa. Soha nem volt ott egy marketing tanácsadó, aki megmondta volna neki, hogy viselje ezt a bakancsot, farmernadrágot vagy kalapot… vagy bármi mást. Ez mindig David saját stílusa volt, valószínűleg formálódott abban az időben, amit New Yorkban töltött és kapcsolatban állt menő stílusú emberekkel és azt gondolom, hogy ez a titok emögött: mindig is eredeti volt mindenben, amit csinált. Soha nem játszott szerepet a színpadon, mégis megnyitotta a klasszikus zene világát a fiatal közönség felé… egy olyan világot, ami első ránézésre inkább régimódinak tűnik sokaknak, beleértve engem is. Magam csekély mértékben ismertem e zeneszerzők nevét, a műveiket pedig egyáltalán nem, de Daviddel együtt dolgozva ez a világ kitárult előttem. És amikor látod, hogy milyen fiatal a közönség, mennyire lelkes a különböző életkorú hallgatóság… azt mondhatjuk, hogy 8-tól 80-ig mindegyik korosztályt megtaláljuk köztük. Azonban, figyelemre méltó a fiatalok aránya is, ami 20-40 % között mondható. 

Vera: És az összes korosztályban a nők dominálnak. 

David: Nem hiszem, hogy ezt így ki lehet mondani.

Jörg: Ez egy gyakori előítélet. Hogy nőcsábász... ő egy jó kinézetű srác, megértem, hogy a lányok odavannak érte. Magas, jóképű… 

David: (nagy mosollyal) Még jó, hogy jól megfizetem…

Fotó: YouTube


Jörg: De ez tény! David rokonszenves és vonzó, még a férfiak szerint is. Fiatal srácok is ezt mondják róla: ”… ez a srác nagyon király!” 

Vera: Szóval, turnémenedzsernek lenni olyan, mintha a dadája lennél, ugye? Ha Davidnek szüksége van valamire, te ott teremsz… még akkor is így lenne, ha nem lennétek barátok. 

Jörg: Ez a kifejezés, hogy „dada” eléggé rosszul hangzik. Természetesen, az ember felajánlja a segítséget. Azt hiszem, hagyományosan a turnémenedzser szerepe olyan, mint a könyvelőé és túravezetőé. Ő az első, akit hívnak bármi történjék, és a szóban forgó embereknek ismerniük kell egymás erősségeit és gyengeségeit, kiegészítve egymást. És, ha mindezt a barátság szellemében teszed, az valóban nagyszerű. 

Vera: Az valóban nagyszerű.

David: Az ember ezen kívül sokat tanul a másiktól. Ennél a hivatásnál sokat megtanul az ember az üzletről. (Jörghöz) Ezen kívül, te hihetetlenül sokat megtanultál a hét év alatt a kölcsönös emberi kapcsolatokról, mi működik és mi nem. 

Jörg: Az ember minden nap tanul, és ha őszinte eszmecsere alakul ki – és nekünk ez van, mi nyíltan beszélünk bármiről –, akkor mindig megismered a másik látásmódját, ami kiegészítheti vagy megváltoztathatja a sajátodat. Mondhatod akár ezt is: „… hát öregem, igazad van, én teljesen hülyén közelítettem a dolgokhoz, szóval így és így fogjuk ezt megcsinálni, ezekből az okokból kifolyólag. És ez egy nagyszerű fejlődési lehetőség, ahol az ember tanulhat a másikkal együtt, és a másiktól. 

Vera: Egy hétéves időszakban mindenki változik egy kicsit. Te is és David is. Véleményed szerint megváltoztatta őt a siker valamilyen módon, például megnőtt-e az önbizalma? 

David: (Jörghöz) Emlékszel Rióra, a hotelre?

Jörg: Igen, hadd fogalmazzak így: Számára valóban nagyon fontos manapság – és én ezt nem mindig helyeslem – hogy nagyon jó hotelekben szálljunk meg. Megértem az ő álláspontját. Szörnyen sokat utazunk és ezért ragaszkodik hozzá, hogy jó szállodákban aludjunk. 

David: Ez a legfontosabb dolog. A szálloda az én otthonom. Ha a szoba rossz, akkor másik szállodába megyek, jó okom van erre: jó légkörre van szükségem a munkámhoz. Ez az én életemről szól, az én életminőségemről. Szóval, nem fogok olyan helyen megszállni, ahol rossz az ágy, a világítás, ahol nem érzem jól magam… Te visszatérsz este az otthonodba, egy olyan otthonba, ami olyan, ahogyan te szereted, ahol kényelmesen érzed magad. Számomra, egy rossz hotel maga a legrosszabb rémálom. 

Vera: Évente hány éjszaka ér útközben? 

David: 300 és 320 között. És ezeket hotelekben töltöm, ezért van szükségem rá, hogy kényelmesen érezzem ott magam és egy bizonyos fokig otthon is. 

Vera: De ami az előadásaid helyét illeti (Andyhez) az már a te felelősséged, a turné megtervezése. 

Andy: Őszintén, azt kell, hogy mondjam, hogy én nem látok bele a turné témájába oly módon, mint ők ketten, akik úton vannak… Nekem a DEAG-nál van szerepem, alapítottunk egy kis lemezgyártó céget, amely forgalomba hozta David első albumát Németországban, és David ezzel egyidőben egy turnén vett részt. 

Vera: És csak ennyit mondtatok: „Kell nekünk ez a srác!” 

Andy: „Kell nekünk ez a srác!”

David: Valójában, ez egy kicsit bonyolultabb volt. Ha elmagyarázhatom részletesebben: Az Universal ezt mondta … nos, az ő menedzserük abban az időben Christian Kellersmann volt az, aki magára vállalta az én projektemet. Ő hallgatta meg az albumot, amit épp akkor vettem fel és ő mondta nekem, hogy az egy vacak, amit senki nem akar majd meghallgatni, és hova is tegyük a polcon? Van pop, rock, jazz és klasszikus zene, és ez a CD sehova sem illik. „Nem fogsz eladni belőle négy darabot sem!” – Ezt mondta nekem. Én ezt válaszoltam: „Christian, tiszteletben tartom a véleményedet, de találnunk kell rá módot.” Erre azt mondta, hogy számára nem tűnik jónak. Mégis, már szerződésem volt akkoriban az Universal-lal. Azután egy tv-műsorban szerepeltem - azt hiszem a „Titel, Thesen, Temperamente” volt ez a műsor, és ezt látta egyikőtök. Azt hiszem, Peter Schwenkow volt a DEAG-tól, aki meghívott utána egy beszélgetésre… 

Vera: … azért mert látott a tv-ben? 

Andy: David már leszerződött a londoni céggel 2007-ben.

Vera: … és abban az időben David Garrett ismeretlen volt Németországban. 

David: Teljesen ismeretlen.

Vera: Azóta meredeken felemelkedett a pályád! ... Még a klasszikus zene világában is névtelen voltál azidőtájt. Először csodagyerekként tűntél fel, de annak akkor már vége volt. 

David: Pontosan. Nem játszottam hangversenyen akkor már öt éve.

Vera: És New Yorkban éltél. 

David: Szándékosan nem szerepeltem koncerteken a tanulmányaim idején (a Juilliard-on), és nem léptem fel akkor már öt éve. És ha ilyen sokáig nem állsz színpadra, az emberek kezdenek kíváncsiak lenni, hogy vajon tudsz-e még játszani? 

Vera: Azok, akik egyáltalán még kíváncsiak… a piaci érték gyorsan csökken. 

David: Nagyon hosszú ideig tart hírnevet szerezni, különösen abban az életkorban. Sok koncertet játszottam 17-18 éves koromban. Azután jött a szünet, és visszatérni 22-23 évesen, azt kérni, hogy újra hívjanak szerepelni… Újra és újra meghallgatásokon kell részt venned. 

Vera: Akkor ez rendkívül nehéz lehetett. És ez pontosan az az időszak, amikor ez a sztori játszódik. Ami engem érdekel: Ez a szünet, amit említettél – a nyomás lett rajtad túl nagy, vagy csak egyszerűen meg szeretted volna találni önmagadat, és megszabadulni a szüleid irányításától? 

David: Először is, nem éreztem már jól magam, másodszor pedig, nem voltam már jó. Abban az életkorban észrevettem, hogy nem fejlődtem egyenletesen, és új utakat kerestem a fejlődéshez. Volt pár dolog, ami nem volt rendben: vonókezelés, vibrato és testtartás… Szóval, a játékomban számos dolog javításra szorult, és sokáig azon tűnődtem, hogyan tudnék ezeken változtatni. Természetesen, az ember tud apróbb módosításokat végrehajtani és folytatni a koncertezést, de olyan sok problémám és átdolgozandó területem volt, hogy azt mondtam magamnak: „Állj! Kezdjük el az egészet a legelejéről!” 

Vera: Nem okozott ez nehézséget a szüleidnek, akiknek oly nagy elvárásaik voltak feléd? 

David: Számukra ez felfoghatatlan volt.

Vera: Szóval, ez egy törést jelentett közted és a családod között azidőtájt. 

David: Igen. Apám sok éven keresztül együtt dolgozott velem és azt kell, hogy mondjam, hogy mindig is rendkívüli módon tehetségesnek látott engem. Neki én mindig a legjobbak legjobbika voltam. Csak az a gond, hogy amikor ilyen közelségben nézel valakit, az ítéleted nagyon szubjektív lesz. Nagyon aranyos volt, hogy így látott engem, de e körülmények között nem érthette meg, hogy én másképpen látom. Azt, hogy tanulni szeretnék, hogy vannak hibák, amelyeket ki szeretnék javítani… ezeket ő nem értette meg. Mivel ő csak a kiválóságomat látta és a hibáimat nem. 

Vera: Ok… és ez az a pont, ahol Andy bejön a képbe, miután látott a tv-ben.

Andy: Azok varázslatos pillanatok voltak, olyanok, amilyeneket ritkán látunk ebben a szakmában. Minden a helyén volt. Peter üzleti úton volt Londonban és meglátogatta a céget, amivel David már szerződésben állt. Ők készítették az albumát és próbálták ajánlani a német cégnek, hogy terjessze Németországban, Ausztriában és Svájcban. A válasz kb. ez volt: „Nem hinnénk, hogy ez működni fog.” És Peter visszatért Londonból, ahol a crossover már nagyban ment abban az időben. Mesélt nekem erről és átnyújtott egy halom CD-t, hogy foglalkozzak vele. És aztán jött az a kulcsfontosságú telefonhívás Peggy Smith-től, aki a londoni cégnél dolgozott. Ő hívott fel és ezt mondta: „Van nekünk ez a David Garrett nevű művészünk, próbáltuk meggyőzni ezt a német céget róla, de nekik nincs bizodalmuk… Ti megcsinálnátok? Elég bizarr volt, mert amikor ilyenfajta döntést hoz az ember, az általában hosszú ideig tart. Az ember tekintetbe veszi a beruházásokat, a belefektetett munkát és minden mást;  egy csapatot állít fel… A fura az egészben az volt, hogy miközben Peggyvel telefonáltam, megnéztem Davidet a Google-n – ez a jó mostanság – és miközben ő még mindig beszélt, rávágtam, hogy: „Megcsináljuk!” Peggy csak mondta, mondta ... azt gondolva, hogy még győzködnie kell. Ez annyira bűvös pillanat volt! És amikor David Berlinbe jött, leültünk mindannyian egy asztalhoz, és tisztáztunk mindent két óra alatt. Megvolt a teljes koncepciónk. 

Vera: Mikor is volt ez? ... Azt hallottam erről… hogy David játszott valahol, és végül néhány nő döntött, mivel annyira le voltak nyűgözve ... (Vera a Spiegel TV 2014. december 21-i „Porträt” c. műsorára utal, ahol Peter Schwenkow a következőket állította (21.10-kor): „Mielőtt először mentünk turnézni, meghívtam Davidet egy privát koncertre az otthonomba. Körülbelül 80-90 barátom volt ott. David jött és játszott ebben az intim közegben, és én legalább 50 csillogó női szempárt láttam - és tudtam, hogy a dolog működni fog.”)

David: Miért van az, hogy én erről nem tudtam?

Andy: Valóban, van egy másik név ezzel a történettel kapcsolatban, ami arról szól, hogy hogyan kezdődött minden, és ez Elke Krüger, aki kíséri Davidet mindenhova, és a médiát kezeli. A Peggyvel folytatott telefonbeszélgetés után felhívtam Elkét, aki tudomásom szerint éppen Lipcsébe készült, egy szerkesztőségi ülésre, ahol egy konkrét dolgot kerestek. Küldtem neki fotókat, zenét, és David egyik videóját is a Night of the Proms rendezvényekről. Ezt láttam is, miközben rákerestem Davidre a Google-on. Ekkor valami szenzációs dolog történt. Elke és én előtte 20 évig együtt dolgoztunk és együtt „építettünk fel” új művészeket. Hogyan lehet őket bejuttatni a médiába – ez mindig nehéz, mert az emberek egy új művész esetén azt mondják, na oké ... és inkább Frank Sinatrát, a Beatlest keresik, és már mindent láttak. És itt egy szenzációs dolog történt: Elke visszatért a Lipcsébe tett útjáról és ezt mondta: „Andy, nem fogod elhinni. Az összes nő a műsorközvetítő központban és az összes szerkesztőségi munkatárs kitette David képeit az irodája falára, imádják David Garrettet, beszélnek róla… ez így volt. 

David: Hát ezért csináltátok?! És én még azt gondoltam, hogy a zene tetszett nekik! … Ennyi év után mondjátok el…(színlelt felháborodással) Micsoda szemtelenség! (nevet) 

Andy: Ez mindig is a teljes csomag része volt.

_________________________________

Fordította: Szánthó Kati




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése