2018. április 14.

Egy csodagyerek ifjú évei - Az első verseny ötévesen

Fotók: Christine Blei 2016 | ARD |


Az előző írásban szó esett arról, hogy David Garrett négyévesen kezdett el hegedülni. Ahogyan az a testvéreknél gyakran előfordul, azt akarta csinálni, mint a bátyja. Többször is elvette tőle a hegedűjét, azonban ahelyett, hogy a megszerzett zsákmányt utána hamar a sarokba rakta volna, elkezdte utánozni hegedülni tanuló idősebb testvérét. David bátyja nem szeretett szerepelni, és inkább a zongorázást választotta.

"Nem arról volt szó, hogy a bátyám nem volt tehetséges, de összeomlott a nyomás alatt, többet sírt, mint én." 1)

David édesapja, a német jogász és hegedűkereskedő, Georg Paul Bongartz maga is előszeretettel játszott hegedűn. 1976 óta vezette az aukciósházát, amelyen keresztül hangszereket és műtárgyakat árult. Egy este a helyi színházban megnézte a vendég balett-társulat előadását, amelyben a szőke prímabalerina, Dove-Marie Garrett táncolta a főszerepet, aki Washington D.C-ből származott, de már egy ideje Németországban dolgozott, többek között Frankfurtban is.

Házasságukból David 1980. szeptember 4-én, Aachenben született, David Christian Bongartz néven. Alexander nevű bátyja két évvel idősebb nála, Elena nevű húga pedig nyolc évvel fiatalabb, mint David. A családban a klasszikus zene szeretete dominált.

Fotók: ZDF.de | Pinterest: David Alexanderrel és apjával | Pinterest: 1 évesen |

"A zenének nagy szerepe volt a családunkban, csecsemő korom óta. Édesanyám klasszikus balerina volt, édesapám jogot tanult, de szereti a klasszikus zenét, emiatt otthon mindig hallgattuk. Akkoriban – végül is, a '80-as években voltam gyerek – bakelitlemezek voltak, és édesanyám gyakran hallgatta otthon a balettzenét, akkoriban még lemezen. Gyerekként állandóan zene vett körül. És a bátyám, Alexander kezdett el hegedülni 6 éves korában. Visszatekintve nem tudom, hogy ez nyűgözött-e le, vagy inkább arról volt-e szó, hogy ő kapott valamit, amit én nem. És mint fiatalabb testvér ... azt hiszem, néhány ember át tudja ezt érezni: Mindig az a legújabb cucc kell, amit az idősebb testvér éppen megkapott, ami ebben az esetben a hegedű volt." 2)
"Eleinte inkább csak hallgattam, hogy mit játszik a kottából, és aztán kb. egy évig csak utánoztam őt. Szóval az első hónapok azzal teltek, hogy sok mindent meghallgattam, és próbáltam magamtól rájönni a dolgokra. Aztán – a szüleim mesélték –, hogy 3-4 hónap után ügyesebben játszottam, mint a bátyám, pedig neki volt tanára. Úgy gondolhatták, hogy talán tehetségesebb vagyok." 3)


Fotók: Music – Live in Concert 2012 DVD | Pinterest | Playing for My Life | Legacy Deluxe CD


Édesapja minden energiáját fia tehetsége kibontakoztatására fordította. David öt éves korában a közeli Hollandiába, Hilversumba járt hegedűtanárhoz, így a hétvégék a család számára utazással teltek. A hegedűművésznő Coosje Wijzenbeek ifjú tehetségek oktatására specializálódott, és a kis Davidnek így alkalma nyílt más gyerekek társaságában tanulni, helyi versenyeken részt venni.

Az első mérföldkő az volt, amikor indult a Jugend musiziert nevű versenyen. Az 1964 óta megrendezett verseny ifjú muzsikusok rangos megmérettetésének számít Németországban. A maga öt évével David a legfiatalabb versenyzők közé tartozott. Megnyerte a zsűrit Beethoven F-dúr románcának hibátlan előadásával, és első helyezést ért el. Ezt követően rendszeresen fellépett közönség előtt.


_______________________________________________

Kapcsolódó írás: David Garrett négyévesen kezdett hegedülni

Forrás: Playing for My Life | Legacy Deluxe CD

_______________________________________________

Források:

- 1)  Daily Mail interjú
- 2)  HR2 rádióinterjú 2.
- 3) The Artist Toolbox interjúja 1.
- Johannes Rothenbaum: David Garrett, Die exklusive Biografie



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése