2018. július 6.

Egy csodagyerek ifjú évei - Könnyek és lemondások: a kívülálló

"A zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia" - Ludwig van Beethoven.

Csodagyerek. A kifejezés sok kérdést felvet.
Rendelkezik-e egy gyermek olyan szellemi érettséggel és lelki mélységgel, hogy egy klasszikus mesterművet Beethoven értelmezéséhez méltóan tudjon tolmácsolni? A fiatal David Garrett esetében mindenki, szülők, tanárok, kollégák, szakemberek és a közönség is egyetértett abban, hogy a játéka nem egy gyermek játékának hangzott. Yehudi Menuhin a fiúban "generációja legnagyobb hegedűművészét" ismerte fel.
 

1994.
Mozart: G-dúr hegedűverseny, No.3., K.216
David a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarával (WDR Sinfonieorchester Köln)
Karmester: Heinrich Schiff
Videók (3. tétel): | YT | YT |


Mikor vált David számára egyértelművé, hogy csodagyerek?
"Ó, ez nekem még ma is rejtély. Ezt mások mondták, és akkor még teljesen máshogy viszonyultam ehhez a kifejezéshez. Ha nagyon sok időt és munkát fektetsz bele, és nagyon fegyelmezett vagy, akkor ez az egész minden más, csak nem csoda, ami pozitív ebből az egészből kisül. Inkább a kötelesség, aminek eleget tesz az ember. Ez nem jelenti azt, hogy nem élveztem, de azt hiszem, ennek semmi köze a csodához."

"11 évesen még nem igazán van mondanivalód. Itt még csak az ösztönök vannak, de ez az a pont, ahol kiderül a fiatalok tehetsége. Amikor hallanak valami nagyszerűt, és megpróbálják leutánozni azt, de már gondolatokat beletesznek. Természetes képesség, hogy kifejezzenek egy folyamatot, úgy hangzik, mint egy jó énekes."



"Bírnod kell a nyomást. Képesnek kell lenned rá, hogy elérj egy bizonyos szintű játékot, meg kell tanulnod azokat a darabokat, képesnek kell lenned gyorsan együtt dolgozni más zenészekkel, elsajátítani valamit, gyorsan és jól kell megoldanod az utasításokat. Azoknak a nagyszerű zenészeknek, akik veled dolgoznak, nincs idejük várni rád, ha nem vagy tehetséges."

"A szüleim látták a tehetséget bennem és támogatták, sőt alkalmanként nyomást is gyakoroltak. El kell ismerni, hogy e nyomás nélkül sok minden nem így alakult volna."

"A szüleim elég fegyelmezettek voltak, az édesanyám balett táncosnő, az édesapám jogász, a keményen dolgozó emberek közé tartoznak, szóval meg akartak győződni arról, hogy ha valamit elkezdek, akkor abba energiát is fektetek. Amikor 4 éves voltam, akkor talán olyan 2-3 órát gyakoroltam naponta. Fogalmam sincs, hogyan csináltam. (nevet)"



"Ha néha rossz napom volt, és erőltették, a nap végén ha nem is volt kedvem játszani a hegedűn, másnap reggel úgy keltem fel, hogy játszani akarok. Szerintem ez mutatja, hogy tényleg élveztem ezt csinálni, habár ez munka volt."

"Persze, gyerekként az embernek néha elmegy a kedve. És természetesen, - ha az ember a tehetségét kamatoztatni akarja - nem foghatja közben lazára és nem lehet kedvetlen. Az ehhez szükséges fegyelmet viszont meg kell tanulni! És én mindig olyan makacs voltam, hogy a nyomás túlságosan nem hatott meg."

"Úgy gondolom, egy ponton egy kis kényszerítés szükségszerű, mert ha 6-7 évesen dolgoznod kell naponta bizonyos óraszámban – azt mondanám, ez 3 és 6 óra között mozog – iskola mellett... nincs olyan gyerek, aki ezt megtenné bármilyen kényszerítés nélkül. Kell mindenképpen egy bizonyos mértékű motiváció, ami remélhetően megvan a gyerekben, de kell egy kis nyomás a tanárok és a szülők részéről is."

"Sok volt a sírás, sok volt a csalódás, és amikor látható volt a szülőkön, hogy csalódottak, mert nem úgy játszottál, ahogy azt elvárták volna ... gyerekként az ember hihetetlenül érzékeny ezekre a kis dolgokra ..."




"Azt hittem, utál az apám." 

"Kemény kiképzés, igen. Részben kiabálás, megszégyenítés, de néha vonóval fejbecsapás."

"Különösen az édesapám volt nagyon kemény velem. Legtöbbször szóban. Más generációról volt szó ... persze fizikai szituációkat is átéltünk az apámmal."

"Arról van szó, hogy nagyon kicsi voltam, ő meg minden nap 6-7 órát dolgozott velem, és gyerekként nehéz volt megértenem, hogy a szóbeli rendreutasítás nem azt jelenti, hogy nem törődik velem; gyerekként azt hiszed, utálnak a szüleid."

"Az apám szidalmazott. Nyilván, nem volt jó, amit tett, és persze hiba volt. Soha nem tennék ilyet a gyerekeimmel. Azt akarta elérni, amit végül sikerült is. A jó módszereket használta? Biztosan nem. Elérte az eredményt? Igen. Nem élném át újra a múltat. Egy napra sem lennék megint gyerek, mert tényleg nem volt jó. De minden olyan megtörtént a múltban, ami azt eredményezte, hogy ott legyek, ahol most vagyok."

"Utólag nézve mindent jól csinált, abban a pillanatban mindent rosszul, de így utólag nézve mindent jól. Ez egy kis ellentmondás, de amikor én mondom most, akkor van értelme."

"El lehet rontani. Ha túlzottan rákényszeríted, fordítva sül el a dolog. De úgy gondolom, a szüleim végül rátaláltak az egyensúlyra."

"Nincs olyan gyerek, aki folyamatosan nagyszerű kapcsolatban áll a szüleivel (nevet). Ma nagyon jó a viszonyunk. Mint minden családban, vannak nézeteltéréseink, de alapvetően nagyon jól megértjük egymást!"
 




"Nem normális körülmények között nőttem fel. Kivettek az iskolából, és negyedik, vagy ötödik osztálytól kezdve magántanuló voltam. Nagyon el voltam szigetelődve másoktól, a zene volt a középpontban, és világos volt, hogy ez lesz a hivatásom, amelyet életem végéig folytatni fogok. Bár ennek én akkoriban még nem voltam annyira tudatában, de észrevettem, hogy a környezetemben mindenkinek teljesen egyértelmű volt."

"Valójában, egyáltalán nem voltak barátaim... nem voltak iskolatársaim. Reggel 9-kor kezdtem – elnézést a nevetésért de ez most olyan viccesnek tűnik. Minden reggel 9-kor – ha éppen nem utaztam apámmal és nem játszottam koncerten – felkeltem. A szüleim nagylelkűek voltak, így, ha éppen későn értem haza egy koncert után, akkor a magántanáromnak várnia kellett egy órát, amíg felébredek. Igazi luxusélet volt ez, de nagyon elszigetelt. Egy külön szobánk volt a magánoktatásom céljára, mely nagyon intenzív volt. Nekem nem a szokásos napi iskolai óraszámom volt, hanem csak négy-, maximum négy és fél óra. De nem volt ott rajtam kívül senki más, így, ha a tanár feltett egy kérdést, az ember nem süthette le a szemét, várva, hogy majd valaki más válaszol a kérdésre."

"Még mindig suliba jártam, de már karrierem is volt, ami azt jelentette, hogy koncerteket kellett adnom, sok új anyagot kellett nagyon gyorsan megtanulnom, ami magába rejtette, hogy nagy felelősség hárult rám, persze nagyobb lett a nyomás, hirtelen ügynökök, kiadók és olyan emberek jelentek meg, akik végül eredményeket vártak tőlem. Más dolog játszani magadnak a hegedűn, és más dolog úgy játszani, hogy tudod, hogy mögötted olyanok vannak, akik pénzt akarnak keresni veled. Lehet, hogy nem tudatosul benned, de azért érzed. Az az 5-6 év sok munkával telt, új repertoárt kellett összerakni. Sokat tanultam a zenéről, sok nagyon jó karmesterrel és nagyszerű zenésszel dolgozhattam együtt, de mindenképpen éreztem a feszítést."

David 17 évesen újra állami iskolába, osztálytársak közé került. Nehezen illeszkedett be, hiszen koncertkörútjai miatt nem igazán tudta megismerni osztálytársait. A hegedülés mellett az éremgyűjtés lett a hobbija. A közkedvelt szabadidős tevékenységekről is le kellett mondania, maximum a bátyjával és annak barátaival focizott a kertben. Ennél többet nem nagyon engedtek a szülei, nehogy megsérüljön a keze. Addig fajult ez a fajta aggódás a részükről, hogy David két alkalommal is kapott Gameboy-t, de egyszer sem tarthatta meg. A számítógépes játékok is tabunak számítottak, hiszen a billentyűzet, az egér és a joystick használata megerőltetheti a kezet. Osztálykirándulásokon sem vehetett részt, mivel egy-egy sítábor igen sok veszélyt rejtett magában.





"Csak klasszikusok. Nincsenek popzenei CD-im, vagy ilyesmim."
A popzene – amit David ma már a magáénak mondhat – gyerekként nem igazán volt megengedett a szülői házban. „Nem mondták, hogy nem hallgathatom, de elég egyértelműen kijelentették, hogy az nem valami minőségi termék” - mondja. „Egy bizonyos életkorban szinte zavarban voltam, ha hallgattam. Persze, ez a legnevetségesebb dolog, de mikor fiatal vagy, a szüleid nagy befolyással bírnak rád.” 
A normál iskola látogatása nemcsak a vele egykorúakkal való kapcsolatát segítette elő egy kicsit, de más zenei irányzatokkal is megismertette: a rock-, a metál-, a popzenével, a hip hoppal. Egyik haverjától születésnapjára egy Queen CD-t kapott, az "A Night at the Opera" címűt. Ez volt az első nem klasszikus zenei CD-je. Elcsodálkozott azon, hogy a Queen hogyan vegyíti el a dalokban a klasszikus zenei elemeket. A klasszikus zene mellett megszerette a könnyűzenét is, miközben új tónusokat fedezett fel a hegedűjén: ezzel elvetette a crossover, azaz a műfajkeverő zeneirányzat iránti lelkesedésének első magvait ...


1997.02.23., Tokió
Mendelssohn e-moll hegedűverseny, op.64.
Videók: Teljes koncert YT | YT | 1. rész YT | 2. rész YT | 3. rész YT |


"Megbékéltem a múlttal. Megbékéltem azokkal a nehéz időkkel, mert oda vezettek, ahol most vagyok. De sok könnybe került."

 Mindehhez hozzájöttek a fizikai fájdalmak is: Emberfeletti teljesítmény, fájdalmak c. írás.

_______________________________________________


Források:

- Johannes Rothenbaum: David Garrett, Die exklusive Biografie 
- David Garrett: A korai évek
- Interjú a Kék Kanapén  
- Spiegel Wissen dokumentumfilm
- Mensch, Otto! - rádióinterjú 1.  
- The Artist Toolbox interjú 1
- The Artist Toolbox interjú 2
- Vera bei ... interjú 1
- Violinist.com interjú
- Daily Mail interjú  
- Interjú: Túl a skatulyákon
- SUPERillu interjú 
- BBC Breakfast interjú


Még több információ és érdekesség: David életrajzában.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése