2019. december 28.

Interjú David Garrett-tel a német Erfolg magazinban, 2019. március

Internetes verzió 
Biztosan nagyon korán kezdtél zenélni. Vissza tudsz emlékezni arra a pillanatra, amikor először találkoztál a hegedűvel? 

Egyáltalán nem. A szüleim készítettek olyan videókat, amelyeknek akkoriban még nem volt hangjuk, amiken a kezemben tartom a hegedűt és már játszom valamit. Az első pillanatok, amikre vissza tudok emlékezni, azok, amikor már először álltam a színpadon. 

Körülbelül mennyi idős voltál akkor? 

Három és fél vagy négy évesen k
ezdtem. Nem emlékszem olyasmire - és ez pozitívum -, amikor még rosszul játszottam. Vagy elnyomtam magamban ezt a részt, vagy egyszerűen nem tudok visszaemlékezni. A legelső emlékem a Beethoven F-dúr románc. Ez már a "Jugend musiziert" keretében történt (Németország legnevesebb zenei tehetségeket támogató projektje - a szerk. megj.). 

De rögtön a hegedűvel kezdtél? 

Igen.


A zene olyasmi, amit a magad kedvére művelsz és engedsz részt venni benne másokat, vagy másoknak csinálod, azért, hogy szórakoztasd őket? 

Elsősorban magamnak. Azt hiszem, minden hivatásban, amit az ember szenvedéllyel és sikeresen művel, ott van a szándék, hogy kihozza magából a legtöbbet, és jól érezze magát közben. Az, hogy közben egy ekkora közönség kialakult, váratlan volt - nekem is. 

Ha azt mondod, ez olyasmi, amit magadnak csinálsz és ad neked valamit, akkor bizonyára nehéz volt most ilyen hosszú szünetet tartani és az ujjaidnak megálljt parancsolni? 

Nos, hét hosszú hónap volt. De zenészként is túléli az ember. Lehet a zenén belül más dolgokkal is foglalkozni. Például szöveget írni. Van elég elfoglaltság, ami örömet okoz és köze van a zenéhez, amelyekkel átvészeltem ezt az időszakot. Megpróbáltam céltudatosan azon dogozni, hogy meggyógyuljak és újra tudjak a hangszeren játszani. 

Ha olyan sok örömet találsz a munkában, el tudod képzelni, hogy olyan dolgokat csinálj, amelyek nem okoznak örömet? 

Túlzás lenne azt mondani, hogy mindig örömet szerez a munka. Erről nincs szó. A turnézásnak vannak olyan oldalai, amelyeknek egyáltalán semmi közük a zenéléshez, mint például az utazás, ami fárasztó. Mégis a koncentrációt és a kreativitást tekintve ott kell lenni és beletenni mindazt, amit tudok. Nemcsak a zenélésről van szó, hanem a termékről: amit a turné alatt csinálunk és ahogy azt megvalósítjuk. Előfordul, hogy még este tízkor is a terveken dolgozom. Néha jobban élvezem, néha kevésbé. 

Kezdettől fogva célod volt egész magasra jutni? 

Nem tudom, mi az, hogy egész magasan lenni. Mindenképpen hivatásként akartam űzni, de azt senki nem sejtette, hogy hová fog fejlődni az elmúlt években. Ekkora sikert elérni és ilyen nagy csarnokokat megtölteni a hegedűjátékkal, ez egy kicsit szokatlan ennél a hangszernél. Mindenképpen egyedülálló. 

Gondolkodtál már azon, hogy mi volt ebben a meghatározó pont? 

Nem próbáltam ezt boncolgatni vagy elemezni. Úgy gondolom, hogy amit csinálok, azt borzasztóan szeretem, és hogy ezt a közönség észreveszi, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja. 

Pontosan. De te mégis más vagy, mint André Rieu. 

A maga módján ő is nagyszerűen csinálja és a sikere igazolja őt. A siker olyasvalami, amiért meg kell dolgozni - minden szakmában és minden hangszerrel. Én mindig megpróbáltam - még ha a klasszikus zene világából jövök is - soha nem túlzottan emelkedetten előadni. Azt hiszem, hogy a fiatalok nem érzik annyira jól magukat a Filharmóniában. Viszonylag ritkán látni ott őket. Amikor még nagyon fiatal voltam, a Német Rádióban vasárnaponként 10-től a Bécsi, Berlini és Müncheni Filharmonikusok koncertjét adták. Ott legalább volt valamennyi fiatal. Azóta ez már nincs egészen így. Majdhogynem újdonságszámba megy fiatalként beülni oda. Egy kicsit meg is tudom érteni ezt a gátlást. Ezért próbálom meg a klasszikus zenét lazább keretek között prezentálni, és ezzel éppen a fiatalok érdeklődését felkelteni. 

Apropó környezet - az emberekre vonatkoztatva is: hogyan változik a környezet, ahogy az ember híresebb lesz? 

Munka közben 95%-ban olyan emberek között vagyok, akikkel a projektjeimen dolgozom és akik támogatnak ezekben. Világos, hogy valamikor feltűnik, főleg például ha elmész egy étterembe, hogy valami megváltozott. Kezdetben inkább csak autogramok voltak, aztán jöttek a mobiltelefonok. És most már senki nem akar autogramot, hanem helyette szelfit. A fotó mára egyfajta bizonyíték lett, hogy ismersz valakit vagy találkoztál vele. Számomra ez természetszerűen hozzátartozik, főleg, ha kedvesen szólítanak meg. 

Sok olyan ember van a showbizniszben, akiről azt gondolod: Úristen, ezekkel kell együtt dolgoznom?  

Nem. Én magam keresem meg azokat az embereket, akikkel dolgozom. Ez egy nagy luxus. Szerintem ahhoz, hogy produktív legyél, egy harmonikus csapatnak kell körülötted lennie. Legalábbis nálam így működik. Biztosan vannak, akik más véleményen vannak, de a kölcsönös egyetértés és az eredmény-orientált munka nekem nagyon fontos. 

A te pozíciódban maximalista az ember? Annak kell lennie? 

Én mindig maximalista voltam - a hegedűt és ezzel együtt természetesen a projektjeimet és turnéimat tekintve is. A sikerrel párhuzamosan a produkció keretei is megnőnek. Minden egyes projektnél elölről kezdem és megpróbálom beledolgozni magam és az ötleteimet megvalósítani. Ezt a fegyelmet, amivel a zenében dolgozom, megpróbálom más területekre is átvinni. Maximalizmus? Úgy gondolom, az életben semmi nem lehet tökéletes. De az embernek legalább törekedne kell rá, hogy a lehető legjobban csinálja. 

Vagyis akkor magasra teszed a mércét? 

Megvan a saját mércém. Mások talán másképp csinálnák. De nekem a végén elégedettnek kell lennem a termékkel. Ebben az esetben a koncertekkel, amelyeknek mindenekelőtt a rajongóknak kell tetszeniük. Erre különösen odafigyelek, ez nagyon fontos nekem. 

Vannak olyan akadályok, amelyeken bosszankodsz? 

Igen, vannak olyan dolgok, amik nem mennek olyan jól a koncerten, ahogy szeretném. De én ezekre nem negatívan tekintek, hanem inkább ösztönzésként, hogy legközelebb jobban csináljuk. Az első, amit egy koncert után teszek, az, hogy a csapattal együtt átbeszéljük, hogy mi ment jól és min kellene javítani.  A hibák hozzátartoznak az élethez, különben semmiben nem tudunk korrigálni. Milyen unalmas lenne már, ha minden hibátlanul menne? 

Amikor a koncerten a színpadon állsz, van egy bizonyos módszered arra, hogy csúcsformába  hozd magad? 

Előzőleg mindig hónapokig gyakorlunk. A darabok előkészítése sok időt vesz igénybe, ezenkívül ott van a produkció kidolgozása. Általában szövegeket is szoktam írni a darabok felkonferálásához, valami személyeset, amivel összekapcsolom őket. Ugyanakkor az ilyen eltérő zenei stílusoknál és irányzatoknál, amiket én játszom, lennie kell egy egyértelmű vezérfonalnak. Ahogy most csináljuk, a sok kicsi, gyakran nagyon egyéni részlettel együtt egy turné előkészítése jó egy évig eltart. 

Ezt el tudom képzelni.. Amikor a színpad mögött várod, hogy mindjárt elkezdődjön, inkább koncentrált vagy, vagy feldobott? 

A kettő keveréke, 50-50%-ban. Szükségem van a koncentrációra, mert ki kell hozzam magamból a szükséges teljesítményt. De ha görcsös vagyok, akkor ez sokkal nehezebb. Végső soron pontosan tudom, hogy minden zenész izgatott, ami ugyanakkor fontos is. Mindig felkészültek vagyunk és tudjuk, mit kell tennünk. És pontosan ez a felkészülés adja meg nekünk a megfelelő önbizalmat. 

Türelmes ember vagy? 

Igen. Mindazonáltal ezt csak mostanában tanultam meg. Természetemből adódóan nem igazán vagyok az. De nem arról van szó, hogy csak másokkal voltam türelmetlen és magammal nem. Korábban azt hittem, mindennek öt perc alatt meg kell lennie. Időközben ebben változtam, és az jót is tett. Ezt a fajta idő-drukk ma már nincs bennem. Az eredménynek viszont mindig ugyanolyannak kell lennie.  

A legtöbben úgy tartják, te megérkeztél az Olimposzra. Van még ezután valami? Még mindig dolgozol azon, hogy még jobb legyél? 

Nem ismerem azt az érzést, hogy nem lehetünk még jobbak. Talán ez egy kicsit a hangszer miatt is van. Minden nap, amikor felkelek, a kezeim kicsit hidegek, a mozgásfolyamatok nem működnek. Ahogy a sportban is, nyújtógyakorlatokat kell végeznem, és etűdöket, arpeggiókat játszani, és "skáláznom" kell, hogy minden olajozottan működjön. Ez minden nap ad egy bizonyos struktúrát a munkának, amit végig kell csinálnom, mielőtt zenélésre kerül a sor. Azt hiszem, ez tart a földön. És tudom, hogy enélkül a munka nélkül nincs muzsikálás. 

Ez úgy hangzik, mintha nem szeretnéd az elégedettség érzését... 

Nem, szeretem az elégedettséget. Minden ember szeret elégedett lenni. A probléma az, hogy a túl sok elégedettség veszélyes is. Az elégedettséggel egy bizonyos "jóllakottság" is együtt jár. Ez a sportban is így van. Ha mindent elértél, akkor hiányozhat még némi hajtóerő ahhoz, hogy mindig 100%-ot nyújts. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindig a határainkat kell feszegetnünk. Az testileg és agyilag is megterhelő. Azt viszont mindenképpen úgy gondolom, hogy mindig a megfelelő pillanatokban kell megfelelően motiváltnak lenni. 

Egy kicsit lázadó vagy? 

Nem, ezt nem vettem észre. 

A megjelenésedből viszont erre következtethetünk. 

Persze, valamennyire megértem ezt, de csak abból a kontextusból, hogy a klasszikus zene világából jövök és azt játszom. Érthető tehát ez a megközelítés, ugyanakkor szörnyen előítéletes is a klasszikus területen dolgozó kollégáimmal szemben. Nekik is van magánéletük és a mindennapjaikban biztosan nem öltözködnek nagyon másképp, mint én. Persze az ember egy klasszikus zenészt gyakran lát öltönyben vagy frakkban. De ez az idők során már majdhogynem kivétel lett, hacsak nem nagy zenekarokról beszélünk. 

Te viszont crossovert is csinálsz és más közönséget is meg akarsz nyerni ennek. 

Igen, de abban nincs semmi új, ha az ember fog egy hangszert és korszerű feldolgozásokat csinál. Szerintem sok kollégám írt már előttem modern zenét, függetlenül a műfajtól. Azok a tanárok is csináltak ilyet, akikkel együtt dolgoztam: Yehudi Menuhin sok crossover-projektet vitt végig, Itzhak Perlman pedig számos film- és klezmer zenét írt. Azt hiszem, a zenészi kíváncsiság valami csodálatos dolog.. Ha az ember minőséget visz bele, és a saját színvonalán alkot, az sok ajtót nyithat meg. És az ember közben maga is jól szórakozik. Ha pedig másoknak is megtetszik, és azt mondják "teszek egy próbát egy hegedűversennyel vagy egy szonátával", akkor mindkét oldal nyert valamit. 

Van még szükséged néha bátorságra olyan dolgokhoz, amiket eddig nem mertél megtenni? 

Zeneileg kevésbé, a társasági életben viszont már inkább. Minden embernek szüksége van egy kis bátorságra a társas kapcsolatokban. Sok kommunikáció inkább személytelen alapon zajlik. Írásban, whatsappon, és hasonló eszközökkel társalgunk. És aztán ha valódi beszélgetésre kerül a sor, előfordul, hogy át kell szoknunk a tényleges társas kapcsolatok gyakorlására, amiben nekem - hálistennek - gyerekként volt részem. Zeneileg nincs szükségem merészségre, inkább tisztelettel közelítek ahhoz, amit csinálok. Nem félek hozzányúlni darabokhoz, de jól felkészülök. 

A nagy siker - főleg a te területeden - egyben sok pénzt is jelent. Hogy bánsz vele? Fontosnak tartod vagy mellékes dolognak? 

A pénz mellékes számomra. Hozzátartozik az igazsághoz persze, hogy lehetővé teszi számomra, hogy olyan dolgokat tegyek meg, amiket mások nem tudnak. Ez megváltoztatja az embert. Ha jó szíved van, a pénz nem jelent különbséget. Ha pedig negatív tulajdonságaid vannak, akkor azokat felnagyítja. 

Veled szorosan összekapcsolják a fegyelmet. A gyakorlást tekintve ez pozitívum vagy korlátoz? 

Ezt is túlzásba lehet vinni. Ezt magam is megtapasztaltam, amikor az elmúlt évben kicsit túl sokat dolgoztam, ami az otthoni gyakorlás mennyiségét illeti. Tehát nem a turnét értem ezalatt, hanem a szabadidőmben a zenére fordított energiát és időt. Itzhak Perlman egy mondata jut eszembe: "A nem gyakorlásnál rosszabb, ha rosszul gyakorolsz." Talán néha túlzásba vittem és 5-6 órát is gyakoroltam, amíg tökéletesnek nem éreztem. Ezen a hozzáálláson egy kicsit változtatnom kellett és ma már inkább csak akkor gyakorlok, ha elég motivált vagyok és megfelelően tudok koncentrálni. Azt hiszem, ez több sikerrel jár, de legalábbis nem okoz egészségügyi problémát. 

Mit mondanál el az Unlimited-turnéddal kapcsolatban? 

Egyfajta visszatekintés az elmúlt tíz évre: tíz év crossover és tíz év klasszikus koncertezés. Amellett a zenei produkciót tekintve persze a jövőbe való tekintés is. Sok új technikát, zenei elemet használtunk fel, és egy csodálatos új csapattal most dolgozok együtt először a produkción. Ők hihetetlen kreativitást adtak hozzá, nagyszerű ötleteik voltak, amelyek rögtön megtetszettek. A javaslataik nagyon jól passzoltak a zenéhez. Az ilyen koncepcióknál a zene és produkció szimbiózisa az egésznek az alfája és omegája. Nem szabad túl sokat rárakni ezekből, mindig a zenét kell támogatnia. Nagyon elégedett vagyok, nagyon várom a turnét, és azt, hogy Németországban, Ausztriában és Svájcban is színpadra vigyük a programot. 


Fordította: Menyhért Mónika



1 megjegyzés: