2016. december 14.

Adventi örömmámor


Explosive Live! turné | 13. állomás
Bécs | 2016.12.03. | Wiener Stadthalle | 19:30 |

Gondoltam, a "felrobbant Bécs" címet adom az írásnak, utalva a turné nevére, de mostanság ez nem túl poénos dolog, így némi habozás után el is vetettem az ötletet.

Szóval, végre a nullához ért a visszaszámlálás, pedig 397 naptól indult tavaly novemberben.

________________________________________________________________________________

18:00 | A Stadthalle kávézójában sikeresen létrejött találkozó után (egyre több a magyar koncertlátogató!) megcélozzuk a mellékhelyiséget. Még van fél óránk kapunyitásig. Azt a fél órát bőven ki is használjuk sorban állásra. A végén jön 1-2 ottdolgozó azzal, hogy 5 perc múlva odabent is lesz lehetőség elintézni a folyó ügyeket. Na kösz, már majdnem sorra kerültünk. 
A szomszédos helyiségbe betévedő férfiaknak könnyű dolguk van, csak a női WC előtt kígyózik a sor. Ez több szempontból is érthető, viszont amit furcsállok az araszolgatás közben az az, hogy egy-egy ember elég lassan jön ki. Amint belépek, rögtön megértem az okát. A falon -jó húzás attól, aki elkövette-, az áprilisi ráadás koncertet reklámozó plakát virít. A női WC-ben. Zseniális! 



18:30 | Fél hét, nyílnak az ajtók. Átjutunk az ellenőrzésen, megcsodáljuk a karácsonyfákat és persze indulunk programfüzet-vadászatra. Mozgó árusok most nincsenek látótávolságon belül, így az ajándékboltban próbálkozunk. Siker.



19:30 | Már a helyünkön ülünk, de tűkön! A színpad jobb oldalánál vagyunk, sokkal közelebb, mint azt anno a netes helyfoglalás rohamában remélni mertük! Jobb oldalán ülünk? Hmm... igazából az újdonságnak számító, forgó körszínpadnak nincs is oldala, ha azt vesszük ... 




Végre elsötétedik a zsúfolásig megtelt nézőtér, és a kivetítőkön előbb a Frankfurti Új Filharmonikusok-felirat, aztán a Banda tagjainak neve jelenik meg, miközben szépen beszivárognak minden oldalról. Jeff Lipstein dobpergéssel jelzi előre a főszereplő közeledtét ...

Vajon milyen érzés, amikor a visszaszámláló hosszú hónapok (jelen esetben több, mint egy év) után a 0-hoz ér, ott ülünk a helyünkön és megjelenik a Maestro? A This Is What It Feels Like (= ilyen érzés) néhány taktusával érkezik fel a színpadra és már kezdi is a Guetta-féle Dangerous című szám zenekarra átírt változatát. Próbálok életet lehelni a kamerába és célozni a fülem és a szemem után a kezemmel is. Nem könnyű, nemcsak a nagy öröm miatt, hanem a csarnok kitörő ujjongása (olyan 10 000 ember), és a körülöttem ülők nyüzsgése miatt sem. 
Csodálatosan szól élőben a szám, a kedvenc részeimnél (a hegedű mély hangjai) rögtön jön a libabőr is. A körszínpad minden előnyét és hátrányát élvezzük. A Superstition című Stevie Wonder feldolgozás következik. Jár a lábam egyfolytában, ezért úgy döntök, csak egy kis részletét örökítem meg. 




A következőt nem kell senkinek sem bemutatni, készíti elő az egyik bombát a Maestro (na tessék, már megint kezdem). A YouTube-on jelenleg több, mint 31 milliós nézettséggel rendelkező Viva La Vidát  (amelyhez a Coldplay külön gratulált is) élőben először a gitárpedál segítségével varázsolja egymaga a fülünkbe, majd a körben ülő Frankfurti Új Filharmonikusok segítenek benne. 
A technikát az előzőekben már több alkalommal használta a Maestro, lásd például ebben a videóban. A kütyü rögzíti az adott dallamot, majd visszajátssza. A dallamrétegek gyönyörűen szólnak élőben is, akár a videoklipben. 

Az átkötő szöveg:
"Zenészként állandóan ki kell próbálni valami újat, sok olyan dolog van, ami nem működik, de vállalni kell a kockázatot, hogy valami különleges legyen a végeredmény. Néhány évvel ezelőtt fedeztem fel a gitárpedált, és ez egyike volt azon ötleteknek, amelyek igazán jól működtek. A következő számot tényleg nem kell felkonferálnom. Mindannyian ismeritek." 



A Jégvarázs / Frozen című animációs film slágere, a Let It Go (azt hiszem, magyarul Legyen hó a címe) követi. A magyar fordítása: engedd el. Szép, a kivetítőkön hópelyhek szálldosnak. 
A Maestro két mű között többször is céloz arra, milyen nagyszerű érzés a rajongók szeretete és támogatása.

Felvezető szöveg: 
"Elég őrült időket élünk. Bárki azt írhat bárkiről, amit csak akar. Legtöbbször névtelenül az interneten. Ezt biztos, hogy mindannyian ismeritek, a fiatalabbak az iskolából, az idősebbek a magánéletből, vagy a hivatásukból kifolyólag. ... Néha ezt nagyon nehéz semmibe venni, hiszen valamilyen módon mégis a lelkére veszi az ember és fáj. DE! Egyszerűen nem szabad megengedni. Van egy nagyon klassz dal, azzal a mondanivalóval, hogy [angolul mondja] 'nem érdekel, mit mondanak, hadd tomboljon a vihar, a hideg egyáltalán nem zavar.' Szabad fordításban annyit tesz: hadd beszéljenek az emberek, nem érdekel, mert tudom, ki vagyok. Azt hiszem, egy szép ... [tapsvihar a közönség részéről] ... köszönöm! ... nem is lehet szebb és fontosabb mondanivaló ennél, most eljátsszuk a Jégvarázs című Disney-filmből a Let It Go-t."

A videómban a szám vége látható.


A teljes itt: Sunlight526 videója |


Az egyik nagy kedvencem következik: a Kashmir (Led Zeppelin), amit végre élőben is hallhatok. Húúú ... már ezért megérte az egész! 



Látszik, hogy a Maestro is a '80-as években volt gyerek. Vagy még mindig az? A Szellemirtók máskülönben hogyan került volna terítékre? Persze, hogy a remek, amúgy Oscar-díjra jelölt zenéje miatt. Ghostbusters a Stay Puft emberkével ... sajnos nem mályvacukorból, viszont óriási méretben :) 



A móka után egy kis komolyság: Csajkovszkij 1. zongoraversenyét varázsolja szó szerint a színpadra. A Maestro elsősorban klasszikus zenész, ráhangolódásként a tőle megszokott módon próbálja "téríteni" a nézőket. 
Gyönyörű! Közben be kell csuknom a szemem. Bár, ahogy elnézem a végeredményt, csukott szemmel is képes vagyok már követni a lényeget :)



Franck van der Heijden, aki ma piros pólóban zenél, a szerzője a Furious (= haragos) című számnak. Újból felpörögnek az események. A programfüzetben olvasható interjú alapján (később lefordítom) a Maestro láttatni szándékozta a virtuozitását, nem mintha eddig nem derült volna ki, milyen szinten is áll. Jogosan lehet rá büszke, keményen megdolgozott érte, és nap mint nap tesz is a cél érdekében.
A kameramanus közelről mutatja az ujjait, így jól látható a kivetítőkön, éppen merre jár a kottában. Jóég! Követni is alig bírom a szememmel, ő meg lejátssza! Dörgő taps a jutalma. Bár ez minden szám után borítékolható. 



A hangulat amúgy már az elején is az egekben, és ez még csak fokozódik – no és még csak az első félidőben járunk. Hallanak vajon erről a Kedves Magyar Koncertszervezők? Néha villámgyorsan le is teszem egy-egy szám után a kamerát, mert muszáj nekem is tapsolni és kiabálni. A felvételek amiatt is remegnek, mert jár a lábam - ezt képtelenség nyugton ülve hallgatni. 

Muzikális család lévén, a Maestro húga, Elena (akinek nemrég jelent meg első albuma) egyik szerzeménye, a Marathon következik. Az albumra nem került fel, és a sztori szerint a Maestrónak annyira tetszett, hogy megkérte a húgát, hadd legyen ez a dal a koncertrepertoár része. No és az se baj, ha így a bátyó népszerűsíti a hugica lemezét. Egy bizonyos Edita nevű hölgyemény énekel benne.

Felvezető szöveg:
"A zene valahogy a családom vérében van. Mindkét szülőm nagyon muzikális, a bátyám csodálatosan zongorázik és a húgom egy nagyon remek dalszerző. Ezév elején jelentette meg legelső albumát, és azt hiszem, több, mint 200 demót írt hozzá. És tényleg az összes piszkosul jó. Egy szám különösen megtetszett, Marathon a címe. Amikor a húgom úgy döntött, hogy nem jelenteti meg, akkor persze rögtön megkérdeztem, hogy az enyém lehet-e? A húgom kellemes természetű ember, azt mondta, hogy semmi akadálya. A Marathont a csodálatos Franck van der Heijdennel aztán átírtam, és szerintem valóban fülbemászó dal lett belőle. A következő számhoz meghívtunk egy elbűvölő művésznőt és remek énekesnőt, kérlek, köszöntsétek nagy szeretettel Editát!"

Videó: Sunlight526 |


A Maestro sosem titkolta, hogy szereti a filmzenéket, különösen Hans Zimmer és Klaus Badelt munkásságát. Egy újabb saját szerzemény következik, a Karib-tenger kalózai inspirálta Adventure Island (= kalandsziget). Én csak annyit fűznék hozzá, hogy jöhet még ilyen, több is! 

Felvezető szöveg:
"A legutóbbi, Explosive című albumomra John Haywooddal és Franck van der Heijdennel a számok 80 százalékát magam írtam. Számomra nagyon fontos volt egy albumot ... [tapsol a közönség] ... köszönöm! ... Számomra nagyon fontos volt egy albumot saját szerzeményekkel tele, sikerre vinni. Ez egy művész és zeneszerző számára természetesen nagyon különleges dolog. Minden inspirált, amit zeneileg nagyszerűnek tartok. A következő szám az én tisztelgésem Klaus Badelt és Hans Zimmer nagyszerű filmzenéje előtt. Jó szórakozást az Adventure Islandhez!" 

A turné és a legutóbbi műfajkeverő album címadó száma, az Explosive érkezik. A videoklip hangulatát idézve a Német Tévébalett táncosnői rúdtáncosnőkké vedlenek át, illetve vetkőznek le. Úgy tűnik, kell valami a koncertre akaratuk ellenére elráncigált férjeknek is. Szerintem meg tök felesleges. 

A videóban a két szám egymás után jön, magyar felirattal szerepel az átvezető szöveg:



A szünet előtti nagy durranás Prince slágere, a Purple Rain. Természetesen lila fényben úszik a színpad, és a Maestro a hang- és egyéb hatások kedvéért lecseréli a "francia hölgyet", a 152 éves Vuillaume hegedűjét egy elektromos hangszerre. Amit egyébként nem nagyon hajlandó megtenni, mert ezeken a modern hangszereken szerinte sokkal könnyebb játszani, ezért egy művésznek nem is jelentenek kihívást, nem is beszélve arról, hogy a hangzásuk meg sem közelíti az akusztikus hegedűjét. Ezért csakis nyomós okkal vesz a kezébe ilyesmit. Ez a dal viszont megkívánta és ez lett az eredménye:

Felvezető szöveg:
"A szünet előtti utolsó szám egy olyan művész előtti tisztelgés, aki sajnos idén, túl korán elhunyt. Nemcsak tehetséges énekes, hanem remek zeneszerző és zenész is volt. Majdnem mindenen tudott játszani, ami itt a színpadon megtalálható - dob, basszusgitár, zongora, gitár. Hegedülni, amennyire én tudom, nem tudott. De! Biztosan fenemód jó lett volna benne. Vannak itt Bécsben Prince-rajongók? ... Valami különlegeset találtam ki .. azt hiszem, ha Prince játszott volna hegedűn, akkor így játszotta volna ezt a számot ... [angolul mondja] Ezt a te kedvedért: Purple Rain!"


A Maestro kivonul a félhomályban. Mi is kimegyünk az előtérbe, gyülekező egy kis eszmecserére az egyik karácsonyfánál. Olyan fél óra szünet után becsengetnek. 

 - - -

Egy virtuóz nyári viharral indulunk Vivalditól. Végre ezt is hallhattam élőben. Azután a Vaya Con Dios örökzöldje jön, érdekes feldolgozásban. Újabb nehéz feladat ülve-táncolva elfogadható felvételt készíteni. 
Egymás után jönnek a számok a videóban, magyar felirat is van :) Vivaldi Summer és Nah Neh Nah:



Ezután Sir Paul McCartney egyik klasszikusa, a Live And Let Die érkezik. Méghozzá ütősen. 



A You're the Inspiration című Chicago számmal mond köszönetet a rajongók kitartó támogatásáért, és hogy inspirációt nyújtanak a számára. Hálából tesz egy szép nagy tiszteletkört. Egy Mákosliba szelfizhet a Maestróval ... de nincs időm ezen bosszankodni, ugyanis jön az a pillanat, amikor rámarkolok a kamerára, mert most sem akarom szervizbe vinni. Maestro ezúttal már 5 méteren belülre kerül a múltkori 10 helyett. Igaz, ez még mindig nem a hőn áhított távolság, de azért sikerült faragni belőle. Majd leg-leg-közelebb. Akár megint feleződhetnének is a méterek. 



Az Új Frankfurti Filharmonikusok, mivel ezúttal semmi dolguk, ülve szirtakiznak, miközben a Maestro Bandája a Zorba, a görög című film zenéjével brillíroz. De még hogy! Zorba's Dance



Több alkalommal is megkérdezték már tőle, főleg tévéinterjúk során, hogy mivel mindent el tud játszani, maradt-e még olyan stílus, amit szívesen kipróbálna a hegedűvel? A Maestro erre általában azt válaszolja, hogy a hegedű hangja nagyon hasonlít az emberi hangra, de rappelni azért még nem sikerült vele. Nos, kihívásokat kedvelő főhősünk ezt is véghezvitte, legalábbis valami hasonlót alkotott: Eminem slágerét, az Oscar- és Grammy-díjas Lose Yourself-et dolgozta fel, méghozzá oly' remekül, hogy Eminem engedélyt adott arra, hogy ki is adják. Ez csodaszámba megy, mert nem szokott engedélyezni semmiféle feldolgozást. Igaz, az Explosive album megjelenése előtt két nappal érkezett meg az engedély. 
A számhoz készült egy remek, álruhás kandikamerás videó is. Élőben még nagyobb élmény volt. Utána gyorsan letettem a kamerát, hogy ordíthassak én is az éterbe a stadionnal együtt. 

Az átvezetés mindössze a kiváló dobos, Jeff Lipstein bemutatása: "Hölgyeim és Uraim: Mr. Jeff Lipstein!"



Ismét egy saját szerzemény, egy éjféli keringő következik. Azért ez nem semmi. Advent van, itt ülünk egy csodás város óriási stadionjában, megy a valcer és ünnepi hangulat kerekedik. Bár már az elejétől kezdve az van. Midnight Waltz

Felvezető szöveg:
"Néha megkérdeznek arról egy-egy interjú során, hogy melyik számot játszom a legszívesebben a legutóbbi albumomról? Természetesen erre nagyon nehéz válaszolni, mert ha az ember saját maga írt valamit, beletette szívét-lelkét, akkor az összes szám nagyon kedves neki. Ezt csak azzal tudom összehasonlítani, ha megkérdeznek olyasvalakit, akinek gyerekei vannak, hogy melyik gyerekedet szereted a legjobban? Valószínűleg nehéz kérdés minden szülőnek. De egyet elárulok: melyik számot szereti az édesanyám a legjobban a legutóbbi albumomról. És ezt azért tudom, mert mindig, amikor gyakoroltam erre a turnéra, és az édesanyám otthon volt nálam, elkezdett körülöttem keringőzni. ... Igen motivált volt.. Most eljátsszuk nektek a Midnight Waltz-ot."



Az Odd Measures alatt mutatkozik be az álomcsapat, a Banda, a Maestro együttese. A kiváló zenészeket egy későbbi írásban mutatom be bővebben. 

Marcus Wolf – gitár
John Haywood – zongora
Jeff Lipstein – dobok
Jeff Allen – basszusgitár
Franck van der Heijden – gitár, karmesteri feladatok, zenei rendező



Franck konferálja fel a Maestrót, aki játék közben visszavonul a színpadra. Másik helyről érkezik be, mint ahol kiment. 

Egy újabb Coldplay-átirat is született a show kedvéért: a Fix You dallamai közben csillagfényes égbolttá változik a stadion a sok mobil fényének köszönhetően. Gyönyörű! 
A végén pedig eljön az a pillanat, amikor az embernek nem elég a keze és a szája, muszáj bevetnie a lábát is. 10 000 ember igazi mennydörgést produkál a dübörgéssel. Maestro meg szóhoz sem jut.



Ezután nincs megállás: egy párbaj jön Franckkal. Elő ismét az elektromos hegedűt, hogy kiegyenlítődjenek a hangszerek közti különbségek. Prelude Duel


A szám végén győztest hirdet a Maestro: "Győzött a ... jó zene!"


A How Many Times című saját szerzeményben a lemezen Xavier Naidoo énekel, itt ismét Editáé a mikrofon. 

Felvezető szöveg:
"Dalszerzőként mindig benne van a füledben az a bizonyos énekhang, amit egy-egy számhoz szeretnél hallani. Ez volt a helyzet azzal a művel is, amit Nicole Scherzingernek, vagy Andrea Bocellinek írtunk [Franckhoz fordul, aki rábólint]. A következő szám írása közben Xavier Naidoo hangjára gondoltam, és persze totál izgatott lettem, amikor rábólintott arra, hogy az Explosive albumomra felénekli. Ma este egy nem kevésbé nagyszerű hang veszi át a szerepét - eljátsszuk nektek a How Many Times-t."

Videó: Sunlight526 |


A Rage Against the Machine számának hegedűre és zenekarra átírt verziója jön. Lángnyelvekkel. Majdnem megdöglünk a hőségtől (mondom én, a fázós), és azon elmélkedem egy röpke másodpercig, hogy a filharmonikusok tarkóján, így a turné 13. állomásán vajon van-e még szőr? Killing in the Name of



Ismét mennydörgős, kezes-lábas (-szájas) tetszésnyilvánítás, ezúttal a videó is nagyon jól visszaadja. A Maestro ütemes tapsra buzdítja a tömeget, bár egyáltalán nincs nehéz dolga. A balett táncosok katonai stílusú szerelésben masíroznak a színpadra. Ez egyvalamit jelenthet: Michael Jackson They Don't Care About Us című számát. 
Zseniális az átdolgozás, és a Maestro most is, akárcsak a Valentina Babor zongoraművésznővel való tévéfellépése során, a zongora tetején köt ki. 



Az utolsó szám Robert Miles klasszikusa, a Music, amely a Maestro 2012-ben megjelent műfajkeverő albumának is címadó száma volt. 

Felvezető szöveg:
"Nos, igen. Az élet nem mindig egyszerű. De van valami, ami mindig velünk van, mégpedig a zene. Az este utolsó számának nagyon különleges a szövege. ... " A többi az alábbi videóban, feliratozva.

A ráadás Whitney Houstontól a One Moment in Time. Találó, mert ez is egy olyan pillanat, amikor szívesen megállítaná minden jelenlévő az időt. A Maestro kivonul az utolsó dallamoknál, ez egyértelműen a csodás este végét jelzi. 




- - - - - - 

Repetalehetőség áprilisban, a vécés kalandunk szerint is. Addig már csak 130 nap!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése