Eufória az Arénában

Jött, látott és győzött. David Garrett Budapesten!

2018. október 10. | 20:00 | Papp László Budapest Sportaréna | Explosive Live! - turné

Promóciós, bemutatkozó fellépés (reméljük, jégtörő).

A fellépők a hirdetmények szerint: David Garrett and his Band >> David Garrett és Együttese ... maradjunk a Bandánál, a szó lehető legjobb értelmében :) Egy későbbi írásban be fogom mutatni őket.

"Olyan élményt adott a zenéjével és a kisugárzásával, ami szavakba nem önthető! Felejthetetlen, lenyűgöző, fantasztikus, varázslatos, és még sorolhatnám! Örök emlék!" - Lugosi Tamásné, Facebook/DGFanHu

ADVA van egy zenész. Egy hegedűművész, aki attól a pillanattól kezdve, hogy ötévesen megkaparintotta a bátyja hangszerét, meg sem állt addig, amíg csodagyereknek nem tartották, és 13 évesen lemezszerződést nem kapott. Kalandos ifjúkora során rendkívüli tehetsége mellett akaraterejére és kitartására is nagy szüksége volt.

"A világ leggyorsabb hegedűse" 13 hang/másodperccel, valamint a "generációja legnagyobb hegedűművésze" címkékkel is büszkélkedhet. Előbbit poénra vette, utóbbit nem más, mint a nagy Yehudi Menuhin mondta róla.

Mára a komolyzenei világ rangos díjakkal és elismerésekkel megszórt állócsillaga, aki a világ legnagyobb zenekarai és karmesterei társaságában lép fel szólistaként, a világ leghíresebb koncerttermeiben.

Bár elmondása szerint mindig is a klasszikus zene marad az otthona, sikeres kirándulásokat tesz a populáris zenei világba is – igényes műfajkeresztező fellépéseivel és albumaival nem titkolt szándéka, hogy a vele egykorú, fiatalabb generációkkal megismertesse a klasszikus zenét is. És bejött neki.

EME csodálatos muzsikus és zeneszerző idáig gondosan kikerülte kis hazánkat. Magyarlakta területen 10 évvel ezelőtt lépett fel. [Ide katt: Újvidék]

Jobb híján évek óta a környező országokba kényszerültünk ellátogatni egy-egy koncertre. Az internet előnyeit kiaknázva, vagy személyesen is, elég rendesen bombáztuk őt [Kék Füzetke] és menedzsmentjét meghívásokkal, és próbáltunk mindenféle csatornán elérni valamit. [Csárdás-videók: 1 | 2 |] Kemény melóval. És ez a honlap is mindennek gyümölcse.

2018. február 26-án délelőtt kaptam SMS-t, aztán kisebb sokkot, mert nem akartam elhinni. Mint a villám, irány haza (a reumás csigatempóban vánszorgó, munkahelyen töltött órák után), mert a "ha egyszer a büdös életben végre idetéved, akkor juszt is a legelső sorban fogok ülni" – fedőnevű hadműveletet végre kellett valahogyan hajtani. Mire hazaértem, már csak kissé a jobb szélére sikerült jegyet venni, de sikerült!

"A rajongók, akiknek már volt szerencséjük élőben látni és hallani David Garrettet a színpadon, megtapasztalhatták a koncertjein felszabaduló hihetetlen energiákat" - UDiscoverMusic.com

FELVIRRADT a koncert napja. Röpke 224 nap múlva. Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Hátha összejön. Talán visszaad valamicskét az élményből, annak ellenére, hogy ott lenni teljesen más. Bécsben és Grazban általában tízezer emberből minimum a fele könnyekben tör ki a koncertek alatt és/vagy után az elsöprő érzelmek és energia hatására. Idehaza ebbe belekeveredett egy kis "elsehiszem" és "navégre" is.

Szóval, a Maestróval való személyes találkozó [Találkozó], azaz a sokk, a boldogság és a pánik érdekes elegye után, a talajszint fölött 3 méterrel lebegve indultunk, megkerülve az Arénát, a főbejárat felé.

Az osztrák koncertekhez képest már az is megalapozta a hangulatot, hogy tele volt az Aréna ismerős arcokkal. Akármerre néztem, barátok, ismerősök néztek vissza rám, méghozzá mosolyogva. Mondjuk, a sógoréknál sem szokott búbánatos fejet vágni senki.

Volt köztünk, aki 6, 5 (ide tartozom), 4, 3, 2, 1 éve, de volt olyan szerencsés is, aki csak néhány hónapja várt erre az estére. Ezek a számok persze egyáltalán nem voltak fontosak. Izgatottan várt mindenki. A Maestro végre nálunk!

"Felülmúlta a várakozásainkat! Minden percét élveztük!" - Kovácsné Köteles Mária, Facebook/DGFanHu

A művek sorrendje, mivel az Explosive Live!-turné német nyelvterületen kívüli országokba szánt műsoráról volt szó, nagyjából egyezett csak meg a bécsivel. Gondolom, a szerződés miatt nem volt filharmonikus zenekar, és nem volt német tévébalett táncshow sem. Utóbbiért annyira nem is kár.

A Maestro hozta a szőnyegét, a lépcsősorát -mert ugye a közönség közé többször is be kell menni-, és a Bandát. Furcsa volt, hogy nem németül, hanem angolul kommunikált a közönséggel – no és persze magyarul is!

A Banda sajnos nélkülözte Marcus Wolf nagyszerű gitártudását, mivel a zenész családi okok miatt csak jövőre fog csatlakozni majd a vadonatúj műsort tartalmazó turnékhoz. Helyét Rogier van Wegberg vette át.

20:05-kor elsötétedett minden, és felcsendült a Banda intrója, amelynek során mindegyikük beköszönt. A This Is What It Feels Like, azaz "ilyen érzés" címével muszáj megint poénkodnom: milyen érzés vajon, amikor végre Budapesten csendül fel ez a dallam? Ezt csak a zene képes átadni. Na, pont ilyen.

"Minden percét élveztem. Még el sem kezdődött, már a körülöttem levőkkel is sikerült szeretetteljes hangulatot varázsolni, ami végigkísérte az egész koncertet! Visszavárom!!" - Várnai Viktória, Facebook/DGFanHu

A színpadra felérve a Dangerous következett. Most először életemben az első sorban ülve átélni ... minden másra ott a mastercard.

A 2014-es, legelső koncertemen láttam, hogy még elégnek érezték a szervezők az egyetlen fő, már nem annyira fiatal biztonsági ember kíséretét, amikor a Maestro bemerészkedett a közönség soraiba. Mára már három fiatal kíséri + Jörg, a turnémenedzser-biztonsági-főnök [Találkozó]. Mexikóban minimum hat ember kell. :)

[Ez volt az első többkamerás videó, amit csináltam. Köszönöm mindenkinek a darabkákat, amiket hozzászerkesztettem a saját felvételeimhez; a többi számot is megcsinálom majd. Sőt, egy még nagyobb projekten gondolkodom...]

Bocs, ha néhol lemaradt a Maestro feje, de hát amikor a színpad hozzánk közel eső végéhez közeledett, ott valahogy a szemem és a fülem kerekedett, a kezem valahogy elfelejtett célra tartani. Pedig már egészen jól megy a célzás, és a kütyü fölött általában prímán tudom nézni a műsort. A lábam persze egyfolytában járt, ezért a videókra utólag ráeresztettem a képstabilizátort.

Egy tökéletes "jó estét Budapest" után következett a hangulat-alapozó Superstition:

A Maestro a következő, magyarul elmondott mondatával, a Viva La Vidával, no meg a gitárpedállal, amivel dallamokat tud megismételni, és így saját magával alkot zenekart - végérvényesen meghódította a közönséget.

"Zenészként mindig új dolgokat, új repertoárt kell kipróbálni. Persze, nem minden sikerült azonnal, de ezt a rizikót be kell vállalnod azért, hogy néha valami különlegeset hozhass létre. Néhány évvel ezelőtt felfedeztem a gitárpedált a hangszerem számára. Ez volt az egyik legnagyszerűbb ötlet, amivel a előálltunk a csapatommal. Rendben, ezt gyakoroltam hozzá:..."

Zárójelben: A szám a YouTube-on 2016 decemberében 31 milliós nézettségnél tartott. Most mintha már 75-nél járnánk... [video]

Ezt a varázst a Jégvarázs/Frozen című animációs film slágere, a Let It Go követte. (Magyar verzióban: Legyen hó. Nekem jobban tetszik az "engedd el".)

"Igazi nagy művész, látszik, hogy számára az amit csinál az élete! Olyan egyszerűséggel, természetességgel, szeretettel, profizmussal játszott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne!" - Kiss Róza, Facebook/DGFanHu

Az egyik nagy kedvencem, a Kashmir végre Budapesten is hallható volt. Még egyszer, mert magam sem hiszem: Kashmir Budapest! A 2010-es berlini koncert DVD-vel szerettem meg. [video]

A Szellemirtók című film Oscar-díjra jelölt zenéje ezúttal sem maradhatott ki. A magyar közönség is kivette a részét belőle:

"Óriási élmény közvetlenül átélni, megtapasztalni, amikor egy világhírű hegedűművész tiszta szívből, örömmel, a zene iránti mélységes alázattal és szeretettel játszik... hogy végtelenül kedves és közvetlen a közönségével..." - Dénes Tünde, Facebook/DGFanHu

Nagy sikert aratott a csodálatos Csajkovszkij-átirat, ahogyan mindenhol máshol is általában. Úgy látszik, megint nem csak én egyedül lúdbőröztem közben. A Maestro nálunk is célt érne tisztán klasszikus koncertekkel ... hallo Müpa, ébresztő!

Kezdetnek nem lenne rossz Csajkovszkij hegedűversenye, de még inkább az egyik legnagyobb kedvencem, a Bruch-hegedűverseny. Na, következő álom betárazva. [videók: Milánó | Milánó - rajongói | Bukarest] Egy kis klasszikus kitérő a kedvenc részleteimmel:

És akkor a Csajkovszkij-átirat, Budapesten:

"Fantasztikus koncert volt, minden percét élveztem. Magával ragadó, kedves személyiséget 'ismertünk meg', aki hihetetlen virtuózitással varázsolta el a közönségét" - Göb Dia, Facebook/DGFanHu

A "dühödt" Furious című saját szerzeményt akárhányszor látom-hallom, az állam mindig a földön. Most sem volt másképp. Habár a német nyelvterületen kívüli országokban korlátozottabbak a lehetőségek (a kivetítőre nem élőkép kerül ennél a számnál a Maestro kezéről), de még így is elképesztő, hogy milyen gyorsan robognak a hangjegyek, miközben a Maestro megszólaltatja őket:

A legutóbbi crossover album, a Rock Revolution egyik gyöngyszeme, a Bitter Sweet Symphony következett. A The Verve slágerébe a 17. századi barokk zeneszerző, Johann Pachelbel D-dúr kánonja csodálatosan beleillik. Bravo!

A Kalandsziget című saját szerzeményben Marcus Wolf helyett ezúttal a szám társszerzője, Franck van der Heijden gitározott a Maestro játéka alá.

A Maestro, akárhányszor előadja élőben a turné "robbanékony" címadó számát, az Explosive-ot, mindig szabadkozik, hogy hát az elektromos zene is része a világunknak. Felesleges, mert bár én sem vagyok oda érte, de ez esetben a színvonal magáért beszél. Tökéletes hangzás.

"A világ egyik legjobb és legintelligensebb muzsikusát láthattam és hallhattam egy 2,5 órás maratoni koncerten. Nincsenek szavaim és jelzőim felsőfok nélkül..." - Péterfi Gabriella, Facebook/DGFanHu

Lila Eső, lila fényben. A 20 perces szünet előtti fantasztikus szám nem más volt, mint Prince Purple Rain-je. A Maestro a megfelelő hangzás kedvéért lecserélte a "francia hölgyet", a 154 éves Vuillaume hegedűjét egy elektromos hangszerre. Ezt egyébként eddig nem nagyon volt hajlandó megtenni, mert szerinte ezeken a modern hangszereken sokkal könnyebb játszani, ezért egy művésznek nem is jelentenek kihívást, és persze a hangzásuk meg sem közelíti az akusztikus hegedűjét.

Most viszont nyomós okkal vette a kezébe; valósággal transzba esett és bennünket is magával rántott.

Külvilág: OFF.

Ha itt lett volna vége a koncertnek, már akkor elégedetten tért volna haza mindenki a közönség soraiból.

...................................................................................................................................

Szünet = Ajándékbolt. A koncert utánra akartam hagyni, mert egy megbeszélt találkozópontra igyekeztem volna, hogy pár szót válthassak a többiekkel. Valami miatt mégis útba ejtettem a brand shopot. És milyen jól tettem! Hihetetlen módon már volt olyan cucc, amiből mérethiány volt. Nocsak, rákaptak a magyarok – ennek egyrészről örültem is. Köszi belső hang, bocsi többiek.

Az elmaradhatatlan programfüzet (jéé, más, mint a bécsi) mellett még a neten kiszemelt póló is az enyém lett, postaköltséget kiiktatva.

...................................................................................................................................

Nagy boldogan szedtem a lábam visszafelé, mert már becsengettek, és amikor elhúztam a színpad előtt, a Maestro már készenlétben állt rajta a sötétben. A Summer című Vivaldi-átdolgozás intrója, a mennydörgés zengte be a termet.

Láthatóan most is élvezte, ahogy mi is, hogy tizedmásodpercekkel késleltetett, lazán csúsztatott hangokkal varázsolhat vidám hangulatot, pedig a látszat ellenére egyáltalán nem könnyű ilyesmit előcsalni egy hegedűből. Az örökzöld Nah Neh Nah Django-stílusban:

Paul McCartney slágere, az 1973-mas James Bond-film, az Élni és halni hagyni Grammy-jelölt filmzenéje következett, zseniálisan áthangszerelve hegedűre és öttagú együttesre.

A Maestro nálunk sem hagyta ki a legnagyobb köszönetnyilvánítást a rajongók felé. Ugyanis az utóbbi időszakban különösen támogattuk őt, akkor is, amikor a porckorongsérvéből gyógyulgatott. (Az elmúlt fél év során az összes klasszikus zenei koncertjét le kellett mondania, köztük egy bécsit és egy grazit is.) You're the Inspiration, azaz ti vagytok az inspirációm.

[Később hozok többkamerás videót is, mint az első szám esetén.]

"Jólesik, hogy játék közben szereti kifejezni a háláját, lejön közénk és tényleg nekünk játszik! Végtelenül hálás vagyok, minden perc örök emlék marad" - Péterfi Gabriella, Facebook/DGFanHu

Először hallottam élőben Hacsaturján remek Kardtáncát, némi punk-rockos beütéssel. Igazán fantasztikus kényszercsere-megoldás lett a Zorba tánca helyett. Valószínűleg a hiányzó Marcust nem lehetett pótolni a fergeteges összjátékban. "Azta ... " - hallatszott körülöttem a produkció végén. Hát, igen.

A Maestrótól többször is megkérdezték már, hogy van-e még olyan zeneirányzat, amit szívesen kipróbálna a hegedűvel? Erre néhány éve rendszeresen azt válaszolta, hogy ugyan a hegedű hangja nagyon hasonlít az emberi hangra, ezért tud erőteljes érzelmeket kiváltani az emberből, viszont rappelni azért nem sikerült vele.

De nincs az a kihívás, aminek ellen tudna állni: Eminem slágerét, az Oscar- és Grammy-díjas Lose Yourself-et is feldolgozta. Olyan remek lett, hogy Eminem engedélyt adott arra, hogy megjelenhessen lemezen. Ez csodaszámba megy, mert nem szokott engedélyezni semmiféle feldolgozást. Igaz, az Explosive album megjelenése előtt csupán két nappal érkezett meg az engedély. A számhoz készült egy álruháskandikamerás videó is. [sztori+video]

Ezután ismét egy csodálatos saját szerzemény következett egy "éjféli keringő", ami nem csak Garrett-mama kedvence. :)

ÉÉÉÉÉSSS IIIGEEEEEENNN!!! Sikerült a 2014-es bécsi 10 méter, a 2016-os bécsi 5 méter és a 2017-es bécsi 2 és fél méter távolságot fél méterre, de ha a cipőm orrát nézzük (és miért is ne nézzük azt :)), akkor pár centire csökkenteni. (A koncert előtti találkozó nem számít, mert azért megdolgoztam, ez a véletlen annál inkább. És a fő szempont ugye a zene.)

Ha kétévente feleződik a távolság, akkor jó eséllyel 2020-ban a Maestro már nekem fog játszani pár másodperc erejéig. Mert ugye, újabb célok mindig kellenek az embernek. :)

"Egyszerűen beterített a zenéjével, a kedvességével, elkápráztatott a tudásával és az odaadásával" - Asztalos Fanni, Facebook/DGFanHu

A legkedvencebb kedvenc részem. Felemelő, feltöltő. Szívből-szívbe zene. A Banda, vagyis inkább Álomcsapat tagjai egyenként bemutatkoztak az Odd Measures című szerzemény közben.

A rögtön utána következő csodaszép Coldplay-átirat, a Fix You alatt csillagfényes égbolttá változott az Aréna.

Amúgy a kamerakezelési technikám innentől kezdve már botrányos. A kezem rendesen elzsibbadt, de ezt a lelkesedés sokszor elfeledtette. Másnap jött is a szépséges izomláz. Elhiszem, hogy a fiúk is kivannak két és fél órányi zenélés után. Külön üdvözletem a dobok mögött Mr. Jeff Lipsteinnek...

[Vikinek meg üzenem, hogy mivel immár ő is belépett a Kivetítős Lányok szűk klubjába, ebből is készülni fog többkamerás videó. :) ]

Vajon melyik menőbb: az elektronyos gitár, vagy netán a hegedű? :) A mókásnak induló párbaj következett, de inkább a Titánok Összecsapása kerekedett belőle. Félelmetes, mit produkáltak a fiúk a színpadon a Duel Guitar vs. Violin közben.

Born In The USA című Bruce Springsteen sláger esetében megint előkerült a gitárpedál és azok a csodálatosan felépített dallamrétegek. A 2015-ös grazi szabadtéri koncerten szuperül látszik a gitárpedál közelebbről. [video]

"A Rock Revolution albumra rá akartunk tenni ... egy olyan számot is, aminél a gitárpedált használom. Ahogyan a show elején a Viva La Vidánál is tettem..."

Ha ennyi még mindig nem lett volna elég: rákenróll. De még hogy! A Killing In The Name dübörgött ezután.

"Fantasztikus játéka mellett több magyar mondattal is belopta magát a szívünkbe...visszavárjuk!" - Tóthné Hajni, Facebook/DGFanHu

A koncertet (a ráadás előtt) mivel is lehetett volna méltóbban befejezni, mint egy zenei géniusszal, Michael Jacksonnal. Érkezett a "gükre" :) ... vagyis a They Don’t Care About Us.

...................................................................................................................................

Ráadás

...................................................................................................................................

A Maestrón egy pillanatra a fáradtság jele volt érzékelhető. Természetesen nem a játékán, hanem a szám előtti egyik mozdulatán: a szemét, pontosabban a homlokát dörgölte.

Egy kis dorgálást is kapott egy bekiabáló. Hhmm... végül is, a Maestro figyelmesen végighallgatott bennünket a találkozón, lehet, hogy nem szereti, ha cserébe közbevágnak, miközben a saját mondókáját mondja. Hát, ha így ível fölfelé a pályája, rocksztárfíling, mégtöbbtestőr, stb... akkor a visítástól úgysem fog majd tudni befejezni egyetlen mondatot sem. Jobb, ha elkezd hozzászokni. :)

A ráadás Whitney Houstontól a One Moment in Time. Egy pillanat az időben, amit legszívesebben mindenki megállított volna. A Maestro köszönés gyanánt, a végső kivonuláskor megpördült egyet a tengelye körül, mintha csak a prímabalerina édesanyjától tanulta volna a mozdulatot, majd eltűnt.