2018. október 10. | 20:00 | Papp
László Budapest Sportaréna | Explosive Live! - turné
Promóciós, bemutatkozó
fellépés (reméljük, jégtörő).
A fellépők a hirdetmények
szerint: David Garrett and his Band >> David Garrett és
Együttese ... maradjunk a Bandánál, a szó lehető legjobb
értelmében :) Egy későbbi írásban be fogom mutatni őket.
"Olyan élményt adott a zenéjével és a kisugárzásával, ami szavakba nem önthető! Felejthetetlen, lenyűgöző, fantasztikus, varázslatos, és még sorolhatnám! Örök emlék!" - Lugosi Tamásné, Facebook/DGFanHu
ADVA van egy zenész. Egy
hegedűművész, aki attól a pillanattól kezdve, hogy ötévesen
megkaparintotta a bátyja hangszerét, meg sem állt addig, amíg
csodagyereknek nem tartották, és 13 évesen lemezszerződést nem
kapott. Kalandos ifjúkora során rendkívüli tehetsége mellett
akaraterejére és kitartására is nagy szüksége volt.
"A világ leggyorsabb
hegedűse" 13 hang/másodperccel, valamint a "generációja
legnagyobb hegedűművésze" címkékkel is büszkélkedhet.
Előbbit poénra vette, utóbbit nem más, mint a nagy Yehudi Menuhin
mondta róla.
Mára a komolyzenei világ
rangos díjakkal és elismerésekkel megszórt állócsillaga, aki a
világ legnagyobb zenekarai és karmesterei társaságában lép fel
szólistaként, a világ leghíresebb koncerttermeiben.
Bár elmondása szerint
mindig is a klasszikus zene marad az otthona, sikeres kirándulásokat
tesz a populáris zenei világba is – igényes műfajkeresztező
fellépéseivel és albumaival nem titkolt szándéka, hogy a vele
egykorú, fiatalabb generációkkal megismertesse a klasszikus zenét
is. És bejött neki.
EME csodálatos muzsikus és zeneszerző idáig gondosan kikerülte
kis hazánkat. Magyarlakta területen 10 évvel ezelőtt lépett fel. [Ide katt: Újvidék]
Jobb híján évek óta a
környező országokba kényszerültünk ellátogatni egy-egy
koncertre. Az internet előnyeit kiaknázva, vagy személyesen is,
elég rendesen bombáztuk őt [Kék Füzetke] és menedzsmentjét meghívásokkal, és próbáltunk
mindenféle csatornán elérni valamit. [Csárdás-videók: 1 | 2 |] Kemény melóval. És ez a honlap is mindennek gyümölcse.
2018.
február 26-án délelőtt kaptam SMS-t, aztán kisebb sokkot,
mert nem akartam elhinni. Mint a villám, irány haza (a reumás
csigatempóban vánszorgó, munkahelyen töltött órák után), mert
a "ha egyszer a büdös életben végre idetéved, akkor juszt
is a legelső sorban fogok ülni" – fedőnevű hadműveletet
végre kellett valahogyan hajtani. Mire hazaértem, már csak kissé
a jobb szélére sikerült jegyet venni, de sikerült!
"A rajongók, akiknek már volt szerencséjük élőben látni és hallani David Garrettet a színpadon, megtapasztalhatták a koncertjein felszabaduló hihetetlen energiákat" - UDiscoverMusic.com
FELVIRRADT
a koncert napja. Röpke 224 nap múlva. Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Hátha összejön. Talán visszaad valamicskét az élményből, annak ellenére, hogy ott lenni teljesen más. Bécsben és Grazban általában tízezer emberből minimum a fele könnyekben tör ki a koncertek alatt és/vagy után az elsöprő érzelmek és energia hatására. Idehaza ebbe belekeveredett egy kis "elsehiszem" és "navégre" is.
Szóval, a Maestróval való
személyes találkozó [Találkozó], azaz a sokk, a boldogság és a pánik
érdekes elegye után, a talajszint fölött 3 méterrel lebegve
indultunk, megkerülve az Arénát, a főbejárat felé.
Az osztrák koncertekhez
képest már az is megalapozta a hangulatot, hogy tele volt az Aréna
ismerős arcokkal. Akármerre néztem, barátok, ismerősök néztek
vissza rám, méghozzá mosolyogva. Mondjuk, a sógoréknál sem
szokott búbánatos fejet vágni senki.
Volt köztünk, aki 6, 5
(ide tartozom), 4, 3, 2, 1 éve, de volt olyan szerencsés is, aki
csak néhány hónapja várt erre az estére. Ezek a számok persze
egyáltalán nem voltak fontosak. Izgatottan várt mindenki. A
Maestro végre nálunk!
"Felülmúlta a várakozásainkat! Minden percét élveztük!" - Kovácsné Köteles Mária, Facebook/DGFanHu
A művek sorrendje, mivel az
Explosive Live!-turné német nyelvterületen kívüli országokba
szánt műsoráról volt szó, nagyjából egyezett csak meg a
bécsivel. Gondolom, a szerződés miatt nem volt filharmonikus
zenekar, és nem volt német tévébalett táncshow sem. Utóbbiért
annyira nem is kár.
A Maestro hozta a szőnyegét,
a lépcsősorát -mert ugye a közönség közé többször is be
kell menni-, és a Bandát. Furcsa volt, hogy nem németül,
hanem angolul kommunikált a közönséggel – no és persze
magyarul is!
A Banda
sajnos nélkülözte Marcus Wolf nagyszerű gitártudását, mivel a
zenész családi okok miatt csak jövőre fog csatlakozni majd a
vadonatúj műsort tartalmazó turnékhoz. Helyét Rogier van Wegberg
vette át.
20:05-kor
elsötétedett
minden, és felcsendült a Banda intrója, amelynek során
mindegyikük beköszönt. A This Is What It Feels Like, azaz
"ilyen érzés" címével muszáj megint poénkodnom:
milyen érzés vajon, amikor végre Budapesten csendül fel ez a
dallam? Ezt csak a zene képes átadni. Na, pont ilyen.
"Minden percét élveztem. Még el sem kezdődött, már a körülöttem levőkkel is sikerült szeretetteljes hangulatot varázsolni, ami végigkísérte az egész koncertet! Visszavárom!!" - Várnai Viktória, Facebook/DGFanHu
A színpadra felérve a
Dangerous következett. Most először életemben az első
sorban ülve átélni ... minden másra ott a mastercard.
A 2014-es, legelső
koncertemen láttam, hogy még elégnek érezték a szervezők az
egyetlen fő, már nem annyira fiatal biztonsági ember kíséretét,
amikor a Maestro bemerészkedett a közönség soraiba. Mára már
három fiatal kíséri + Jörg, a turnémenedzser-biztonsági-főnök [Találkozó]. Mexikóban minimum hat ember kell. :)
[Ez volt az első
többkamerás videó, amit csináltam. Köszönöm mindenkinek a
darabkákat, amiket hozzászerkesztettem a saját felvételeimhez; a
többi számot is megcsinálom majd. Sőt, egy még nagyobb projekten
gondolkodom...]
Bocs, ha néhol lemaradt a Maestro feje, de hát amikor a színpad hozzánk közel eső végéhez közeledett, ott valahogy a szemem és a fülem kerekedett, a kezem valahogy elfelejtett célra tartani. Pedig már egészen jól megy a célzás, és a kütyü fölött általában prímán tudom nézni a műsort. A lábam persze egyfolytában járt, ezért a videókra utólag ráeresztettem a képstabilizátort.
Egy tökéletes "jó
estét Budapest" után következett a hangulat-alapozó
Superstition:
A Maestro a következő,
magyarul elmondott mondatával, a Viva La Vidával, no meg a
gitárpedállal, amivel dallamokat tud megismételni, és így saját
magával alkot zenekart - végérvényesen meghódította a
közönséget.
"Zenészként mindig új
dolgokat, új repertoárt kell kipróbálni. Persze, nem minden
sikerült azonnal, de ezt a rizikót be kell vállalnod azért, hogy
néha valami különlegeset hozhass létre. Néhány évvel ezelőtt
felfedeztem a gitárpedált a hangszerem számára. Ez volt az egyik
legnagyszerűbb ötlet, amivel a előálltunk a csapatommal. Rendben,
ezt gyakoroltam hozzá:..."
Zárójelben: A szám a YouTube-on 2016 decemberében 31 milliós nézettségnél tartott.
Most mintha már 75-nél járnánk... [video]
Ezt a varázst a Jégvarázs/Frozen című animációs film slágere, a Let It Go
követte. (Magyar verzióban: Legyen hó. Nekem jobban tetszik az
"engedd el".)
"Igazi nagy művész, látszik, hogy számára az amit csinál az élete! Olyan egyszerűséggel, természetességgel, szeretettel, profizmussal játszott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne!" - Kiss Róza, Facebook/DGFanHu
Az egyik nagy kedvencem, a
Kashmir végre Budapesten is hallható volt. Még egyszer,
mert magam sem hiszem: Kashmir Budapest! A 2010-es berlini koncert
DVD-vel szerettem meg. [video]
A Szellemirtók című
film Oscar-díjra jelölt zenéje ezúttal sem maradhatott ki. A
magyar közönség is kivette a részét belőle:
"Óriási élmény közvetlenül átélni, megtapasztalni, amikor egy világhírű hegedűművész tiszta szívből, örömmel, a zene iránti mélységes alázattal és szeretettel játszik... hogy végtelenül kedves és közvetlen a közönségével..." - Dénes Tünde, Facebook/DGFanHu
Nagy sikert aratott a
csodálatos Csajkovszkij-átirat, ahogyan mindenhol máshol is
általában. Úgy látszik, megint nem csak én egyedül lúdbőröztem
közben. A Maestro nálunk is célt érne tisztán klasszikus
koncertekkel ... hallo Müpa, ébresztő!
Kezdetnek nem lenne rossz
Csajkovszkij hegedűversenye, de még inkább az egyik legnagyobb
kedvencem, a Bruch-hegedűverseny. Na, következő álom betárazva. [videók: Milánó | Milánó - rajongói | Bukarest] Egy kis klasszikus kitérő a kedvenc részleteimmel:
És akkor a Csajkovszkij-átirat, Budapesten:
"Fantasztikus koncert volt, minden percét élveztem. Magával ragadó, kedves személyiséget 'ismertünk meg', aki hihetetlen virtuózitással varázsolta el a közönségét" - Göb Dia, Facebook/DGFanHu
A "dühödt"
Furious című saját szerzeményt akárhányszor
látom-hallom, az állam mindig a földön. Most sem volt másképp.
Habár a német nyelvterületen kívüli országokban
korlátozottabbak a lehetőségek (a kivetítőre nem élőkép kerül
ennél a számnál a Maestro kezéről), de még így is elképesztő,
hogy milyen gyorsan robognak a hangjegyek, miközben a Maestro
megszólaltatja őket:
A legutóbbi crossover
album, a Rock Revolution egyik gyöngyszeme, a Bitter Sweet
Symphony következett. A The Verve slágerébe a 17. századi
barokk zeneszerző, Johann Pachelbel D-dúr kánonja csodálatosan
beleillik. Bravo!
A Kalandsziget című
saját szerzeményben Marcus Wolf helyett ezúttal a szám
társszerzője, Franck van der Heijden gitározott a Maestro játéka
alá.
A Maestro, akárhányszor
előadja élőben a turné "robbanékony" címadó számát,
az Explosive-ot, mindig szabadkozik, hogy hát az elektromos
zene is része a világunknak. Felesleges, mert bár én sem vagyok
oda érte, de ez esetben a színvonal magáért beszél. Tökéletes
hangzás.
"A világ egyik legjobb és legintelligensebb muzsikusát láthattam és hallhattam egy 2,5 órás maratoni koncerten. Nincsenek szavaim és jelzőim felsőfok nélkül..." - Péterfi Gabriella, Facebook/DGFanHu
Lila Eső, lila fényben. A
20 perces szünet előtti fantasztikus szám nem más volt, mint
Prince Purple Rain-je. A Maestro a megfelelő hangzás
kedvéért lecserélte a "francia hölgyet", a 154 éves
Vuillaume hegedűjét egy elektromos hangszerre. Ezt egyébként
eddig nem nagyon volt hajlandó megtenni, mert szerinte ezeken a
modern hangszereken sokkal könnyebb játszani, ezért egy művésznek
nem is jelentenek kihívást, és persze a hangzásuk meg sem
közelíti az akusztikus hegedűjét.
Most viszont nyomós okkal
vette a kezébe; valósággal transzba esett és bennünket is
magával rántott.
Külvilág: OFF.
Külvilág: OFF.
Ha itt lett volna vége a
koncertnek, már akkor elégedetten tért volna haza mindenki a
közönség soraiból.
...................................................................................................................................
Szünet = Ajándékbolt. A koncert
utánra akartam hagyni, mert egy megbeszélt találkozópontra
igyekeztem volna, hogy pár szót válthassak a többiekkel. Valami
miatt mégis útba ejtettem a brand shopot. És milyen jól tettem!
Hihetetlen módon már volt olyan cucc, amiből mérethiány volt.
Nocsak, rákaptak a magyarok – ennek egyrészről örültem is.
Köszi belső hang, bocsi többiek.
Az elmaradhatatlan
programfüzet (jéé, más, mint a bécsi) mellett még a neten
kiszemelt póló is az enyém lett, postaköltséget kiiktatva.
...................................................................................................................................
Nagy boldogan szedtem a lábam
visszafelé, mert már becsengettek, és amikor elhúztam a színpad
előtt, a Maestro már készenlétben állt rajta a sötétben. A
Summer című Vivaldi-átdolgozás intrója, a mennydörgés
zengte be a termet.
Láthatóan most is élvezte,
ahogy mi is, hogy tizedmásodpercekkel késleltetett, lazán
csúsztatott hangokkal varázsolhat vidám hangulatot, pedig a
látszat ellenére egyáltalán nem könnyű ilyesmit előcsalni egy
hegedűből. Az örökzöld Nah Neh Nah Django-stílusban:
Paul McCartney slágere, az
1973-mas James Bond-film, az Élni és halni hagyni
Grammy-jelölt filmzenéje következett, zseniálisan áthangszerelve
hegedűre és öttagú együttesre.
A Maestro nálunk sem hagyta
ki a legnagyobb köszönetnyilvánítást a rajongók felé. Ugyanis
az utóbbi időszakban különösen támogattuk őt, akkor is, amikor
a porckorongsérvéből gyógyulgatott. (Az elmúlt fél év során
az összes klasszikus zenei koncertjét le kellett mondania, köztük
egy bécsit és egy grazit is.) You're
the Inspiration, azaz ti vagytok az inspirációm.
[Később hozok többkamerás
videót is, mint az első szám esetén.]
"Jólesik, hogy játék közben szereti kifejezni a háláját, lejön közénk és tényleg nekünk játszik! Végtelenül hálás vagyok, minden perc örök emlék marad" - Péterfi Gabriella, Facebook/DGFanHu
Először hallottam élőben
Hacsaturján remek Kardtáncát, némi punk-rockos beütéssel.
Igazán fantasztikus kényszercsere-megoldás lett a Zorba tánca
helyett. Valószínűleg a hiányzó Marcust nem lehetett pótolni a
fergeteges összjátékban. "Azta ... " - hallatszott
körülöttem a produkció végén. Hát, igen.
A Maestrótól többször is
megkérdezték már, hogy van-e még olyan zeneirányzat, amit
szívesen kipróbálna a hegedűvel? Erre néhány éve rendszeresen
azt válaszolta, hogy ugyan a hegedű hangja nagyon hasonlít az
emberi hangra, ezért tud erőteljes érzelmeket kiváltani az
emberből, viszont rappelni azért nem sikerült vele.
De nincs az a kihívás,
aminek ellen tudna állni: Eminem slágerét, az Oscar- és
Grammy-díjas Lose Yourself-et is feldolgozta. Olyan
remek lett, hogy Eminem engedélyt adott arra, hogy megjelenhessen
lemezen. Ez csodaszámba megy, mert nem szokott engedélyezni
semmiféle feldolgozást. Igaz, az Explosive album megjelenése előtt
csupán két nappal érkezett meg az engedély. A számhoz készült
egy álruháskandikamerás videó is. [sztori+video]
Ezután ismét egy
csodálatos saját szerzemény következett egy "éjféli
keringő", ami nem csak Garrett-mama kedvence. :)
ÉÉÉÉÉSSS
IIIGEEEEEENNN!!! Sikerült a 2014-es bécsi 10 méter, a 2016-os
bécsi 5 méter és a 2017-es bécsi 2 és fél méter távolságot
fél méterre, de ha a cipőm orrát nézzük (és miért is ne
nézzük azt :)), akkor pár centire csökkenteni. (A koncert előtti
találkozó nem számít, mert azért megdolgoztam, ez a véletlen
annál inkább. És a fő szempont ugye a zene.)
Ha kétévente feleződik a
távolság, akkor jó eséllyel 2020-ban a Maestro már nekem fog
játszani pár másodperc erejéig. Mert ugye, újabb célok mindig
kellenek az embernek. :)
"Egyszerűen beterített a zenéjével, a kedvességével, elkápráztatott a tudásával és az odaadásával" - Asztalos Fanni, Facebook/DGFanHu
A legkedvencebb kedvenc
részem. Felemelő, feltöltő. Szívből-szívbe zene. A Banda, vagyis inkább
Álomcsapat tagjai egyenként bemutatkoztak az Odd Measures
című szerzemény közben.
A rögtön utána következő
csodaszép Coldplay-átirat, a Fix You alatt csillagfényes
égbolttá változott az Aréna.
Amúgy
a kamerakezelési technikám innentől kezdve már botrányos. A
kezem rendesen elzsibbadt,
de ezt a
lelkesedés sokszor elfeledtette. Másnap jött is a szépséges
izomláz. Elhiszem, hogy a fiúk is kivannak két és fél
órányi zenélés után. Külön üdvözletem a dobok mögött Mr.
Jeff Lipsteinnek...
[Vikinek meg üzenem, hogy
mivel immár ő is belépett a Kivetítős Lányok szűk klubjába,
ebből is készülni fog többkamerás videó. :) ]
Vajon melyik menőbb: az
elektronyos gitár, vagy netán a hegedű? :) A mókásnak induló
párbaj következett, de inkább a Titánok Összecsapása kerekedett
belőle. Félelmetes, mit produkáltak a fiúk a színpadon a Duel
Guitar vs. Violin közben.
Born In The USA című
Bruce Springsteen sláger esetében megint előkerült a gitárpedál
és azok a csodálatosan felépített dallamrétegek. A 2015-ös
grazi szabadtéri koncerten szuperül látszik a gitárpedál
közelebbről. [video]
"A Rock Revolution
albumra rá akartunk tenni ... egy olyan számot
is, aminél a gitárpedált használom. Ahogyan
a show elején a Viva La Vidánál is tettem..."
Ha
ennyi még mindig nem lett volna elég: rákenróll.
De még hogy! A Killing In The Name dübörgött
ezután.
"Fantasztikus játéka mellett több magyar mondattal is belopta magát a szívünkbe...visszavárjuk!" - Tóthné Hajni, Facebook/DGFanHu
A koncertet (a ráadás
előtt) mivel is lehetett volna méltóbban befejezni, mint egy zenei
géniusszal, Michael Jacksonnal. Érkezett a "gükre" :)
... vagyis a They Don’t Care About Us.
...................................................................................................................................
Ráadás
...................................................................................................................................
Ráadás
...................................................................................................................................
A Maestrón egy pillanatra a
fáradtság jele volt érzékelhető. Természetesen nem a játékán,
hanem a szám előtti egyik mozdulatán: a szemét, pontosabban a
homlokát dörgölte.
Egy kis dorgálást is
kapott egy bekiabáló. Hhmm... végül is, a Maestro figyelmesen
végighallgatott bennünket a találkozón, lehet, hogy nem szereti,
ha cserébe közbevágnak, miközben a saját mondókáját mondja.
Hát, ha így ível fölfelé a pályája, rocksztárfíling,
mégtöbbtestőr, stb... akkor a visítástól úgysem fog majd tudni
befejezni egyetlen mondatot sem. Jobb, ha elkezd hozzászokni. :)
A ráadás Whitney
Houstontól a One Moment in Time. Egy pillanat az
időben, amit legszívesebben mindenki megállított volna. A Maestro
köszönés gyanánt, a végső kivonuláskor megpördült egyet a
tengelye körül, mintha csak a prímabalerina édesanyjától
tanulta volna a mozdulatot, majd eltűnt.
"Egy baj volt vele: vége lett... fenomenális, fantasztikus, youtube-n azóta csak ezeket hallgatom" - Piroska Dänhardt, Facebook/DGFanHu
Elvonási tünetek: ON
"Leírhatatlanul jó volt!!!!" - Orsolya Nyírő, Facebook/DGFanHu
Remélem, azért valamennyire sikerült szavakba öntenem.
"Fantasztikus koncert volt, felejthetetlen nagy élmény" – Csomós Hedvig, Facebook/DGFanHu
__________________________________________________________________________
- További vélemények a koncertről az oldal Facebookjáról összegyűjtve
- A számok sorrendje
- Képek a blogban | FB album
- A koncerttel kapcsolatos hírek: Budapest-címke
Korábbi koncertbeszámolók:
A porckorongsérv miatt
elmaradt klasszikus zenei koncertek:
- Graz 2018.01.31. (előadóest
Julien Quentin zongoraművésszel) – A szervezők szerint később
megtartják (de mikor?)
- Bécs 2018.04.20. (Csajkovszkij:
D-dúr hegedűverseny, op.35) – A jegyárat visszakapta mindenki
Érdekességek:
Életrajz-címke
Egyben az életrajz:
DGFan.net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése