2014. augusztus 5.

Hegedűk - A Stradivari I.


| Forrás | 2012.02.14. | Tagblatt interjú

A Stradivari-mítosz

David édesapja, Georg Paul Bongartz üzemelteti Aachenben Európa egyetlen olyan aukciósházát, amely vonós hangszerekkel foglalkozik.

Bongartz úr, egy vakteszt alkalmával nemrég hegedűket értékeltek a hangzásuk alapján, köztük különböző Stradivarikat is. Utóbbiak csak átlag alatti eredményt értek el. Vége a Stradivari-mítosznak?

BONGARTZ: Nem hiszem, hogy a Stradivarikat egy vakteszt leleplezhetné. Egy Stradivarinál nem csak a hangzás a szempont. Ez a hegedű már magában véve is "műalkotás", és ha fel kellene állítani a vonós hangszerek között egy rangsort, különösképpen a hegedűk között, a Stradivari még mindig toronymagasan az első helyen állna.

Hogyan lehet a Stradivari az első helyen, ha állítólag mégsem hangzik olyan jól?

BONGARTZ: Mindenekelőtt egy Stradivari Stradivari marad, ahogy egy Picasso is Picasso marad. A hangzással kapcsolatban már lehet vitázni. Azonban olyan sok feltételt kell figyelembe venni, amelyek meglétekor a Stradivari hangzása igazán kiteljesedik, hogy kétlem, hogy mindezeket a feltételeket elegendő mértékben tekintetbe vették volna. Elsőként már rögtön ott van maga a hegedűs: képes-e helyesen bánni egy Stradivarival, hogy a megfelelő hangokat csalogassa elő a hangszerből? És ezek vajon a hegedűs hangjai-e? Ha nem, akkor hogyan ítélhetné meg a hallgató, hogy milyen minőségű ez a hegedű? Mindenképpen egy gyakorlott játékost kell megkérdezni, aki a hangszerét nagyon alaposan ismeri, és azt hiszem, akkor le lehet majd szögezni, hogy egy Stradivari, akkor is, ha közülük nem a legeslegjobb, még mindig olyan sok előnyös minőségbeli tulajdonsággal rendelkezik, amelyek miatt egyértelműen különb egy modern hangszernél.

Mitől olyan nehéz egy Stradivarin játszani?

BONGARTZ: A Stradivarik köztudottan primadonnák. Ha Ön elmegy egy olyan koncertre, ahol a művész Stradivarin játszik, hallani fogja, hogy a hegedű az első 10-15 percben nem nyílik meg. Például ha a koncertteremben klíma, vagy légkondicionáló berendezés van, amihez először a Stradivarinak hozzá kell szoknia. Körülbelül 15 perc után lehet észrevenni, hogy a hangzás lágyabbá válik, és a hegedű egyre jobban összebarátkozik a hegedűssel. Olyan, mint egy balett táncosnő, aki minden reggel elölről kezdi a rúdnál a gyakorlatait. A hegedűsnek mindig újra meg kell találnia a hegedűjéhez az utat, ahogy fordítva is így van, hogy a Stradivarinak is el kell nyernie a rajta játszó tetszését. Mondhatni szeretnie kell a hegedűs vonónyomását és vibratóját. A hegedűs és a hangszere között tehát egy kölcsönös, nagyon törékeny érzéki kapcsolat áll fenn.

A különböző Stradivarik minőségileg is különbözőek?

BONGARTZ: A Stradivari nem rögtön lesz Stradivari. Az egyes hangszereket bizonyos esetekben jelentős restaurációnak vetik alá. Természetesen vannak olyan Stradivarik, amelyeken az Istennek se játszana senki. Egyszerűen nehéz bánni velük. A Kölni Filharmóniában hallottam Maxim Vengerovot a Stradivarijával. A műsor első felében majdhogynem kínozta a Stradivarit. Csak a szünet után sikerült neki megnyitnia a hangszert. Csak azután lehetett egy némiképp nyugodtabb hangzást hallani. Ezek a Stradivarik manapság majdnem többségben vannak. Úgyszólván minden hangzás speciális képzést követel meg. Az előadónak úgy kell ismernie a hangszerét, mint egy Forma 1-es pilótának a versenyautóját. Tudnia kell, hogyan reagál a hegedű szélsőséges tartományokban. Ha az ujjak, vagy a vonó nem egészen pontosan illeszkedik rá, a hangszer rögtön tiltakozik.

Hány valódi Stradivari létezik világszerte?

BONGARTZ: A körülbelül 1200, Antonio Stradivari által készítettből körülbelül még 600 van meg, de ezek korántsem mind olyan csúcshangszerek, mint amilyet az ember kívánna magának.

Melyik volt az Ön felejthetetlen koncertje?

BONGARTZ: Hirtelen Yehudi Menuhin koncertje jut eszembe, körülbelül halála előtt 5 évvel volt. A Beethoven hegedűversenyt és Bach Chaconne-ját játszotta. És akkor először a hegedű nem úgy hangzott, mint egy hegedű, hanem mint egy angyal éneke. Ez az élmény mutatta meg nekem: végül is nem a hangszer a döntő, az csupán egy közvetítő. A hangzás a zenész szívében és lelkében rejtőzik.

___

Baráti Kristóf hegedűművész a Stradivariról [04:33-tól, ide kattintva látható a videó]:

"Ezek a hangszerek kicsit úgy viselkednek, mint egy hatalmas teljesítményű autó, amit nem annyira könnyű a pályán tartani; nagyon precíz hangszerkezelést, vonókezelést igényel. Hajlamos vagyok egy picit párhuzamokat érezni egy nagyon jó hangszerkezelés és mondjuk egy nagyon jó Forma 1-es pilóta teljesítménye között.
A hangszert azt az ember nagyon jól meg tudja tanulni, majdnem azt mondom, hogy meg tudja szokni, de hát egy ilyen hangszert azért igazán az ember szerintem sosem tud megszokni, mert folyamatosan változik, folyamatosan él; ugyanúgy vannak jobb, vagy rosszabb napjai, mint egy embernek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése