2015. november 17.

Augsburger Presseball (2015.11.14.)


Augsburg, Kongress am Park - A 43. sajtóbálon 3000 vendég vett részt, bár a párizsi események miatt eléggé bizonytalan volt, hogy megrendezik-e. Alexandra Holland, a Kartei der Not jótékonysági szervezet kuratóriumának elnökhelyettese a következőket mondta: "Éppen most akarunk és most kell szorosan összetartanunk. És továbbra is segíteni fogjuk jótékonysági gálánkkal a rászoruló embereket. Ma mindennél jobban érvényes: Együtt megy!"

A sztárvendég David Garrett gondoskodott a libabőrről

Egy exkluzív fellépés keretein belül örülhettek a vendégek a hegedűs izgalmas crossover-műsorának. David Garrett egy valóságos szupersztár, akinek sikerül lenyűgöznie a hegedűjével az embereket. Ezért ki is tüntették, és októberben, a berlini Konzerthausban megrendezett ünnepélyes Echo Klassik 2015 gálán a díjazottak közé tartozott. Néhány törzsvendég már láthatta őt élőben a sajtóbálon 2010-ben is. Akkoriban még majdhogynem újoncnak számított, öt éven belül mégis óriási karriert futott be. Időközben világszerte nézők ezrei előtt lép fel. Ezért örült különösen Alexandra Holland, a sajtóbál házigazdája, a hegedűsztár ismételt látogatásának. És ő bebizonyította természetességével és sármjával, hogy a hegedűjét tökéletesen uralja. A sajtóbálon különösen a hölgyek szívét hódította meg lágy melódiáival az Abba együttestől, Mozart klasszikus darabjaival, de a Bon Jovi rockballadáival egyaránt. Végezetül az "Always on My Mind" című dalt játszotta a párizsi merényletek áldozatainak emlékére. "Nem hagyjuk, hogy megzavarjanak bennünket az ünneplésben", mondta David Garrett. | Forrás |


Fotók: galéria 1 | galéria 2 | galéria 3 FB | galéria 4 MNB | galéria 5 | galéria 6 | galéria 7 |


Interjú | 2 | Atv médiatár |

DG TW: Készülődés 13-án .. "hajas nap" :D
________________________________
Utolsó frissítés: 2015.11.24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése