David Garrett az első milliójáról
| Capital.de | Szerző: Anna-Lena Koopmann | Megjelenés: 2018.12.25.
New York-i tanulmányai idején David Garrett elég szűkösen élt. Ez később is segített neki megőrizni a kapcsolatot a való élettel, mondja a sztárhegedűs, aki azóta sem szórja a pénzt.
 |
| Fotó: Wolfgang Kumm | dpa |
A 38 éves David Garrett, aki Aachenben David Christian Bongartzként látta meg a napvilágot, tizenkét esztendős korában kapta élete első lemezszerződését. Egyike generációja legjobb hegedűseinek és világhírűvé vált azzal, hogy ötvözi egymással a klasszikus és populáris zenét. 2019-ben a legnagyobb slágereket tartalmazó "Unlimited’ című albumával indul turnéra.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Capital: Mr. Garrett, Ön négy éves korában kezdett hegedülni, és már gyermekként is naponta nyolc órát gyakorolt. Szigorú neveltetése és a szüleivel való feszült viszonya közismert. Gyakran átkozta a hangszerét emiatt?
DAVID GARRETT: Mindig szerettem hegedülni, de a gyakorlás kemény dolog. Emiatt rendszeresen nézeteltéréseink voltak a szüleimmel. Magántanuló voltam és sokkal kevesebb kapcsolatom volt a velem egykorú gyerekekkel.
Ötévesen már koncerteken játszott. Mi ösztönözte ebben az időben?
A szüleim nagyon klasszikus műveltségű emberek: édesanyám balett-táncosnő, édesapámnak aukciós háza van, ahol vonós hangszereket árulnak. Amikor a bátyám kapott egy hegedűt hatéves korában, én utánozni kezdtem és mindig gyakoroltam, amikor éppen nem játszott rajta.
Szerepeltek más foglalkozások is az álmaiban?
Az én utam nagyon tisztán látszott már a kezdetektől. Már nagyon korán nagyon jó tanárokkal és híres zenészekkel dolgoztam, akik azt tanácsolták nekem, hogy hegedüljek, mert őrülten tehetséges vagyok. Már gyerekként felelősséget éreztem, hogy ezt a szakmát gyakoroljam. De ez nekem sem volt mindig kellemes.
18 évesen New Yorkba költözött – vagy menekült?
A döntés áttörő jelentőségű volt. Az első 18 évemben a hegedűjáték többnyire kötelesség volt, New Yorkban ráébredtem, hogy valójában ezt akarom csinálni. Ezen kívül fontos volt még megtanulnom, hogy képes legyek független döntéseket hozni a saját életemmel kapcsolatban.
Anyagilag független volt?
A szüleim nem lelkesedtek a költözés miatt, ezért aztán én finanszíroztam a tanulmányaimat New Yorkban részmunkaidős foglalkozásokkal. A négy év alatt minden fillérnél tízszer is meg kellett gondolnom, mire költöm. Ezáltal megtanultam megbecsülni a pénz értékét. Ha ma vásárolok valamit, akkor arról gondoskodom a jövőben is, vigyázok rá és nem veszem magától értetődőnek, hogy van.
Az Ön műfajkeresztező crossover stílusa a kezdetekben egy lemezkiadó társaságot sem győzött meg. Miért tartott ki mellette?
A kezdet nehéz volt. Ez alakított engem, és egész hátralévő életemben hatással is lesz rám. De amit az ember felépít és szenvedélyesen űz sok éven keresztül, az általában sikerhez vezet.
Mikor kereste meg az első millióját a zenéjével?
2013-ban, miután eladtuk az egymilliomodik koncertjegyet, a turné szervezője egy partit rendezett Frankfurtban. Ekkor döbbentem rá, hány embernek játszottam élőben az azt megelőző öt évben.
Azóta milliókat keresett ezzel. Mibe fekteti a pénzt?
Hangszerekbe. Az évek során jó adag szakértelmet szereztem ezzel kapcsolatban. Azzal a ténnyel, hogy anyagilag megengedhettem magamnak életem első lakásait, szintén egy nagy álmom teljesült.
Nemrégiben porckorongsérve volt és alig tudta mozgatni a bal kezét. Mit jelent ez a karrierje szempontjából?
Szörnyű fájdalmaim voltak, fizikoterápiát végeztem hónapokig és egyáltalán nem zenéltem. Túljutva a kényszerpihenőn, ismét hatalmas eufóriát és energiát érzek – melyek talán kissé elhalványultak a fájdalom következtében.
Fordította: Szánthó Katalin
(lektorálta: Menyhért Mónika)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése