Interjú Daviddel a BUNTE.de-n

„Nem szeretem az ilyen tingli-tangli életet” 

Forrás: BUNTE | Megjelent: 2024. október 18. | Spot On News

Fotó: © IMAGO/HANZA MEDIA

David Garrettnek új albuma jelenik meg „Millennium Symphony” címmel. Ebben az interjúban a fárasztó turnééletéről beszél.

David Garrett (44) pályafutása során 16 stúdióalbumot adott ki, amelyeken számos darabot szólaltatott meg hegedűjével. Október 18-án ez már 17 lesz, hiszen megjelenik új műve, a „Millennium Symphony”. A cím önmagáért beszél: a zenész az elmúlt 25 év legnagyobb slágereit értelmezi újra. „Ez egy nagyon friss album” – mondja rajongással Garrett. Az azonos című turné 2025 márciusában indul.

David Garrett a turnééletről beszél

A spot on news hírügynökségnek adott interjúban Garrett elárulja, milyen zenét hallgat a magánéletében, és mi a közös a hegedűjében és egy autóban. Az évszázad tehetsége arról is mesél, hogy a turnéélet nem mindig könnyű, és hogy miért nem segít az egoizmus a színpadon.

Mitől olyan különleges az Ön számára új albuma, a „Millennium Symphony”?

David Garrett: Ez egy nagyon friss album. Ez az első alkalom, hogy az albumom középpontjában valóban a modern kor áll. Az elmúlt tizenöt évben számos crossover albumot adtam ki, de ezek mind inkább a 70-es és 80-as évekbeli rockra koncentráltak, csak némelyikük volt modernebb. A „Millennium Symphony” viszont tematikailag tényleg a 2000-es évtől indul. Vagyis ez egy olyan album, amely az aktuális rádiós lejátszási listáknak köszönhetően jelenleg is a fejünkben rezonál, és ez nagy különbség.

Hogyan választotta ki a dalokat?

Garrett: Először is természetesen az számított, hogy működnek-e a hangszeren. Olyan dallamnak kell lennie, ami nem monoton, és az én hangszeremen megszólaltatva is biztosan felismerhető. De az eredetiben lévő hangszerelés is fontos: mit tudok belőle meríteni, ami aztán majd segít egy kreatív hangszerelés megírásában? Vegyük példának a „Shape of You”-t Ed Sheerantől. Ez nagyon purista, szinte minimalista módon van megírva az eredetiben. Ennek ellenére, ha elemezzük, olyan sok különböző rétege van ennek a darabnak, amitől igazán nagyszerűt lehet belőle kihozni.

Volt olyan darab, ami különösen közel állt a szívéhez?

Garrett: A végén az egész egy olyan zeneszám-listában csúcsosodik ki, amit szabadidőmben is szívesen hallgatok – és talán ösztönösen hallgattam már az elmúlt évek során is, mert az én fülemnek kicsit másképp hangzanak. Azt hiszem, amikor zenét hallgatok, tudat alatt felismerem a különböző hangok sokszínűségét, és ennek megfelelően értékelem jónak az adott a dalt. Mindegy, hogy a The Weeknd „Blinding Lights”-járól vagy Miley Cyrus „Flowers”-jéről beszélünk – nem véletlenül olyan ismertek ezek a dalok, és váltak világszerte nagy slágerekké. Ez két nagyon jó példa, mindkettőben hihetetetlenül sokminden ott van, amit ösztönösen már az elején nagyszerűnek találtam, anélkül, hogy direkt elemeztem volna őket. Csak utólag, az elemzésük után jöttem rá, hogy miért tetszenek annyira.

Hogyan jellemezné a személyes zenei ízlését, hallgat slágerlistákat?

Garrett: Nem hiszem, hogy manapság bárki is aktívan hallgatná a slágerlistákat, de az aktuális zenék mindig ott vannak a saját lejátszási listáinkon. Az igazat megvallva én is sok deep house-t és EDM-et hallgatok. Főleg, ha társaság van nálad, ez olyan zene, ami nem szakítja meg a beszélgetést. Remélem, ezt nem veszi senki tiszteletlenségnek (nevet). Ami a komplexitást illeti, ezek éppenséggel nagyon egyszerűek és nem zavarók. Ha például Jimi Hendrix szólna a háttérben, egy másodpercig sem tudnék beszélgetni, mert végig a zenére koncentrálnék, és szerintem ezt sokan érzik így.

Visszatérve az új albumára. Vannak olyan dalok, amikhez nem mer hozzányúlni?

Garrett: Az ilyen fajta gondolkodás távol áll tőlem. Szerintem az életben nem szabad korlátokat szabni a céljainknak. A legjobb példa erre a minap volt a címlapokon: Julian Nagelsmann azt mondta, hogy meg akarja nyerni a világbajnokságot. Nagyon helyes! Korlátok nélküli gondolkodás, nagy célok, nagy álmok – ez a jó, ez a fontos! Ha nem így állsz hozzá a dolgokhoz, akkor jobb, ha hagyod is az egészet. Szóval nem, nálam nincsenek ilyen dalok.

Szokott visszajelzést kapni a dalok eredeti előadóitól?

Garrett: Igen, abszolút. Természetesen először is ez úgymond kötelező, mert minden új dalnak, ami CD-n megjelenik, át kell esnie a kiadói folyamaton. Más szóval a zenei kiadónak, aki a jogokat birtokolja, jóvá kell hagynia a megjelenést. Sok előadóról tudom, hogy aztán magánemberként bele is szoktak hallgatni. Egyes művészeknél egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Eminem egész életében három feldolgozást fogadott el – és ezek közül az egyik a „Lose Yourself” volt, amit én csináltam. Erre nagyon-nagyon büszke vagyok.

Márciusban újabb nagy világkörüli turnéra indul a „Millennium Symphony”-val - de jelenleg is járja a világot. Nem sokall be néha a turnézástól?

Garrett: Nekem akkor sem lesz unalmas a műsor, ha nagyon-nagyon sokáig csinálok egy projektet – mint ahogy most már több mint 18 hónapja vagyunk úton az „Iconic”-kal a klasszikus turnén, gyakorlatilag rendes szünet nélkül. De természetesen ez így egy nagyon monoton életforma. A reptérről a szállodába, a koncerthelyszínre, majd a koncert után vissza a szállodába, pakolás, reggel irány a reptér, új szálloda, új ország, amiből nem látsz semmit, új város, amit nem ismersz meg... Persze ez egy ponton megviseli az embert, fizikailag is. Valószínűleg inkább fizikailag, mint mentálisan. Folyton arra gondolsz: most jólesne egy hétvége otthon.

Hogyan készül fel fizikailag és mentálisan egy ilyen koncertmaratonra?

Garrett: Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Még ha csak egy órám van is, nem számít, mennyire vagyok fáradt – legalább a hegedű alapjait, azaz a skálázást, vonógyakorlatokat el kell végezni. De még én sem mondom azt, hogy akkor is gyakorolj, amikor nem tudsz koncentrálni. Szerintem a helytelen gyakorlás sokkal rosszabb, mintha egyáltalán nem gyakorolnánk. De az alapokat eljátszom – ezek mostanra annyira belém ivódtak, hogy akkor is jól mennek, ha nem különösebben koncentrálok. Olyan ez, mint a fogmosás: nem számít, milyen késő van, ismered a mozdulatokat és végig kell menned rajtuk. Szóval ez egy kötelező program. Minden egyéb: ha megvan a koncentráció, rendben, de ha tíz óra az időeltolódás, és amúgy sem érzed magad túl jól, akkor jobb, ha alszol. Koncert előtt alszom, nem sokkal előtte ébredek, zuhanyzás, öltözés, iszok két eszpresszót, és indulás.

Az új albumot emiatt a nyughatatlanság miatt vette fel választott otthonában, New Yorkban?

Garrett: Ott tanultam, ott voltak először társasági kapcsolataim, mert a középiskola végéig csak magánórákra jártam. Így aztán New York lett az otthonom – és a mai napig az. Még mindig sok kapcsolatot ápolok a főiskolás időkből, amelyeket nem akarok megszakítani. Ezért is vettem fel az albumot úgymond az otthonomban – mármint nem a lakásomban, de a stúdióból haza tudtam autózni éjszaka, a saját ágyamban aludtam, a hegedűmet oda tettem le, ahova mindig is szoktam, és akkor végre nem egy bőröndből éltem. 

Hogyan jellemezné a hangszerével való kapcsolatát? Inkább munkaeszköze, vagy olyan, mint egy barát?

Garrett: Egy barát, igen. De egyben munkaeszköz is... Talán a legjobban úgy tudnám leírni, mint egy autót. Elvisz A-ból B-be. Nélküle nehezebb lenne az élet, mert a tömegközlekedésre kellene hagyatkozni. Néha késve érkeznél, és ezzel a munkáltatódnál nem szereznél jó pontokat... A hegedűt a következőképpen jellemezném: tényleg a lehető leggyorsabban eljuttat a céljaimhoz. A munkát így is bele kell tennem, hogy eljussak oda, de a hegedűvel ezt késés nélkül érem el. Cserébe viszont kifogások sincsenek: ha van egy csúcshangszered, akkor teljesítened kell. Rajtad áll, ha valami nem hangzik megfelelően. Nagy a felelősséged, hogy jól bánj egy ilyen hangszerrel.

Gondolt már arra, hogy lassít a tempón, vagy jelenleg ez az az életforma, aminek révén ki tud teljesedni?

Garrett: Zenészként azt mondod: aludni ráérsz majd, ha halott vagy. És ez így is van. Olyan vagyok, mint egy igásló, arra neveltek, hogy dolgozzak. Nem negatív értelemben, mintha a munka valami rossz dolog lenne, hanem mert élvezem a munkámat, ez az, ami inspirál, motivál és önbizalmat ad. Nem vagyok naplopó és nem akarom magam naplopónak érezni. Barátokkal lazítani, egy napot szórakozással eltölteni – ez nem ad nekem olyan sokat. Klassz persze, de nekem, mint embernek, mint művésznek sokkal többet ad, ha azt veszem észre, hogy fejlődtem. Ez a legjobb dolog mindenek felett! Az érzés, hogy amikor este lefekszel, tudod, hogy fejlődtél. Az az érzésem, hogy ez egy kicsit kezd eltűnni. A munkádon keresztül érzelmileg is adni magadnak valamit – szerintem ez nagyon sokat jelent. Nem szeretem azt, amikor az ember csak él bele a világba céltalanul, az totál unalmas.

A múlt hónapban ünnepelte a születésnapját, 44 éves lett. Ez alkalmat ad arra, hogy megálljon egy pillanatra, és visszatekintsen arra, amit elért?

Garrett: Nem nézek vissza – előre nézek, én ezt vallom! A jelenben élni, kiélvezni a pillanatot és gondolatban a jövőben lenni – inkább ez az én hozzáállásom. Még a születésnapokon is. Ilyenkor eljönnek a partnereim és barátaim, akik támogatnak a karrieremben, de furcsa módon soha nem nosztalgiázom. Általában a jövőről beszélek. Szegények! Ott ülnek a születésnapomon, és én ezt egyfajta brainstormingra használom, következő két évre vonatkozóan. Aztán egyikről a másikra ugrálok, így: „Figyelj, van egy másik ötletem, miért nem csináljuk így?”. Tényleg, tök jól szórakoznak (nevet). Én úgy tekintem ezt, mint egy laza meetinget, ők ezt már tudják – ez nem valami tingli-tangli dolog. Itt kérem, munka folyik!

Szóval nagy célokat tűzött ki maga elé az elkövetkező évekre?

Garrett: Százat is. Amikor az albumról beszélünk, természetesen az első dolog, ami eszembe jut, hogy hogyan fogom színpadra tenni a közelgő turnét. Ebben nagyon aprólékos vagyok, és az elmúlt 15 év turnézása során soha nem tántorított el semmi attól, hogy tényleg minden részletet összehangoljak a fejemben a zenével. Az első ötlet, ami ezúttal eszembe jutott, az volt, hogy felállítok egy függőleges LED-falat, amely a zenekart is mutatja, és az egyes zenészek pozíciójához van igazítva. Ez azt jelenti, hogy amikor az oboa szólót játszik, elsötétítjük az egész zenekart, és csak az adott hangszert világítjuk meg. Ebből akár még tanulni is lehet: a zenekart kevésbé ismerők először láthatják, hogy éppen melyik hangszer játszik. Ezzel a koncepcióval hihetetlenül izgalmasan ki lehet emelni a hangszereket – nemcsak hangzásilag, hanem vizuálisan is. Ez most egyike annak a tízezer ötletnek, ami a turnéval kapcsolatban felmerült bennem.

Ezzel egyúttal elviszi a hangsúlyt önmagáról mint főszereplőről...

Garrett: Egy dolgot mondhatok az élettapasztalataim alapján: minél inkább másokra helyezed a fókuszt művészként, te magad inkább ragyogsz. Az arroganciának semmi keresnivalója a színpadon! Mindig azt mondom a dobosomnak: „Nyomjad teljes gőzzel!”. Ha aztán azt mondja, hogy nem akarja elvinni a rivaldafényt rólam, arra az a válaszom: „Vidd el rólam a fényt! Azt akarom, hogy ragyogj! Ha te ragyogsz, mindannyian ragyogunk – én akkor ragyogok, ha mindenki ragyog. Élvezd!” Mindenkinek meg kell kapnia a fényt, a dicséretet, ez nagyon-nagyon fontos. A közönségnek őrjöngenie kell, nem csak miattam, hanem a zenészeim miatt is. Minél jobbak vagyunk, annál többet kapok belőle én is – és ők is. Ez egy csapatmunka.

 

Fordította: Menyhért Mónika