 |
Igényes Brahms-műsorral: David Garrett hegedűsztár kasseli fellépésén. Foto: Fischer
|
Március 28.- Kassel - Historische Stadthalle, 20:00
Fotók a HNA oldalán, itt láthatóak.
Helga fotója | 2 | 3 | Steffi fotója |
_____________________________________________
Kritika [Jéé, férfi írta! Eleinte kételkedve indulhatott neki a koncertnek, és lám! :) Bravo David!]
Forrás: Georg Pepl | 2015.03.29.
David Garrett finomlelkű kamarazenészként
Szupersztár kellő komolysággal
Kassel. A világ tele van előítéletekkel. Aki, akárcsak a hegedűsztár David Garrett (34), nagy lélegzetű pop-látványosságokkal tölti meg a csarnokokat, az hamar elveszti a szigorúan klasszikus szemléletűeknél a hitelét. Ugyanakkor Garrett a klasszikus szakmában is nagyszerű - ahogyan szombaton is az volt a telt házas kasseli Stadthalléban.
Michael Jackson, vagy Helene Fischerrel közös duett helyett Johannes Brahms műsort hirdettek meg, aki a művelt polgárság egyik ikonja. A szupersztár közben bebizonyította, hogy finomlelkű kamarazenész.
A különbség egy "normál" komolyzenei koncerthez képest csak néhány külsőségben mutatkozott meg: A tételek között is szabad volt tapsolni, és az egyes művek felkonferálásakor Garrett a közönséghez baráti hangvétellel szólt, mintha azt akarta volna tudni, ki hallgatott már Brahms-t.
A többi műsorközlés közben nem lázadó hegedűsnek, hanem sokkal inkább kellemes modorúnak, majdhogynem visszafogottnak mutatkozott. Zenélés közben sem volt szó semmiféle fennhéjázásról. Egészen kamarazenei módon kommunikált a kitűnő zongoristával, Julien Quentinnal. Garrett a három Brahms-szonátát és a Scherzót romantikus melegséggel tolmácsolta, a manapság néha előforduló klasszikus simulékonyság nélkül.
Rendkívül természetesnek tűnt a játékában az oldottság és a feszültség közötti váltás. Ezenkívül feltűnt a teljesen kimerített agogika, a rugalmas tempóformálás, egy alapelv, amely éppen a popzenével ellenkező oldalon áll.
A csúcspontok közé tartozott a harmadikként játszott 1. szonáta lassú tétele, egy megható adagio, amely egy dalszerű kezdet után sötét hangzásokat is készenlétben tartott.
Energikusan csendültek fel a ráadások: az V. Magyar tánc Brahms-tól, a Csárdás Vittorio Montitól és egy menüett Fritz Kreislertől. A közönség ujjongva és ovációval jutalmazta Garrett-et. A színpad előtt sikító rajongók sem úgy lettek kiválogatva.
Nagyon köszi a fordítást! :)
VálaszTörlésFel nem fogom, miért ez a nagy rácsodálkozás, hogy klasszikus zenészként is megállja a helyét. Attól, hogy crossovert is játszik, még nem felejtette el, amit tanult. A játéka színvonalát műfajtól függetlenül hozza minden koncerten, szóval tényleg csak az nem veszi észre, hogy DG elhivatott zenész, akit elvakít a saját előítélete.