______________________________________________
Ma David Garrett-tel az asztalnál. A házigazda: Andreas Bomba.
Andreas Bomba: David Garrett hegedűművész, klasszikus zenét, rockot és
crossover [műfajkeverő] zenét játszik, akármit is jelentsen. Rendkívül
sikeres vele, a rajongók imádják, a kritikusok számára viszont David
Garrett egy ellentmondásos figura, ami nem is csoda. Erről mind szó fog
esni Garrett úr, de elsőként: Ön meg fogja kapni ebben az évben,
2017-ben, a Frankfurti Zenei Díjat. Ön, mint a nagyvilágban utazgató
művész, hogyan értesült erről egyáltalán?
David
Garrett: Időközben az ilyesmi eléggé egyszerű lett: emailben. És természetesen nagyon örültem neki, hiszen ez egy nagyon rangos díj, ezért nagyon izgatottan várom a díjátadást, és persze az egész eseményt, az egész a frankfurti könyvvásár ...
AB: Zenei vásár.
DG: ... zenei vásár ... igen, így van ... keretein belül zajlik, így ez egy csodálatos körítés.
AB: 1982 óta létezik ez a zenei díj, és nagyon rangos díj, elég ránézni az eddigi díjazottak listájára. A díjjal kiváló teljesítményt nyújtó személyeket tüntetnek ki az előadásmód, a zeneszerzés, zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása területén. A díjátadó minden évben a Musikmesse keretein belül kerül megrendezésre, és a díjat a német hangszergyártók szövetsége alapította. Nos, Garrett úr ...
DG: Igen.
AB: Előadásmód, a zeneszerzés, zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása ... nagyon széles skála. Ön melyik területen található meg?
DG: Tulajdonképpen az összesben. Tényleg ezt kell, hogy mondjam. Ha pontról-pontra végigmennénk, nagyon közel áll hozzám a zeneszerzés, ezt tanultam is és nagyon szívesen, szenvedéllyel gyakorlom. Az elmúlt tíz évben ez a projektjeim része volt, legyen szó filmzenéről, vagy egy sláger átiratáról, vagy akár saját szerzeményről. Ez az, amivel idézőjelben "sikert értem el". Valami, ami hozzám tartozik. Persze a nagy klasszikusok előadása is olyan dolog, amivel azonosulni tudok, ebből kifolyólag ... volt még néhány pont a listán, ha lenne kedves ...
AB: Zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása.
DG: Igen, a zenélés támogatása olyan, nos ... nem akarom magam dicsérni, de nagyon ... igen, közel áll a szívemhez. Azóta, mióta elkezdtem zenélni. Főleg, amióta elkezdtem a crossover zenei irányzattal foglalkozni, olyan zenével, amit a fiatalok ismernek, amivel bizonyos mértékben jobban azonosulni tudnak. És valószínűleg, sőt, biztosan megtettem azért, hogy egy szélesebb közönséget érjek el. És hogy felkeltsem az érdeklődést a klasszikus zene iránt. És bevált. Aki volt már egy hagyományos komolyzenei koncertemen, láthatta, hogy nagyon sok fiatal volt ott, olyanok, akik még soha nem voltak klasszikus zenei koncerten. Igen, ez csodálatos dolog, és működik. Olyan embereket elért, akiket amúgy nem érhetett volna el.
AB: A zsűri a koncertjeit jellemző magas élményfaktort is díjazta. Azonkívül amit Ön mondott, milyen élményfaktorok jellemzik a koncertjeit? Az emberek felállnak, tapsolnak, és nem csak csendben ülnek a székükön?
DG: Igen, többek között. Természetesen a crossover koncerteken kevesebb a, hogy is mondják ... gátlást okozó tényező, mert a légkör teljesen más, nem klasszikus zenei helyszíneken játszunk, a hangok természetesen fel vannak erősítve, ezért az emberek kényelmesebben érzik magukat ahhoz, hogy közben tapsoljanak, levetkőzzék a gátlásaikat, mint amiről a müncheni Filharmóniában szó sincs, mert nem engedi meg a környezet. De én mindig is azt mondtam, hogy a klasszikus zene szórakoztató. És a klasszikus zenének nem kell vallásnak lennie. Számomra, mint előadó számára, a klasszikus zene persze nagyon közel kerülhet a valláshoz, mert a szívemben érzem, és persze mert hű akarok lenni a zeneszerzőhöz. De abban a pillanatban, hogy fellépek a színpadra, zenélnem kell. Élveznem kell a zenélést, ahogy a közönségnek is. Ezért mondtam azt mindig is, hogy ez a fajta visszafogott viselkedés, hogy még a tételek között sem mernek tapsolni – ami amúgy nem vág össze az eredeti klasszikus zenei tradícióval -, ezért kommunikálni próbálok a közönséggel, hogy élvezzék, és ne fogják vissza magukat.
AB: Ön a koncertek különböző fajtáiról beszél, a klasszikus zenei koncert, a crossover koncert. Ezeknél a szakszavaknál maradok ...
DG: Egyikünk sem tudja, valójában mit jelentenek ...
AB: Talán később megtudjuk ...
DG: Legyünk őszinték. [nevet]
AB: Azonos szemmel tekint ezekre a különböző koncertekre? Ha a Filharmóniában játszik, elfogadja, hogy nincsen taps, és hogy nem bátorítja tapsolásra az embereket, ha maguktól nem teszik meg, mivel ez egy másfajta légkör?
DG: Nos, ezt csinálom már egy ideje, most 36 vagyok, és mindig is kihasználtam a lehetőséget, hogy kommunikáljak a közönséggel. Úgy gondolom, hogy a kommunikáció, a zenei világon belül és kívül is, nagyon fontos. Úgy gondolom, így von bele az ember másokat abba az életbe, amit él, abba a zenébe, amit szeret. Így ez fontos része a személyiségemnek, hogy beszélek is a zenéről, beszélek magamról, és azokról a dolgokról is, amelyek számomra fontosak. Ezért fontos a kommunikáció, nemcsak a zenét illetően, hanem művészként is.
AB: Ha arról kérdezik Önt, amiről én kérdeztem az előbb ... klasszikus zenészként, aki rockot és crossover zenét is játszik, elmondhatja ... újra és újra megemlítjük ezt a kifejezést ...
DG: Tudom. Ahogy mondtam, még mindig nem tudjuk, pontosan mit is jelent, de talán később találunk rá egy szép definíciót.
AB: David Garrettként elmondhatja, hogy: én, klasszikus zenészként, ha áramszünet van, akkor is tudok játszani.
DG: Már többször megtettem. Ha van valami technikai probléma az erősítéssel, az olyan pillanatokban szükség is van rá, hogy megmutassam, különösen egy crossover koncerten, hogy ha valami technikailag nem működik, akkor is folytatjuk tovább.
AB: Különbözik a játék, ha tudja, hogy most "unplugged", ahogyan a popzene világában mondják, értsd: most egy koncertteremben játszom, a kezemben egy hegedű, talán van egy zongorakíséretem, vagy egy zenekar. Vagy ha van kihangosítás, nem kell akkora erőt fektetni a dinamikába, mert van valaki a vezérlőpultnál, aki rásegít, ha kell?
DG: Nem! Gyakran gondolkoztam ezen, mert már korábban is feltették nekem ezt a kérdést. Ebben az összefüggésben is: "Szüksége van-e átállásra a klasszikus zene és a crossover között?" És egyvalamit nagyon szigorúan elhatároztam: gyakorlok, amikor turnézom, ha klasszikus játszom, ha crossovert. A hotelszobában is gyakorlok. Maga a játék a hegedűn, nem szabad, hogy változzon, mindegy, mit játszol. A dinamika ugyanolyan kell, hogy legyen. Különben állandóan két világ között kellene idézőjelben "úton lennem", a játék technikáját illetően is, amit nem tudnék megtenni. Ez igazából borzasztó megterhelő lenne számomra, hogy sikerüljön a hegedülés szempontjából. Nekem teljesen világos, hogy ha egy Beethoven hegedűversenyt játszom, akkor a teremben képesnek kell lennem betölteni a termet a hangzással, de ha erősítővel játszom, akkor is ugyanazzal a dinamikával játszom. Ha nem így tennék, akkor két nap múlva nem lennék képes újra Beethovent játszani, ez nagyon fontos. Technikailag, de zeneileg is, nem szabad különbségnek lennie, mindegy, milyen zenei irányzatról van szó.
AB: Most játsszunk valamit. David Garrett, természetesen, hegedűvel ...
DG: Kezdjük mondjuk ...
AB: Nem Önt fogjuk leadni, hanem Josef Hassidot, Flesch Károly tanítványát, aki Edward Elgar egyik művét játssza, A szeszélyest. Mi lenne, ha mondana valamit a művészről? Miért ezt a viszonylag ismeretlen művészt választotta?
DG: Igen, ő az igazán nagyszerű hegedűművészek egyike, annak ellenére, hogy a neve nem túl ismert még azon emberek számára sem, akiket vonz a klasszikus zene, de ő egy tényleg csodálatos hegedűs volt, aki rengeteg színt vitt a játékába, gyönyörű volt a vibratója. Sajnos nagyon fiatalon meghalt. Ő volt, Ida Haendellel együtt, aki az egyik tanárom volt, Flesch Károly tanítványa. Ez egy remek felvétel, a nyolc általa felvett mű közül az egyik, sajnos több nincsen tőle. És úgy gondolom, ez egy ritkaság, de egy nagyon szép ritkaság.
[zene]
AB: Zenei vásár.
DG: ... zenei vásár ... igen, így van ... keretein belül zajlik, így ez egy csodálatos körítés.
AB: 1982 óta létezik ez a zenei díj, és nagyon rangos díj, elég ránézni az eddigi díjazottak listájára. A díjjal kiváló teljesítményt nyújtó személyeket tüntetnek ki az előadásmód, a zeneszerzés, zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása területén. A díjátadó minden évben a Musikmesse keretein belül kerül megrendezésre, és a díjat a német hangszergyártók szövetsége alapította. Nos, Garrett úr ...
DG: Igen.
AB: Előadásmód, a zeneszerzés, zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása ... nagyon széles skála. Ön melyik területen található meg?
DG: Tulajdonképpen az összesben. Tényleg ezt kell, hogy mondjam. Ha pontról-pontra végigmennénk, nagyon közel áll hozzám a zeneszerzés, ezt tanultam is és nagyon szívesen, szenvedéllyel gyakorlom. Az elmúlt tíz évben ez a projektjeim része volt, legyen szó filmzenéről, vagy egy sláger átiratáról, vagy akár saját szerzeményről. Ez az, amivel idézőjelben "sikert értem el". Valami, ami hozzám tartozik. Persze a nagy klasszikusok előadása is olyan dolog, amivel azonosulni tudok, ebből kifolyólag ... volt még néhány pont a listán, ha lenne kedves ...
AB: Zenetudomány, oktatás és a zenélés támogatása.
DG: Igen, a zenélés támogatása olyan, nos ... nem akarom magam dicsérni, de nagyon ... igen, közel áll a szívemhez. Azóta, mióta elkezdtem zenélni. Főleg, amióta elkezdtem a crossover zenei irányzattal foglalkozni, olyan zenével, amit a fiatalok ismernek, amivel bizonyos mértékben jobban azonosulni tudnak. És valószínűleg, sőt, biztosan megtettem azért, hogy egy szélesebb közönséget érjek el. És hogy felkeltsem az érdeklődést a klasszikus zene iránt. És bevált. Aki volt már egy hagyományos komolyzenei koncertemen, láthatta, hogy nagyon sok fiatal volt ott, olyanok, akik még soha nem voltak klasszikus zenei koncerten. Igen, ez csodálatos dolog, és működik. Olyan embereket elért, akiket amúgy nem érhetett volna el.
AB: A zsűri a koncertjeit jellemző magas élményfaktort is díjazta. Azonkívül amit Ön mondott, milyen élményfaktorok jellemzik a koncertjeit? Az emberek felállnak, tapsolnak, és nem csak csendben ülnek a székükön?
DG: Igen, többek között. Természetesen a crossover koncerteken kevesebb a, hogy is mondják ... gátlást okozó tényező, mert a légkör teljesen más, nem klasszikus zenei helyszíneken játszunk, a hangok természetesen fel vannak erősítve, ezért az emberek kényelmesebben érzik magukat ahhoz, hogy közben tapsoljanak, levetkőzzék a gátlásaikat, mint amiről a müncheni Filharmóniában szó sincs, mert nem engedi meg a környezet. De én mindig is azt mondtam, hogy a klasszikus zene szórakoztató. És a klasszikus zenének nem kell vallásnak lennie. Számomra, mint előadó számára, a klasszikus zene persze nagyon közel kerülhet a valláshoz, mert a szívemben érzem, és persze mert hű akarok lenni a zeneszerzőhöz. De abban a pillanatban, hogy fellépek a színpadra, zenélnem kell. Élveznem kell a zenélést, ahogy a közönségnek is. Ezért mondtam azt mindig is, hogy ez a fajta visszafogott viselkedés, hogy még a tételek között sem mernek tapsolni – ami amúgy nem vág össze az eredeti klasszikus zenei tradícióval -, ezért kommunikálni próbálok a közönséggel, hogy élvezzék, és ne fogják vissza magukat.
AB: Ön a koncertek különböző fajtáiról beszél, a klasszikus zenei koncert, a crossover koncert. Ezeknél a szakszavaknál maradok ...
DG: Egyikünk sem tudja, valójában mit jelentenek ...
AB: Talán később megtudjuk ...
DG: Legyünk őszinték. [nevet]
AB: Azonos szemmel tekint ezekre a különböző koncertekre? Ha a Filharmóniában játszik, elfogadja, hogy nincsen taps, és hogy nem bátorítja tapsolásra az embereket, ha maguktól nem teszik meg, mivel ez egy másfajta légkör?
DG: Nos, ezt csinálom már egy ideje, most 36 vagyok, és mindig is kihasználtam a lehetőséget, hogy kommunikáljak a közönséggel. Úgy gondolom, hogy a kommunikáció, a zenei világon belül és kívül is, nagyon fontos. Úgy gondolom, így von bele az ember másokat abba az életbe, amit él, abba a zenébe, amit szeret. Így ez fontos része a személyiségemnek, hogy beszélek is a zenéről, beszélek magamról, és azokról a dolgokról is, amelyek számomra fontosak. Ezért fontos a kommunikáció, nemcsak a zenét illetően, hanem művészként is.
AB: Ha arról kérdezik Önt, amiről én kérdeztem az előbb ... klasszikus zenészként, aki rockot és crossover zenét is játszik, elmondhatja ... újra és újra megemlítjük ezt a kifejezést ...
DG: Tudom. Ahogy mondtam, még mindig nem tudjuk, pontosan mit is jelent, de talán később találunk rá egy szép definíciót.
AB: David Garrettként elmondhatja, hogy: én, klasszikus zenészként, ha áramszünet van, akkor is tudok játszani.
DG: Már többször megtettem. Ha van valami technikai probléma az erősítéssel, az olyan pillanatokban szükség is van rá, hogy megmutassam, különösen egy crossover koncerten, hogy ha valami technikailag nem működik, akkor is folytatjuk tovább.
AB: Különbözik a játék, ha tudja, hogy most "unplugged", ahogyan a popzene világában mondják, értsd: most egy koncertteremben játszom, a kezemben egy hegedű, talán van egy zongorakíséretem, vagy egy zenekar. Vagy ha van kihangosítás, nem kell akkora erőt fektetni a dinamikába, mert van valaki a vezérlőpultnál, aki rásegít, ha kell?
DG: Nem! Gyakran gondolkoztam ezen, mert már korábban is feltették nekem ezt a kérdést. Ebben az összefüggésben is: "Szüksége van-e átállásra a klasszikus zene és a crossover között?" És egyvalamit nagyon szigorúan elhatároztam: gyakorlok, amikor turnézom, ha klasszikus játszom, ha crossovert. A hotelszobában is gyakorlok. Maga a játék a hegedűn, nem szabad, hogy változzon, mindegy, mit játszol. A dinamika ugyanolyan kell, hogy legyen. Különben állandóan két világ között kellene idézőjelben "úton lennem", a játék technikáját illetően is, amit nem tudnék megtenni. Ez igazából borzasztó megterhelő lenne számomra, hogy sikerüljön a hegedülés szempontjából. Nekem teljesen világos, hogy ha egy Beethoven hegedűversenyt játszom, akkor a teremben képesnek kell lennem betölteni a termet a hangzással, de ha erősítővel játszom, akkor is ugyanazzal a dinamikával játszom. Ha nem így tennék, akkor két nap múlva nem lennék képes újra Beethovent játszani, ez nagyon fontos. Technikailag, de zeneileg is, nem szabad különbségnek lennie, mindegy, milyen zenei irányzatról van szó.
AB: Most játsszunk valamit. David Garrett, természetesen, hegedűvel ...
DG: Kezdjük mondjuk ...
AB: Nem Önt fogjuk leadni, hanem Josef Hassidot, Flesch Károly tanítványát, aki Edward Elgar egyik művét játssza, A szeszélyest. Mi lenne, ha mondana valamit a művészről? Miért ezt a viszonylag ismeretlen művészt választotta?
DG: Igen, ő az igazán nagyszerű hegedűművészek egyike, annak ellenére, hogy a neve nem túl ismert még azon emberek számára sem, akiket vonz a klasszikus zene, de ő egy tényleg csodálatos hegedűs volt, aki rengeteg színt vitt a játékába, gyönyörű volt a vibratója. Sajnos nagyon fiatalon meghalt. Ő volt, Ida Haendellel együtt, aki az egyik tanárom volt, Flesch Károly tanítványa. Ez egy remek felvétel, a nyolc általa felvett mű közül az egyik, sajnos több nincsen tőle. És úgy gondolom, ez egy ritkaság, de egy nagyon szép ritkaság.
[zene]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése