2015 őszén készült ez az interjú David berlini lakásán. Bővebb információk itt. | Vera Russwurm járt Davidnél, és Jörg Kollenbroich turnémenedzser és Andy Selleneit, a DEAG Music ügyvezetője is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
A német műsor angol fordítása itt olvasható, a magyar szöveg ez utóbbi alapján készült, 1-2 helyen a félrefordítás az eredeti német segítségével javításra került.
(A videórészlet felirata az eredeti német szöveg alapján készült.)
3. rész
_________________________________
_________________________________
Vera: A nők témájánál szeretném megemlíteni – egyet le kell szögeznünk, - Davidnek akkor volt egy komoly kapcsolata, egy ideig, de úgy tűnik, hogy most nem ez a helyzet.
David: Jelen pillanatban nagyon el vagyok foglalva az új album promóciójával, erre van Elke, aki gondoskodik arról, hogy mindig rengeteg tévéfellépéssel legyek ellátva. Ez most nagyon fontos és jó is jelen pillanatban. Számomra a legfontosabb dolog a munkám, és ezért most egy köztes állapotban vagyok.
Vera: Egy köztes állapotban… A következőket olvastam, amiket te mondtál. Ha idézhetném… (előveszi a noteszét)
David: Természetesen – de valószínűleg nem lesz pontos.
Vera: Pontosan ezt akarom kideríteni! (Olvassa) „Én olyasvalaki vagyok, aki átkozottul jól megvagyok csak magamban.” – Ez igaz?
David: „Átkozottul”-t mondtam volna? Lehetséges… (bólogat)
Vera: (folytatja) „Ez lett az életformám az idők során.” – Pontos? (David bólint) – „Úton vagyok most már több, mint 12 éve, és nagymértékben saját magamra koncentrálok. Nekem – (és itt jön) – nem hiányzik egy állandó kapcsolat.”
David: Kétségtelenül, az soha sem hiányzott. Ugyanolyan boldog és elégedett vagyok, ha nincsen kapcsolatom. Nem hiszem, hogy van különbség. (Jörghöz fordul) Mellettem voltál, amikor volt kapcsolatom, és akkor is, amikor nem. Van különbség? … A telefonszámla magasabb egy kicsit, de ...
Jörg: Egyszerűen nincs időd arra, hogy intenzíven foglalkozz ezzel. Vagy találsz egy lányt – és ugyanez érvényes rám is – aki el tudja fogadni, hogy a barátja nagyon sokat van távol; vagy olyan barátnőd lesz, aki egy bizonyos ponton rájön, hogy nem rocksztárt szeretne, és előnyben részesít egy átlagos férfit, akinek rendes állása van és minden nap hazajön ötkor. Amit az ember teljesen megért.
Vera: Az ember valószínűleg könnyebbnek képzeli ezt a dolgot, mint amilyen a valóságban.
David: Én azt hiszem, hogy egy kapcsolat alapvetően bonyolult dolog, nem számít, hogy milyen helyzetben vagy.
Andy: Mindig is csodáltam a tisztánlátásodat ebben a témában, hogy ennyire tisztán felismered, hogy rendben, ilyen az életed, és hogy hogyan is illik ez bele.
David: Nos, én mindig felállítom a saját fontossági sorrendemet rögtön a legelején. Ha nem hisznek nekem, észreveszik. A legfontosabbak a zene, a munkám és a teljesítmény. A legfontosabb dolog, hogy teljesítsek.
Jörg: De azt hiszem, az emberek egyszerűen nem érzik ennek a jelentőségét.
David: Először azt gondolják, hogy nem komolyan gondolom. De ha például tudom, hogy gyakorolnom kell, és a barátnőm egy romantikus vacsorára vágyik, akkor nemet kell mondanom neki, mert szükségem van a gyakorlásra.
Vera: Kőkemény.
David: Miért? Végeredményben az emberek, akik eljönnek a koncertjeimre, elsőrendű minőséget várnak el. Egyébként nem jönnek el többször, és én ezt soha nem veszélyeztetném… egy nőért.
Vera: (édesen) Nos, mivel az igazi még nem jött el.
David: Ez az, amit ők is mindannyian mondanak kezdetben. De ezek a prioritásaim, és ezek soha nem fognak megváltozni – soha!
Vera: Soha ne mondd, hogy soha, David.
David: Ha úgy lenne, hogy megtaláltam a megfelelő nőt, de észre venném, hogy a munkám megsínyli ezt, akkor szakítanék vele.
 |
| Fotó: YouTube |
Jörg: Ez rendkívül keménynek hangzik, de valójában nem az. Ha egy bankban dolgozol, akkor reggel nyolctól este hatig dolgoznod kell – vagy hétig, ha te vagy az igazgató – és nem viszed a feleségedet vagy a barátnődet magaddal a munkába. Ez a munka fontos az életedhez, a megélhetésedhez. És ugyanez a helyzet velünk is. A probléma az, hogy mi nem jövünk este haza, de természetesen arra kell összpontosítanunk, amit éppen csinálunk. És ezt nem lehet úgy csinálni, hogy egyszer csak azt mondod: „oh, a ma estét a kedvesemmel töltöm.”
Vera: Hallgatva titeket, az ember feltételezhetné, hogy Ausztriában adtok néhány koncertet, mivel annyit vagytok úton… de mindig csak egy koncertet adtok évente Ausztriában. (…) De egy kérdés, ami az ez évi koncertre vonatkozik: Pontosan azon a napon volt, amikor az a szörnyű ámokfutás volt [Grazban]. Hogyan tudtátok kezelni? Hallottam, hogy úgy volt, hogy a koncert elmarad, de aztán mégis megtartottátok és hatalmas döbbenet volt a lakosság körében.
David: Az nagyon nehéz helyzet volt. Nem az én döntésem volt. Nem mondtam ilyet, hogy: „Mindenképpen játszunk.” A helyi szervező döntötte el. Azt kell mondanom, hogy ... az ilyen incidensek előre nem láthatóak és borzasztóan tragikusak, és mielőtt elkezdtük a koncertet, felmentem a színpadra és beszéltem a helyzetről. Fontos volt nekem, hogy a nézők tudják, hogy nem hagyom figyelmen kívül az esetet. A show célja bizonyos mértékben a szórakoztatás, és azt akartam, hogy az emberek tudják, hogy a tragédia engem is mélyen érintett. Alapvetően a zene gyógyító hatású. Ha nem érzem jól magam, vagy problémáim vannak, akkor zenét hallgatok.
Vera: Zenét hallgatsz – nem magad játszol?
David: Nem. Tehetném ezt is, de a zenehallgatás kevesebb koncentrálást igényel. Hiszek abban, hogy a zenének van egy fontos funkciója, nem csak akkor, amikor boldog vagy, de különösen akkor, amikor nem vagy az. Ezért nem volt probléma számomra megtartani azt a koncertet. Végül is, nincs annál fontosabb, mint vigaszt nyújtani egy ilyen esetben. Ezért játszottunk.
Vera: A szüleid eljárnak a koncertjeidre? Tetszik nekik, amit most csinálsz?
David: Ők nagy rajongói mindannak, amit csinálok. Vannak ízlésbeli különbségek, ami teljesen normális, de boldogan jönnek és nagyszerűnek gondolják… az összes eddigi tevékenységemet, legyen szó crossover vagy klasszikus turnéról. De el kell mondanom, hogy - különösen amikor apám jelen van, ő, aki oly intenzíven együtt dolgozott velem fiatalkoromban – nagyon izgulok. Még akkor is, ha azt mondja nekem, hogy erre igazán semmi szükség, hogy nagyszerűnek tart, hogy jobb vagyok bárkinél… Az ember egyszerűen nem tud szabadulni ettől, amikor a színpadon áll. És nagyon nagy levegőt kell vennie.
Vera: Ez azért van, mert ő volt egyben a legszigorúbb kritikusod is? Kritikus volt és szigorú.
David: Nagyon szigorú. Négy éves koromtól tizennyolc éves koromig a tanárom volt.
Vera: Igaz, hogy időnként megütött a hegedűvel, vagy a vonóval?
David: A hegedű ehhez túl drága lett volna.
Vera: Tehát, embertelenül szigorú volt.
David: Meglehetősen. Nem volt túlságosan kedves.
Vera: És abban az időben, amíg el nem hagytad a szülői házat, gondoltál valaha arra, hogy: „Én ezt nem akarom csinálni, egyszerűen nem akarom a nyomást”… és sírtál, visítottál, hisztiztél…
David: Igen, pontosan.
Vera: És ki győzött? – Hosszú távon nyilvánvalóan az édesapád.
David: Nyilvánvalóan…(nevet)… különben nem ülnénk itt.
Vera: De ma már örülsz ennek? Vagy néha arra gondolsz, hogy elrabolt egy darabot a gyermekkorodból?
David: Persze, hogy ezt tette. Tudatában vagyok ennek és nincs értelme úgy tenni, mintha nem így lenne. És biztos vagyok benne, hogy ha most itt lenne, akkor beismerné ezt. Nem bolond ő, ellenkezőleg, nagyon is tisztán látja a dolgokat. Csak éppen, ez egy szokatlan szituáció volt mindkettőnknek. Nekem azért, mert én akartam ezt csinálni – habár nem mindig – de észrevettem, hogy ez egy olyan dolog, amit jól csinálok. Apámnak azért, mert túl közel volt ahhoz, hogy objektív szemlélő maradhasson és ezért hozott sok olyan döntést, amit később megbánt. Elméletben ezek helyes döntések voltak, mert meghozták az intenzív gyakorlás eredményét. De visszatekintve, kétlem, hogy ugyanazokat a dolgokat még egyszer megtenné. Végső soron ez így rendben van, még ha nem is akarnék még egyszer keresztülmenni rajta. Ez túlságosan… túlságosan…
Vera: … intenzív volt…
David: Jó szó!
Vera: Mostanában a szemrehányás vagy a hála van túlsúlyban? Nem lennél ott, ahol vagy nélküle.
David: Nem vagyok vallásos, de hiszek abban, hogy az embernek el kell engednie bizonyos dolgokat. Nem olyan ember vagyok, aki a múltban él. Igen, egy ideig éreztem neheztelést, miután elmentem otthonról, de azt hiszem, ha túl sokáig tartogatod magadban a vádaskodást vagy az önsajnálatot, akkor az nagyon sok energiát és erőt rabol el tőled, ezért egy idő után félretettem. Ellenkező esetben nem tudsz a jelenre és a jövőre összpontosítani, ami sokkal fontosabb. Nem tudom, valamikor a szőnyeg alá söpörtem… de mindegy, mi történt, már nem volt fontos többé. Nem érintett meg többé. Háláról nem beszélhetünk, de a munkája iránt ott volt a tisztelet, és hogy felismert dolgokat, amiket én valószínűleg nem ismernék fel egy fiatal zenészben. Ő felismerte – nem számít hogyan – és ezért természetesen tisztelem.
Vera: Részemről is megvan a tisztelet a teljesítményed iránt, amelyből szeretnék hallani egy kis részletet.
David: Természetesen. (Szólórészt játszik a Devil’s Trill Sonata-ból)
_________________________________
Fordította: Szánthó Kati
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése