"Azt hiszem, a közönség el lesz ragadtatva" - interjú David Garett-tel saját zongorarabjáról

Koncert a müncheni Isarphilharmonie koncertteremben

Már zongorára is komponál: David Garrett hegedűművész

Forrás: 👉Süddeutsche Zeitung, 2026. február 20.

Fordítás angolról: Menyhért Mónika

Kettős debütálás: David Garrett zongoraversenyének bemutatóelőadásán vezényel - az Interlaken Classics Fesztiválon 2024 március végén. A zongoránál: Olga Scheps.
Fotó: Erich Häsler

David Garrett zongoraversenyt írt. A világhírű hegedűművész elárulja, miért érezte magát elég magabiztosnak ahhoz, hogy komponáljon, hol lelhető fel romantikus oldala, és milyen érzés a One World Piano Concerto-t a Müncheni Szimfonikusokra és Olga Scheps-re bízni.

- Rita Argauer interjúja -

Koncertterem és szimfonikus zenekar - stadion és elektromos hegedű helyett.  David Garrett crossover-hegedűs kilépett a komfortzónájából, és klasszikus zongoraversenyt komponált.
Kétszeresen debütált: 2024-ben Svájcban maga vezényelte a One World Piano Concerto ősbemutatóját. Ez alkalommal pedig Münchenben is hallható mű.
Vajon ez visszatérés a klasszikus zenéhez a 45 éves művész számára, akinek pályája egykor hegedűs- csodagyerekként indult?

Süddeutsche Zeitung: Hogyan jött az ötlet, hogy zongoraversenyt írjon? Vissza szeretne térni a koncertterembe?

David Garrett: A teljesen őszinte, nyers igazság az, hogy a koronavírus miatti lezárások idején történt. Szerettem volna valami izgalmasat csinálni; nem lehet a hegedűn napi 24 órában gyakorolni, beleőrülne az ember. Két-három órán át intenzíven gyakoroltam, aztán még mindig hihetetlenül hosszú nap állt előttem. És én olyan ember vagyok, aki szeret feladatokat és célokat kitűzni maga elé. A kérdés inkább az volt: miért ne?

SZ: És hogyan kezdett hozzá?

DG: Abban az időszakban rengeteg zenét hallgattam. Egyszerűen azért, mert hirtelen lett időm újra végighallgatni otthon a régi bakelitjeimet. Ez valahogy arra inspirált, hogy olyasmit csináljak, ami talán kicsit kívül esik a komfortzónámon. Nagyon élveztem. Az elején persze meg kell találni az első főtémát, majd a második főtémát, hogy meglegyen az első tétel szerkezete. Ezután igazából elég gyorsan összeállt minden.

SZ: Ugyanakkor mégis van különbség aközött, hogy klasszikus műveket dolgoz át crossover műfajban, illetve aközött, hogy szimfonikus zenekarra és szólistára zongoraversenyt ír.

DG: Ha valaki zeneszerzést tanult, nagyjából tudja, mit lehetséges létrehozni az egyes hangszereken. Ráadásul magam is zongorázom. Nem hegedűművészi szinten, de mindenképpen elég jól ahhoz, hogy zongorára komponáljak zenét. Így a zongoraverseny műfajában nagyon otthonosan mozogtam. Annak idején az Egyesült Államokban rendkívül intenzíven tanultam klasszikus zenét, annyira, hogy a Juilliard School zeneszerzőversenyén első díjat is nyertem.

SZ: Akkor mostantól többet hallhatjuk majd a műveit klasszikus koncertszínpadokon?

DG: A zongoraverseny megírása mindenképpen három-négy hónap munkát vett igénybe. Nem is tudom, lesz-e még valaha ennyi szabadidőm. Jelenleg az új klasszikus albumomon dolgozom, az Immortal-on, amely idén jelenik meg a Deutsche Grammophon gondozásában. Egyébként itt éppenséggel mind a 25 darab hangszerelését én készítettem. Összesen közel 80 percnyi anyagról van szó, szemben a zongoraverseny majdnem 34 percével. Hogy jobban érzékeltessem: mostanra tulajdonképpen megint két zongoraversenyt hangszereltem. Tehát valójában rengeteget írok.

SZ: Már a komponáláskor Olga Schepsre gondolt előadóként? Ő játszotta az ősbemutatót, és most Münchenben is ő a szólista.

DG: Amikor komponáltam, senkire sem gondoltam konkrétan. Nyitott akartam maradni a javaslatokra. De nagyon örültem, hogy Olga lelkesedett a darabért. Ez számomra, zeneszerzőként, természetesen csodálatos érzés volt – afféle belső elismerés –, egyszerűen mert azt érzi az ember, hogy valóban értékeset alkotott.

SZ: Előadóként legtöbbször nagyon szabadon közelíti meg a klasszikus műveket. Milyen érzés zeneszerzőként ezúttal átadni az interpretáció lehetőségét Michael Balke karmesternek, a Müncheni Szimfonikusoknak és Olga Schepsnek?

DG: Egyáltalán nem voltak aggályaim. Ismerem a zenekart, ismerem a karmestert, és ezért tudom, hogy a művem nagyon jó kezekben van. Olga Schepsszel ennél a zongoraversenynél nagyon szorosan együtt dolgoztunk. Ez még közelebb hozta hozzánk a darabot, így számomra ez most teljesen magától értetődő.

SZ: De a darab most már „kint van a világban”. Elméletileg bárki előveheti és a maga módján értelmezheti. Ez nem jelent problémát az Ön számára?

DG: Nem. Fontos volt számomra, hogy Olga Scheps – legalábbis egy ideig – kizárólagos jogot kapjon az interpretálásra. Úgy gondolom, ez teljesen fair vele szemben. Nekem pedig zeneszerzőként nagy megtiszteltetés, hogy most ezzel a zenekarral játssza. Hiszem, hogy a közönséget magával fogja ragadni. Mert lényegét tekintve romantikus zongoraversenyről van szó. Mélyen legbelül olyan ember vagyok, aki nagyra értékeli a romantikát, különösen a klasszikus zenében. Brahms zongoraversenyei és hegedűversenye különösen közel állnak a szívemhez, de Sergei Rachmaninoffnak is nagyon nagy rajongója vagyok. Ez a két zeneszerző mindenféleképpen óriási inspirációt jelent számomra a teljes zenei munkásságom során.

SZ: A romantikus stílus jól hallható a zongoraversenyében. Mi a helyzet a kortárs zenével? Van olyasmi a jelenben is, ami megragadta?

DG: Olyan ember vagyok, akit nemcsak a kortárs pop- és rockzene érdekel, hanem a mai klasszikus zene is. Ugyanakkor úgy vélem, hogy például a dodekafónia, vagy az igazán brutális disszonanciák és ritmikailag merész kompozíciók esetében nehezebb megszólítani a széles közönséget. Én személy szerint inkább olyan zeneszerző és előadó vagyok, aki közvetlenül szeretné bevonni a hallgatókat, nem pedig provokálni vagy sokkolni őket.