"Ez az ember maga a ZENE!" - élménybeszámoló

Bécs, 2015.05.03. - Rohan az idő. Nemrég még november volt, koncertjegyre vadásztunk. Most meg itt ülünk Bécsben, a Konzerthaus csodaszép nagytermében.

A közönség, ahogyan az a Maestro koncertjein megszokott dolog, nagyon vegyes. A 10 éves fiúcskától a betört orrú SMS-bajnokon át a sznobnéniig - itt van mindenki.

Táskavizit itt nincs, mint a stadionban, hiszen feltételezhetően senki nem akarja üveggel, vagy esernyővel agyonütni a másikat. Szóval, telefon, fényképezőgép, kamera. Minden kéznél van, hogy egy laza mozdulattal elő lehessen kapni, amikor már lankad a teremőrök figyelme. Bár már az elején feltűnik, hogy úgy kell erőltetnem a szemem, hogy kiszúrjam, hol vannak. Odafent a balkonon fedezek fel néhányat közülük, diszkréten állnak a háttérben meghúzódva. Majd meglátjuk.

Elsőként Csajkovszkij műve hangzik fel (V. Szimfónia, e-moll Op.64.). Nagyon szépen játszanak a Bécsi Szimfonikusok. Sajnos azonban a fúvósok egyike valószínűleg rosszul hangolt, ezért hamisan muzsikál. Vagy beteg, vagy másnapos. Vagy mindkettő. A Brahms-műben pedig a zenekar nem találja el a lezárásokkor az összhangot.

Két nappal a koncert előtt Santtu-Matias Rouvali lebetegedett, ezért a 26 éves Lahav Shani a karmester. A Maestro Twittere szerint a próbák rendben zajlottak.

Közben készülnek mobilos fotók tök feltűnően, de senkire nem szól rá az égvilágon senki. Hmmm. Akkor mobil a táskában elenged, fényképezőgépre rámarkol. Sőt, elővesz, lő kettőt a zenekarról.

Szünet. Kalandozás az épületen belül, pezsgőző koncertlátogatók mindenütt ... néhányan már túlzásba is viszik. Ehh.

Giling-galang. Beharangoznak, igyekszünk visszaérni, nehogy lemaradjunk valamiről. Néhány japán befut az addig üresen lévő helyekre. Jahh, hogy ők csak a Maestro miatt jöttek! Azért sajnálhatják, hogy kihagyták az első részt, de ők tudják. Befutottak, még éppen időben. Teltház.

Maestro belép végre, dörgő taps köszönti, miközben kissé lehajtja a fejét, hogy gond nélkül beférjen az ajtón a maga 193 centijével. A zenekar belekezd a Brahms hegedűversenybe, mi meg végre élőben is megcsodálhatjuk a Maestro szokásos, koncentráló-ráhangolódó pózát, amely a közönség, azaz jajj-rengeteg-ember-figyel-engem okozta kellemetlenség kizárására szolgál. Bal keze a zsebében, tetőtől-talpig fekete-sötétszürke öltözék, bakancs, jobb kezén ezüstösen megcsillan a halálfejes gyűrű.

Igazi élmény a játéka. Szerencsére olyan vájtfülű társakkal vagyok, akik zsigerből kiszúrják a hamis hangokat. Nulla. Nincs hamis hang a Maestro játékában. Még a Másnapos Fúvós sem tudja kizökkenteni. Hiszen lélekben ilyenkor máshol jár. Ez ugrik be:

"... úgy érezte, valami időtlen világban él, ami soha ki nem fakul, soha nem változik, és soha el nem nyeli a feledés homálya." [Idézet a Gyűrűk Urából, Göncz Árpád fordításában.]

"Ez az ember maga a ZENE!" - olvasom később a neten egy hozzászólásban. Milyen igaz.

A műsor fénypontjait jelentik azok a részek, amikor csak az ő hangszere, a 299 éves Stradivari hangja zeng a teremben. Mindegy, hogy a Brahms-műről, vagy egy ráadásról van szó. Még az addig veszettül köhögők is visszafojtanak mindent. Ha lenne itt egy légy ... de hálisten nincs.

A bécsiek úgy látszik, nem ismerik a vastapsot. Ezért is ment csodaszámba a novemberi koncert, ahol 11 ezer (!) ember vastapsolt. Szerintem még mindig helytálló a tippem: sok volt ott a külföldi.

A Konzerthausban 1865 ember nem képes rá. Pedig a vastaps komolyzenei rendezvényeken sem ismeretlen fogalom. Pláne, hogy mindenki azt akarja, hogy újra és újra visszatérjen a színpadra a Maestro. Na de ő hegedülni tud és nem gondolatot olvasni, honnan tudná, hogy mit akar a közönség? A végén még nem jön vissza!

Kiáltok egyet. Sznobnéni hátranéz. Csókolom. Ott elöl van a műsor. Szerencsére később már mások is kiabálnak, és a végén állva ünnepel a közönség. Vastaps nélkül. Furcsa egy népség ez a bécsi. Maestro persze mosolyogva fogadja az ünneplést. A Zene Városában ekkora siker nagy szó.

Végül három ráadást kapunk: stílszerűen Fritz Kreisler Caprice Viennois-ját, Bach Sarabande-ját (a síri csöndben varázslatos élmény!), és végül Paganinitől a 14. capricciót.  

Kamera táskából ki, célra tarts! A szívdobogásom ismét ront a felvételen, de ez hozzátartozik a fílinghez. Ugyanis állvány most sincs, és könyöktámaszként sem szolgál télikabát (mint a novemberi koncerten, katt ide). Paganininél úgy tűnik, a Maestro már-már görbíti a teret a játékával, de arról van szó, hogy a képstabilizálás után lett ilyen vicces a felvétel :D

A videóban magyarul feliratoztam a Maestro mondandóit. | Nagyobb méretben is látható, itt direktben. |

Ezt az élményt is meg kell ismételni, amint lehetséges!!! :)

Fotók itt láthatóak a blogban ide kattintva.

______________________________________

Még több magyar élménybeszámoló: lásd. élménybeszámoló címke.