2020. március 23.

"A zene közöttünk van" - A török interjú fordítása

Fotó: ntv.com.tr


Február 26-án került fel a YouTube-ra az igen érdekes, David gondolatait és érzéseit feltáró interjú. A DavidGarrettMusic-csatorna elérte az egymillió feliratkozót. | Videó itt látható: YT

[A tévéműsor csatornáján ősz óta látható: YT ]

A videó alatt a következő szöveg olvasható:

Fuat Güner 2019. május 28-án megnézte David Garrett "Unlimited" show-ját a frankfurti Festhalléban. A következő interjúban, amely a TRT2 tévéműsorához készült, Fuat Güner és David Garrett eljátsszák Fritz Kreisler "Liebesleid" című művét.

............................................................................................

[Fuat kérdései és megjegyzései vastagon szedettek.]



- Beszéljünk a gyerekkorodról. Milyenek voltak azok az évek?

- Nos, Aachenben nőttem fel, ami egy kisváros Németországban. És két testvérem van, egy bátyám és egy húgom. És a bátyám, aki két évvel idősebb nálam, hat éves kora környékén elkezdett hegedülni tanulni. És nekem, mint az öccsének, persze mindig ugyanazok a dolgok kellettek, mint neki. Például, amikor biciklit kapott, én is azt akartam, vagy amikor új ruhát. Ugyanez volt a helyzet a hegedűvel is. Hallottam őt gyakorolni, és nyilván – a történet szerint – mindig elvettem a hegedűjét és próbáltam utánozni, amit csinált a hangszerrel. Gyerekkoromban természetesen minden a zene és a hangszeres játék körül forgott. Persze nagy fegyelemmel járt, mivel ezen a hangszeren nehéz megtanulni játszani. De nagyon jó volt, hogy volt két testvérem, mert így volt még két másik olyan fiatal is a házban, aki szintén zenélt.

- Akkor szerencsés vagy.

- Feltétlenül szerencsés vagyok!


- Ki fedezte fel a zenei tehetséged?

- Azt hiszem, mindenek előtt az apám; aztán persze később a különböző tanárok. Mindig nagyon szerencsés voltam, mert már egészen fiatalon elsőrangú hegedűművészekkel dolgozhattam együtt. Az első tanárom Zakhar Bron volt, aki remekül bánt a gyerekekkel, és gondoskodott arról, hogy biztos technikát sajátítsanak el. Aztán, 11 évesen elkezdtem dolgozni Ida Haendellel. Találkoztam Yehudi Menuhinnal; 13 éves voltam, és elég sokat dolgoztunk együtt. Isaac Sternnel azt hiszem, 14 évesen találkoztam; sok óráján részt vettem. Aztán persze, amikor a Juilliard Schoolba jártam, Ichák Perlman. Szóval, sok ember volt, nagyszerű hegedűművészek. Nagyon szerencsés voltam.

- Ezek rendkívüli lehetőségek voltak.

- Igen.

- Yehudi Menuhinnal? Hűha!

- Még játszhattam is vele, amikor vezényelt. 16 éves voltam. Bécsben volt a Musikvereinben. Az Elgar-hegedűversenyt játszottuk, ő vezényelt, ami persze hatalmas megtiszteltetés volt, mivel ezt anno ő vette fel lemezre magával Edward Elgarral. Szóval, nagy dolog volt.

- Kik voltak az idoljaid, amikor gyerek voltál? Különösen hegedűsként.

- Egész gyerekkoromban Menuhint hallgattam. És persze Isaac Sternt. Azokkal az emberekkel, akiket bálványoztam, volt szerencsém dolgozni is. Természetesen ott volt még Jasha Heifetz is, Fritz Kreisler, de nem éltek már, különben talán lett volna szerencsém velük is dolgozni. De sok csodálatos hegedűművész van, különösen abból az aranykorszakból, akiknek mind rendkívül egyedi volt a hangzásuk. És ez az, amit mindig megpróbálok belevinni a saját hangzásomba is.

- A konzervatóriumi képzés során a zenészek általában konzervatív felfogásra tesznek szert.

- Ó igen! Velem is ez történt. [nevet]

- De te szakítasz ezzel.

- Nos, a ruháimmal talán. És talán a klasszikus zenén kívüli átirataimmal is. De az oktatás, amiben részesültem, nagyon konzervatív felfogású volt. Azonban nem hiszem, hogy ez ellentmondásos lenne. Mert végül a hegedűjáték... ahogyan játszom, ahogyan frazírozok, a vibrato, a stílus, nagyon konzervatív. Csupán szeretem különböző aspektusokba helyezni azt, amit tanultam.

- Mikor döntöttél így?

- Mint minden az életben, ez is hosszú folyamat eredménye. És persze kezdesz a.... Azt hiszem, az első dolog az, hogy tudd, mit szeretsz a zenében. Hogy mit szeretsz hallgatni. Szeretem a klasszikus zenét, de élvezem a popot, a rockot, a dzsesszt, a rhythm and blues-t is. Ezek mind olyan zenei irányzatok, amelyeket szeretek hallgatni. És zenész vagyok; modern zenész, azt hiszem. És az, hogy ne játsszak a hangszeremen egy olyan zenét, amit szeretek, ennek semmi értelmét nem látom.

- Persze.

- Nincs értelme. Természetesen az első szerelmem a klasszikus zene. De voltak más dolgok, amelyek érdekeltek. És megpróbáltam őket beleilleszteni a zenémbe.

- És sikeres vagy vele.

- Valahogy nagyon nagy szerencsém volt!

- Mi volt az áttörés a zenei karrieredben?

- Ez nagyon nehéz. Azt hiszem, az első áttörés nagyon korán történt: amikor szerződést kaptam a Deutsche Grammophontól 13 évesen. Alapvetően, ahogy mondják, ezzel vetettem meg a lábam egy klasszikus zenei karrierhez. És ahhoz, hogy képes legyek felvételt készíteni Claudio Abbadóval; és sok más remek karmester rendelkezik még a legtekintélyesebb besorolással, és hittek egy 13 éves hegedülő gyerekben. Ez volt az első lépcsőfok. Természetesen, később abbahagytam a koncertezést, elkezdtem a Juilliardra járni, ahol évekig Ichák Perlmannel dolgoztam együtt. Azt hiszem, az áttörés talán...

- Ichák Perlman.

- ... zeneileg igen. A karriert illetően talán... a crossover műsoraim. Alapvetően klasszikus zenét is játszottam, de volt egy ötletem, hogy egy olyan lemezt készítsek, amelyen saját szerzemények és átiratok is hallhatóak. Először megmutattam a lemezkiadómnak, a Universalnek. Nem nagyon érdekelte őket, azt kell, hogy mondjam. De nem adtam fel, más kiadóknál is próbálkoztam. És azt hiszem, az a tény, hogy egy kiadó hitt benne... és azt hiszem, ez volt az áttörés a második karrieremet illetően, ahogy én hívom.

- Melyik volt életed felejthetetlen koncertje?

- Ó, volt néhány. Játszottam a pápának, játszottam a királynőnek, Barack Obamának itt, Berlinben. De talán nem ezek okozták a legnagyobb örömöt lelkileg. Csak jó róluk beszélni. Azt hiszem, ami minden zenész számára egyedi és különleges pillanat, az az, hogy kimegy a színpadra, elkezd játszani – persze keményen gyakorol érte -, és csakúgy árad a zene. Minden a helyén van, elme és test is. Nem számít, hogy az ember kétszáz embernek játszik, vagy húszezernek. Ha kétszáz embernek játszol és nagyszerű a műsor, a legboldogabb ember vagy. Ha húszezer embernek játszol, és a műsor közepes, nem számít a reakció. Ha szárnyal a zene, és tudod, hogy minden összhangban van, akkor boldog vagy. Szóval végső soron a siker nem jelent igazából semmit addig, amíg magaddal nem vagy megelégedve.

- Hogyan határoznád meg az albumaid koncepcióját?

- Soha nem kész tervvel kezdek. Nem úgy, hogy megvan egy ötlet és valamilyen zenét illesztek hozzá, amit találok. Általában 1, 2, 3, 4, 5, 6 művel kezdek, amelyekben semmi közös nincsen. De amit keresek az egy mű, ami valóban működik. Sokat kísérletezek különböző zenei irányzatokkal, saját szerzeményekkel, hangzással; és ha találok valamit, ami hú, de jó, akkor működik az irány. Aztán próbálok 2-3 másik művet keresni, ami ugyanez az irány. És ha mindez működik, onnantól indul a koncepció.

- Saját magától.

- Saját magától indul el. Tudom, a kiadók vezetői mindig azt mondják, hogy legyen filmzene, ez, vagy az. Zenészként nem látom előre az egész albumot. A fát akarom látni, nem pedig az erdőt. És ha látom a fát, akkor ott lehet az erdő is.

- 2015-ben léptél fel Isztambulban. És azt hiszem, ott leszel szeptember 21-én, ugye?

- Szeptember 21-én, igen. Azt hiszem, legutóbb klasszikus koncert volt. A Csajkovszkij-hegedűversenyt játszottam.

- Mit gondolsz a közönségről?

- Nagyon izgatott voltam, mert Isztambulban 2014-ben szólóestet adtam. Teltház volt, és aztán utána a Csajkovszkij alkalmával megint. Szóval, nagyon izgatott vagyok, hogy végre crossoverrel jövök, és számomra a reakciók... úgy értem, a világ minden táján... nagyon szerencsés ember vagyok, nagyon szerencsés zenész, hogy az emberek nagyon lelkesek, akármit csinálok. De különösképpen izgatott vagyok most a 21-ei koncert miatt, mert ez az első alkalom, hogy crossovert játszom. És azt hiszem, az emberek nagyon elégedettek lesznek a műsorral. Már játszottuk ezt Németországban, Svájcban és Ausztriában. Ez egy nagyszerű zenei utazás, a klasszikus zenén, a rockon, a dzsesszen, a filmzenén keresztül. És úgy gondolom, mindenkinek szól, az ilyen kicsi gyerektől kezdve [mutatja] az idősebb emberekig.

- Volt elég időd arra, hogy körülnézz Isztambulban?

- Nagyon válogatós vagyok a szállodákkal kapcsolatban. Számomra, az előadáson kívül, a második legfontosabb dolog az, hogy kiváló hotelben, jó helyen szálljak meg. Mert ez az életem, muszáj kellemesen éreznem magam. Emellett, amikor utazik az ember, minden arról szól, ahol éppen van. Mert nincs túl sok idő egy helyen. Szóval, próbálok olyan szállodát keresni, amely szép helyen fekszik, és pezsgő környezetben. Legutóbb abban a szerencsében volt részem, hogy a Boszporusz mellett szálltam meg. Természetesen elmegyünk sétálni, és amennyi szabadidőm van a hangpróbák és a gyakorlás mellett, mindig megpróbáljuk megnézni a városokat. Az ember elsősorban zenész kell, hogy legyen. Zenésznek született, és megtanulja, hogyan legyen üzletember. Sajnos. Szóval végül is, amikor turnézunk... [mosolyog]... amikor turnézunk, általában két koncert megy le egymás után két különböző városban. Aztán jön egy szabadnap, ami általában egy hosszú utazást foglal magában. Aztán három koncert következik zsinórban. Aztán megint egy hosszabb utazásra való nap jön. Így alapvetően nagyon kevés idő van, ezért mondtam, hogy a hotelnek olyan helyen kell lennie, ahol legalább egy kicsit megérint az adott hely légköre.

[15:07 – 18:40 | Közös játék: Fritz Kreisler: Liebesleid]

- Tervezel-e új projektet?

- Sok mindenen dolgozom éppen. Ahogy nemrég mondtam, sok fát figyelek. [mosolyog] És próbálom a saját erdőmet megtalálni. Van néhány jó projekt, amelyek... nagyon szerencsés vagyok, hogy mindig sok ötletem van. Most be kell terelnem ezeket az ötleteket a megfelelő projektbe. Talán az összes projekt jó, de érezni kell, hogy ez az igazi projekt. Legalábbis ebben a pillanatban.

- Van olyan álmod, amit még el akarsz érni?

- Az álmom az lenne, hogy egészséges maradjak. És hogy olyan emberek vegyenek körül, akik annyira szeretnek, ahogyan én szeretem őket.

- Ez nagyon szép. Talán túl sokan teszik fel neked ezt a kérdést, de felteszem én is.

- Az életben az a szép, hogy felteheted ugyanazt a kérdést, de különféleképpen válaszolhatok rá. [nevet]

- Ez egy szomorú baleset volt. A hegedűd... összetörted a hegedűdet.

- Hogy hogyan történt?

- Igen.

- Nos, persze nem volt szándékos. A Barbicanben játszottam Londonban. Karácsonyi koncert volt, december 22-én, vagy 23-án. Élénken él az emlékezetemben. Mendelssohn-hegedűversenyt játszottam, megérkeztek a szüleim, a húgom is ott volt. Együtt akartuk ünnepelni a karácsonyt. A parkolóházhoz mentünk, ahol a szüleim autója állt. És esett az eső. Szóval, a lépcsők eléggé csúszósak voltak. És nem kapaszkodtam a lépcsőkorlátba. Egyszer csak megcsúsztam, és a hátamon volt a hegedűm, ilyen tokban, mint ez itt. És gyakorlatilag hátraestem, rá a tokra. Azt hiszem, hogyha csak elcsúsztam volna, és nem lett volna ott a hegedűtok, akkor lehet, hogy tényleg nagyon megsérültem volna. Teljesen jól voltam, de olyan volt, mint egy vígjátékban, hátraestem és bumm...bumm...bummm... [le a lépcsőn] Szóval, a hegedű egészen jó párna volt a hátamnak. Sajnos, amikor kinyitottam a tokot láttam, hogy a hegedűn komoly repedések vannak. Megpróbáltuk helyreállítani, amennyire csak lehetett, és jó munkát végeztek rajta, de számomra nem volt már megfelelő a hangzása a javítás után.

- Nem volt megfelelő a hangzása?

- Talán szubjektív megítélés volt, mivel láttam a hegedűt abban a megrongálódott állapotban. Még ha nem is látszódott utána rajta semmi, tökéletesen megjavították. De a szívem még mindig össze volt törve.

- Mennyire érdeklődik a fiatal generáció a klasszikus zene iránt?

- Úgy gondolom, általánosságban a zene iránti érdeklődés hatalmas. Úgy értem, nézd meg az embereket... a zene mindenhol jelen van. Koncentrálhatunk akár a klasszikus zenére, vagy a többi irányzatra, azt hiszem, általában a zenehallgatás mindenkit izgalomban tart, és nagyon különböző. Már majdnem abban a korban vagyok, amikor el kell mesélnem a nálam fiatalabbaknak, hogy emlékszem, amikor a hanglemezboltba jártam – mivel ma már nem léteznek. De én még emlékszem arra, amikor gyerekként oda jártam, és a különböző részlegekre is. Volt pop, rock, dzsessz, klasszikus... klasszikus [mutatja, hogy ez a részleg kicsi volt]. És majdnem ciki volt egyes polcsorok előtt mutatkozni. Valamelyik rock-polcnál kellett lenni, mert nem lehettél a slágereknél, mert tejóég, remélem, nem látnak a barátaim.... [nevet]. Manapság már az a jó, hogy akármilyen bűnös élvezeted lehet zeneileg, akármit is szeress hallgatni, nincs többé tétovázás – az emberek szeretik hallgatni, amit szeretnek hallgatni. És emiatt mindenki megnyílik a zene felé. Úgy gondolom, ez a kulcs bármelyik nagyszerű zenéhez. Persze, a klasszikushoz is.

- Beszéljünk az Ördög hegedűséről. Paganini életét tártad elénk ebben a filmben. Hogy történt?

- Őszintén szólva, ahogy visszatekintek, kifejezetten kedves a szívemnek. Emlékszem, hogy a forgatás során más volt a tempó. Sokat dolgoztunk olyan 40-50 percen át, aztán a nap hátralévő részében már nem volt semmi. Csak várakozás. Vártunk, hogy berendezzék a jeleneteket. Szerencsére, ott volt a hegedűm, és sokat gyakoroltam közben. De a forgatás alatt úgy éreztem, hogy túl sok időm van, unatkoztam... De azt hiszem, ez csak a folyamat miatt volt, amit előtte sosem csináltam. Nem tudtam, mire számítsak, természetesen.

- Milyen volt Paganininek lenni?

- Könnyen tudtam azonosulni a forgatókönyvvel. Először is azért, mert ugyanazon a hegedűn játszottunk. Ugyanaz a hangszer, ugyanaz a helyzet minden jó hegedűs számára. Már nagyon fiatalon ott a sok gyakorlás, és mindig van, aki nyomást gyakorol rád. És ismerem a hírnév árnyoldalait is. Szerencsés vagyok, hogy jól keresek vele, de nem csak jó dolgok léteznek. De persze, inkább a jó dolgok vannak jelen az ember életében. Volt egy bizonyos kapcsolat Paganini és köztem, amit felhasználtam. És természetesen megírhattam a filmzenét Franck van der Heijdennel együtt, amivel egy álmom vált valóra.

- Gondolkodsz egy következő projekten is?

- Őszintén szólva úgy gondolom, hogy főszerepet játszani egy filmben anélkül, hogy színész lennék... úgy értem... nem hinném, hogy ennél jobban menne.

- Szerintem csodás színész lenne belőled.

- Nem tudom, nem tudom. Szeretek tisztában lenni azzal, hogy miben vagyok jó. Mégpedig ami itt hátul fekszik [a hegedűre mutat maga mögé]. De azokat a dolgokat is szeretem, amelyekben nem vagyok jó, de tudom, hogy nem vagyok profi bennük. Ebben a projektben viszont én voltam a hajtóerő, és azt kértem, hadd csináljam én, mert nincs olyan színész a világon, aki meg tud tanulni hegedülni úgy, hogy úgy nézzen ki, mintha rendesen hegedülne. Ez 20 évnyi kemény munka.

- Van kedvenc szabadidős elfoglaltságod?

- Szeretek futni, szeretem a testmozgást. Nagyon fontos, mivel ezt a hangszert... [mutatja, hogyan tartja] ...ki kell nyújtani magam. Elkezdtem egy kicsit meditációval foglalkozni, szeretek minden nap csikungozni. Úgy gondolom, megfelelő egyensúlyba hozza az elmét és a testet. Emellett nem sok minden van... szeretek lakásokat nézni. Tudom, hogy nagyon furcsa hobbi, mert... csupán szeretem az építészetet.

- Igen, az csodálatos.

- Számomra építészeti alkotást jelent, valami olyat, ami vizuálisan inspiráló. És minden, amiből inspirációt merítek, magamba szívom, mint egy szivacs. Szóval néha, ha van egy szombatom, vagy vasárnapom, amikor nincs dolgom, elmegyek házakat, lakásokat nézni.

- Tudtad, hogy építőmérnök is vagyok?

- Nem tudtam.

- Sokáig dolgoztam építőmérnökként, de egy bizonyos ponton azt mondtam, hogy zenész vagyok. Többet már nem akarok mérnökként dolgozni.

- Igen, de azt hiszem, a zene... Természetesen, amikor nagyon fiatal az ember, akkor ösztönből cselekszik. Szívből cselekszik. De ahogy idősebb lesz, az ösztönei már nem 100%-ig helyesek. Meg kell tanulnia, hogyan formálja az elméjét. Hogyan alkosson zenét, műfajokat, partitúrákat. Ez a tudás nagyon fontos, mert rendbe teszi az ember természetes ösztöneit. És ha már ismeri a folyamatot, akkor igazi zenész az ember. Mert az elméje megmondja, mit ne tegyen, és a szíve megmondja mit tegyen. És ez a tökéletes egyensúly.

- Igen. Rendben, nagyon köszönöm ezt a csodálatos interjút!



Megjegyzés: A koronavírus miatt a YT átmenetileg korlátozza a beágyazott videók megtekintését. Katt a beágyazott videóban a felül lévő címre, vagy ennek az írásnak az elején lévő videólinkekre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése