Interjú David Garrett-tel a 2023-as "ICONIC" klasszikus albumról és világturnéról a koncertek műsorfüzetében
AKKOR EZ OLYAN ÉRZÉS MOST, MINTHA EGY ÚJ KEZDET LENNE?
Ezt azért nem mondanám, hiszen a mindennapokban főként klasszikus zenével gyakorlok. Még amikor crossover koncertekre készülök, akkor is minden reggel skálák és etűdök gyakorlásával kezdődik a napi rutinom. Ilyenkor nem számít, hogy este mit játszom, crossovert vagy klasszikus zenét. Vagyis ebben az értelemben nem érzem, hogy valami új vagy régi lenne. Ugyanakkor valóban mégis nagyon különleges, hogy a világjárvány és a vele járó bizonytalanság túlélése után most újra egy klasszikus műsorral turnézhatok.
HOGYAN ÉRZÉKELED EZT A BIZONYTALANSÁGOT A TURNÉ ELŐKÉSZÜLETEI SORÁN?
A gazdasági nehézségek, amelyekkel jelenleg mindenki küzd – nemcsak a járvány, hanem az ukrajnai háború miatt is – természetesen azt eredményezik, hogy az embereknek sokkal jobban kell figyelniük a pénzre, azaz számolni. Tisztában vagyok vele, hogy ilyen körülmények között koncertre menni sokak számára abszolút luxus. Művészként ezért még inkább értékelem a közönségem támogatását. Igazán áldottnak tartom magam és boldog vagyok, hogy az emberek annyira szeretik a munkámat, hogy a számukra jelenleg gyakran nehéz helyzet ellenére is eljönnek a koncertjeimre. Erre én a világjárvány három éve után nem számítottam. Az elmúlt tizenkét évben tényleg elkényeztetett minket a siker. Annál hálásabb vagyok a munkámnak ezért a nagyszerű visszaigazolásáért a járvány okozta kényszerszünet után. Mert tisztában vagyok vele, hogy ez nem magától értetődő, épp ellenkezőleg.
MIÓTA HORDOZOD MAGADBAN AZ „ICONIC” GONDOLATÁT?
Azt hiszem, már több mint 30 éve dolgozom ezen a projekten. Minden nagy hegedűművész készített valamikor az élete során egy albumot, amelyen a zenetörténet hegedűre írt különleges darabjai kaptak helyet. Vannak például Isaac Sternnek, Yehudi Menuhinnak vagy Fritz Kreislernek gyönyörű albumai; rövid, zeneileg magas színvonalú, ugyanakkor izgalmas darabokkal.
TEHÁT A PÉLDAKÉPEID NYOMDOKAIN JÁRSZ?
Legyen szó Nathan Milsteinről, Mischa Elmanról, Henryk Szeryngről vagy Arthur Grumiaux-ról: ezen nagyszerű hegedűművészek mindegyike készített már ráadásalbumot ezt a hagyományt követve. Ebből a szempontból tulajdonképpen kötelező program, hogy az ember egyszer ilyesmit csináljon. És emlékszem, hogy gyerekként hihetetlenül élveztem ezeknek az ikonikus hegedűművészeknek a lemezeit. Természetesen egy Brahms- vagy egy Beethoven-versenyt is feltettem tőlük. De a kedvenc lemezeim mindig azok voltak, amelyeken ezek a rövid, lendületes darabok voltak. Ahol az ember átélhette az egyik nagyszerű dallamot a másik után, és igazán élvezhette az egyes művészek egyedi hangzását is. Ezért az ICONIC egy olyan projekt, amelyen több mint 30 éve dolgozom. A tavalyi év volt a megfelelő alkalom arra, hogy végre meg is valósuljon.
KICSIT TEKINTSÜNK VISSZA EGYÜTT A ZENETÖRTÉNETRE: HOGYAN HASZNÁLTÁK EZEKET A RÁADÁSDARABOKAT A MÚLTBAN?
A legjobb példa a jelenség magyarázatára a Jascha Heifetzről szóló, 1953-ban készült, "Portrait of an Artist" című fekete-fehér történelmi film, amelyet gyerekkoromban rongyosra néztem. Ebben Heifetz először átsétál a claremont-i Pomona College campusán, megszólítják, majd rögtönzött koncertet ad a főiskolán a diákok előtt. Ebben a zenés filmben olyan darabok szerepelnek, amelyek most az én albumomra is felkerültek; például Christoph Willibald Glucktól a "Mélodie" az "Orfeusz és Eurüdikéből", vagy Grigoraș Dinicu "Hora Staccato" című műve.
EGY IGAZÁN IZGALMAS ZENETÖRTÉNETI DARAB...
Abszolút! És itt láthatjuk is: Heifetz csak rövid darabokat játszik ebben a zenés filmben. Abban az időben, a húszas-ötvenes években ez teljesen megszokott műsor-összeállítás volt, hogy ezekkel a "show-elemekkel", azok könnyedségével bilincseljék le a közönséget. És ezt mutatja be az egyik legnagyobb hegedűművész ebben a videóban. Ugyanez vonatkozik Fritz Kreisler felvételeire vagy koncertjeire is. Kreislernek vannak olyan előadói estjei, ahol nem egyetlen szonátát játszik, hanem tényleg csak nagyon rövid darabokat. Ugyanez vonatkozik Mischa Elmanra vagy Itzhak Perlmanra is.
A HEGEDŰ ÉS A GITÁR OTT VAN MINDEN FELDOLGOZÁSBAN AZ „ICONIC” ALBUMON. HOGYAN HARMONIZÁLNAK A HANGSZEREK?
A hegedű és a gitár összjátékához viszonylag könnyen jött az ihlet, mert például Niccolò Paganininek hihetetlenül sok darabja van erre a hangszerelésre. Amit kevesen tudnak: Paganini ugyanolyan virtuóz és gyakorlott volt gitáron, mint hegedűn. Nagyon sok darabot meghallgattam ebben a kombinációban, és nagyon logikusnak találtam őket. A zongora gyakorlatilag az alap, ami a harmóniákat és a harmóniasorozatokat illeti. A gitárt kissé pongyolán fogalmazva tulajdonképpen úgy lehetne jellemezni, mint a 18-19. században sok duett-estnél a zongorát. A gitárnak sokkal régebbi története van kísérőhangszerként, mint a zongorának. Ebből a szempontból a gitárt azért találom megfelelőnek, mert tulajdonképpen a zongora elődje.
HOGYAN VÁLASZTOTTAD KI A DARABOKAT A TURNÉRA ÉS A CD-RE?
A darabok kiválasztásánál azt a szempontot vettem figyelembe, hogy alkalmasak-e a hegedű és a gitár kombinációjára. A hegedűnek duóban harmonizálnia kell a gitárral, és fordítva. Tehát ilyen feltételek mellett képzeltem el, és választottam ki a repertoárt. A feldolgozásokat pedig gyakorlatilag e viszonylag egyszerű koncepció mentén dolgoztuk ki.
HOGYAN VALÓSÍTOD MEG EZT A KONCEPCIÓT A SZÍNPADON?
Van egy klasszikus triónk meglehetősen szokatlan felállással: hegedű, gitár és basszusgitár. Ez az, ami a színpadon látható lesz.
MIÉRT DÖNTÖTTETEK EGY ILYEN TRIÓ-FELÁLLÁS MELLETT?
Ez a projekt a covid-járvány idején jött létre, és természetesen fontos volt számomra, hogy a fertőzésveszélyt a lehető legkisebbre csökkentsem. Minél többen veszünk részt benne, annál nagyobb a kockázata a covid okozta esetleges félbeszakításnak. Mindig az optimalizációra törekszem egy turnénál, és jelenleg ebbe beletartozik, hogy a covid-fertőzés kockázata a lehető legkisebb legyen. Ezért a zenekar jelenleg sajnos nem jöhet szóba.
BESZÉLJÜNK MOST AZ EGYES MŰVEKRŐL. A KONCERT ELEJÉN EGY OLYAN DARABOT FOGSZ JÁTSZANI, AMELYNEK A SZERZŐJÉT NAGYON KEVESEN ISMERIK: A "SICILIENNE"-T MARIA THERESIA VON PARADISTÓL.
Pontosan! Ez egy nagyszerű első
darab, mert annyira hívogató: tökéletes nyitánya egy koncertnek! Egy koncert
első számának igazából be kell vonzania a közönséget a zenés estbe. Ebben az
értelemben hihetetlenül nagy rajongója vagyok Arthur Grumiaux-nak, aki kiválóan
interpretálja Mozartot, különleges könnyedség volt a játékában és hangzásában.
Emlékszem, annak idején a "Sicilienne"-t Grumiaux koncertjén hallottam.
Ez volt az egyik darab, amit gyerekként rongyosra hallgattam. Ezért nagyon
fontos volt számomra, hogy szerepeljen a műsorban.
A MÁSODIK, "ESTRELLITA" CÍMŰ DARABBAL MANUEL PONCÉTÓL, AKI SOKAT KOMPONÁLT GITÁRRA, EGY ÚJABB FEJEZETET NYITSZ?
Igen, a Jascha Heifetzről szóló fejezetet. Heifetz mesélt nekünk a feldolgozás keletkezéséről, hogy az "Estrellita"-t egy mexikóvárosi kávézóban hallotta tisztán hangszeres darabként. Aztán rögtön az az ötlete támadt, hogy hegedűre és zongorára hangszerelje.
AZUTÁN VISSZATÉRÜNK A BAROKK KORBA, CHRISTOPH WILLIBALD GLUCKHOZ.
Ez a darab a Jascha Heifetzről szóló „Portrait of an Artist” című koncertvideóban is látható. Mintegy vörös fonálként húzódik végig rajta. Amikor az ember albumot készít, természetesen új repertoárt is próbál magának kidolgozni. Unalmas lett volna számomra, ha az ICONIC-ra főként olyan darabokat választok, amelyeket én magam is mindig játszottam ráadásként. Az ICONIC-darabok 90 százalékát soha nem gyakoroltam otthon, és nem is játszottam őket élőben. És ezért hangszereltük át a magunk módján ezt a Heifetz-filmben hallható Gluck-dallamot, az inspiráció azonban Heifetztől jött.
FRITZ KREISLER "TEMPO Dl MINUETTO IN THE STYLE OF GAETANO PUGNANI" C. MŰVÉT EGYIK KEDVENC DARABODKÉNT VÁLASZTOTTAD, IGAZ?
Egészen tudatosan vettem be ezt a darabot a műsorba, mert nemrég vásároltam egy Del Gesù hegedűt, amely egykor Gaetano Pugnanié volt. És most ezen a hegedűn, egy 1734-ben készült Guarneri del Gesùn játszom egy darabot, amelyet Kreisler Pugnani stílusában komponált. Ez az egyik olyan csodálatos darab, amelyet gyakran hallottam, és egyúttal az ICONIC-turnén szereplő azon kevés darab közé tartozik, amelyeket már játszottam korábban.
AZTÁN VIVALDI "NÉGY ÉVSZAK" CÍMŰ MŰVÉNEK EGY TÉTELÉVEL VISSZAVISZED A KÖZÖNSÉGEDET A "TÉLBE"...
Még mindig szerepel a listámon, hogy a "Négy évszakot" teljes egészében lemezre vegyem. De amíg ez nem történik meg, addig a közönségem azon részének játszom ezt a jól ismert darabot, akik talán először kerülnek kapcsolatba a klasszikus zenével, ugyanakkor hallották már valamikor a dallamot. Az is nagyszerű, hogy szinte érezni lehet a hó szállingózását a darabban.
A KÖVETKEZŐ EGY UGRÁS "CAMILLE SAINT-SAËNS NAGYSZERŰ "DANSE MACABRE” CÍMŰ MŰVÉRE. EZ MINDEN BIZONNYAL A FRANCIA ZENESZERZŐ EGYIK LEGDINAMIKUSABB SZERZEMÉNYE. EZ A GYORS IRAM LELKESÍT TÉGED?
A "Danse macabre" természetesen egy virtuóz és ritmikus mű. A klasszikus zenében vannak olyan darabok, amelyekben megvan ez a potenciál, mint például Mozart "Török indulója", vagy Beethoven "Ötödik szimfóniája". Az öt igazán dallamos darab után itt meg akartam mutatni, hogy milyen virtuóz módon tud szólni a hegedű. A "Danse macabre" egy hihetetlenül lenyűgöző és izgalmas darab, mivel Henri Cazalis "Égalité, Fraternité" című különleges költeménye alapján íródott. Ezért a koncert során fel is fogok olvasni néhány részletet a versből.
Mivel, ahogy már említettem, a koncertjeimre nem csak a klasszikus zene iránt érdeklődő közönség jár, itt is szívesen váltottam. Ilyen nagy ismertségre sem Gluck "Melódiája", sem von Paradis "Sicilienne"-je nem számíthat. Így a "Hattyú" megint egy olyan darab, ami a klasszikus zenében kevésbé jártas hallgatóimnak szól. Saint-Saëns a "Hattyút" eredetileg csellóra és hárfára írta. Így a mi hegedűre és gitárra írt feldolgozásunk különösen jól illik ide.
UGYANEZ NEM MONDHATÓ EL JOACHIM RAFFRÓL ÉS A "CAVATINA NO. 3"-RÓL. A RAFF NÉV CSAK AZ UTÓBBI ÉVEKBEN VÁLT IGAZÁN ISMERTTÉ A KLASSZIKUS ZENE BERKEIBEN...
Ennél a műnél Itzhak Perlman a keresztapa. Már jóval azelőtt lenyűgözött a zenéje, hogy személyesen megismertem volna őt, és dolgoztam volna vele. Perlman szintén Heifetz hagyományait követő hegedűművész, és ő is készített albumokat rövid klasszikus darabokkal. Köztük van Joachim Raff "Cavatinája" is. Perlman hangzása az egyik legszebb a hegedűn. Ez a lágy hangzás összetéveszthetetlen. Még jól emlékszem, milyen gyakran hallottam tőle ezt a darabot gyerekkoromban. Ahogyan én igyekszem ismert klasszikus darabokat közel hozni azokhoz, akik nem ismerik annyira jól a klasszikus zenét, éppolyan izgalmas a klasszikus zenében jártasabb közönségnek is megmutatni olyan darabokat, amelyeket még nem ismernek.
HOGYAN JUTOTT ESZEDBE A "DANNY BOY"? EZ MEGINT EGY NAGY SZÍNPADI VÁLTÁS...
Ez részemről Fritz Kreislernek köszönhető, akinek révén figyeltem fel először a "Danny Boy" című népdalra. Kreisler írt egy feldolgozást a darabból hegedűre. Még jól emlékszem, hogy édesanyám annak idején az édesapjától hozott egy régi sellaklemezt, amit nagyon szerettem. A "Danny Boy" tehát a második Fritz Kreisler-darab, amit élőben játszunk koncerten. Jascha Heifetz mellett talán ő a legnagyobb inspirációs forrás számomra, ami a feldolgozásait és a művészi függetlenségét illeti.
A KÖVETKEZŐ DARAB A "SONGS MY MOTHER TAUGHT ME" ANTONÍN DVOŘÁK- TÓL. NÉMETORSZÁGBAN "ALS DIE ALTE MUTTER SANG" CÍMEN JOBBAN ISMERT...
A következő darab szintén Fritz Kreislertől való. A "Songs My Mother Taught Me" egyike Kreisler azon feldolgozásainak, amelyeket hegedűre és zongorára írt. Dvořák 1880-ban először németül adta ki az igen érzelmes szövegű műdalt: egy részlete például így hangzik: "Miközben öreg édesanyám még énekelni tanított, különös volt, hogy könnyek gyűltek a szemébe". Szerintem ez egy gyönyörű sor.
MOST PEDIG EGY MÁSIK RAGYOGÓ VÁLTÁS: A "TÖRÖK INDULÓ" MOZART 11. A-DÚR ZONGORASZONÁTÁJÁBÓL. EZT A VILÁGHÍRŰ DALLAMOT VALÓSZÍNŰLEG MÉG AZOK IS ISMERIK, AKIK SOHA NEM HALLOTTÁK A SZONÁTÁT TELJES EGÉSZÉBEN.
Lassan a koncert első felének végéhez közeledünk, amikor a szokásokhoz hűen egy "show-off darabbal" szokás a szünetre engedni a közönséget. A "Török induló" véleményem szerint kiválóan alkalmas erre. Ez az első olyan feldolgozás, amelyet én magam írtam, és amely korábban nem létezett hegedűre. Ez egyben egy cezúra is a programban: Eddig a pontig csak a zenei példaképeim feldolgozásait játszottam, a magam módján áthangszerelve, de ezek mind léteztek már hegedűre és zongorára készült feldolgozásként. Ebből a szempontból a "Török induló" az első olyan darab, amely engem mint olyan hangszerelőt jellemez, aki Kreisler, Heifetz vagy Milstein nyomdokain halad, amikor izgalmas darabot igyekszik találni hangszerére.
EZUTÁN ISMÉT VIVALDIT HALLJUK, EZÚTTAL A "NÉGY ÉVSZAK" "NYÁR" TÉTELÉT...
Vivaldival a barokk zene korába repülünk vissza. Akkoriban még nem volt modern zongora, mert az csak Beethoven idején készült. A zongora tehát csak viszonylag későn találta meg a helyét hangszerként abban a formában, ahogyan ma ismerjük. Viszont úgy találom, hogy a csembalónak nagyon hasonló a hangzása, mint a klasszikus gitárnak. Vivaldi "Nyár" című műve egy nagyon jól ismert virtuóz darab. Egy ilyen nagyszabású nemzetközi turnén, mint az ICONIC, ahol olyan, kultúrájukat tekintve egymástól egészen eltérő országokban is fellépünk, mint Szingapúr, Tajvan, Kína vagy Ausztrália, kell, hogy legyen olyan darab a programban, amelyet tényleg mindenki ismer. Vivaldi "Nyár" című műve biztosan ott lesz a klasszikus zenei top 20-ban, és ismét egy szigetet képez azok számára, akik esetleg először járnak klasszikus koncerten. Ráadásul e darab után a közönségem sok pozitív energiával távozik a szünetre.
A SZÜNET UTÁN PEDIG A "TRÄUMEREI” TÉTELLEL KEZDESZ ROBERT SCHUMANN "KINDERSZENEN" CÍMŰ MŰVÉBŐL - A VALAHA VOLT EGYIK LEGROMANTIKUSABB ZONGORADARABBAL.
Gyerekként természetesen nemcsak nagy hegedűművészeket hallgattam, hanem – és erre apám nagy hangsúlyt fektetett – nagy énekeseket és zongoristákat is. És emlékszem Artur Rubinstein egyik lemezére Schumann "Träumerei" című művével. Már akkor tudtam, hogy létezik belőle egy hegedűre írt feldolgozás. Nagyon meghatott ez a darab, mert egyszerűen hihetetlenül bensőséges. Egy magányos pillanatot ír le. Azt a pillanatot, amikor reggel felkel a nap, teljesen egyedül vagy a természetben, és élvezed ezt a csodálatos pillanatot. Az a bensőségesség, amit ezzel a darabbal életre keltünk, hihetetlenül varázslatos. Azt hiszem, ez a megfelelő mű a koncert második felének bevezetésére.
A BENSŐSÉGES SCHUMANN UTÁN EGY OLYAN ANGOL DALLAMOT JÁTSZOL, AMELYET VALÓSZÍNŰLEG SZINTE MINDENKI ISMER, BÁR A CÍMÉT TALÁN NEM: "GREENSLEEVES".
A "Greensleeves" az egyik legrégebbi darab, ahogy az én repertoáromban is az. Még Shakespeare is hivatkozik erre a dallamra, mégpedig a "The Merry Wives of Windsor" című a vígjátékában. Sir John Falstaff így kiált fel benne: "Let the sky rain potatoes! Let it thunder to the tune of Greensleeves!” („Essen krumpli az égből! Dörögjön az ég a Greensleeves dallamára!") Itt tehát ismét egy gyönyörű inspirációs forrásnál vagyunk Isaac Sterntől. A "Jeanie with the Light Brown Hair"-rel együtt ezt a darabot is imádtam gyerekkoromban.
GABRIEL FAURÉ "APRÉS UN REVE" CÍMŰ MŰVÉVEL ZENEILEG ISMÉT A 19. SZÁZADI FRANCIAORSZÁGBA LÁTOGATUNK VISSZA.
Természetesen igyekszem ötvözni is a különböző zenei hangulatokat. Schumann és a német romantika, valamint a "Greensleeves" intermezzo után most Fauré és vele a francia impresszionizmus felé fordulunk. Ez azt jelenti, hogy a darab hegedűtechnikailag is nagyon különleges kihívás. Mindig nagyon tudatosan keresem ennek a fajta zenei utazásnak a lehetőségét egy koncerten, vagy egy albumon keresztül. Ez nagyon fontos számomra, a harmóniák és a hangnemek szempontjából is. Például soha nem játszanék egymás után két D-dúr darabot. Mert egy ilyen kombináció "csinál valamit" a közönséggel, és ezt vagy tudat alatt érzékeli az ember, vagy valamiképpen egyformának hangzik. Az apró dolgok nagyon fontosak számomra. És az "Après un rêve" ebben a tekintetben messze áll a német romantikától és az angol reneszánsz zenétől. Ezért nagyon nagynak találom az ugrást ezek között a zenei világok között, és azt hiszem, hogy a közönség nagyra értékeli ezt a váltást, hiszen tudatosan magamtól választottam ezt.
STEPHEN FOSTER "JEANIE WITH THE LIGHT BROWN HAIR" CÍMŰ MŰVÉVEL AZUTÁN EGY RÖVID IDŐRE ELHAGYOD A KLASSZIKUS UTAKAT, IGAZ?
Ezt nevezzük klasszikus szalondarabnak. Stephen Foster akkoriban a feleségének írta. Az eredmény egy igazán elbűvölő, szerelmes darab lett. Gyerekkoromban gyakran játszottam ezt a művet, mert volt egy Isaac Stern lemezem, amin sok ilyen darab volt, például a "The Flight of the Bumblebee”. Van egy nagyszerű felvétel a "Jeanie with the Light Brown Hair"-ről Isaac Sternnel. A mai napig emlékszem, hogy ezeket a feldolgozásokat játszottam otthon Aachenben. Vagyis feltettem a lemezt, odaálltam a hangszóró mellé, és mintegy együtt játszottam Isaac Sternnel, mert olyan nagyszerűnek találtam a feldolgozást. Ez egy nagyon szép gyerekkori emlék.
ÍGY AZTÁN EZEK A RÉGI FELVÉTELEK KÜLÖNLEGES JELENTŐSÉGGEL BÍRNAK SZÁMODRA...
Gyakorlatilag ezek miatt gyakoroltam, és ezek miatt akartam jó lenni. Hiszen ez a legjobb motiváció, amikor a zene annyira lelkesít, hogy gyerekként odaállsz a lemezjátszó mellé, és az előadóval együtt játszol. Abban az életkorban persze még nem vagy zenész, elsősorban utánzol. Ösztönösen megpróbálod a magad módján csinálni. Ezt a darabot kb. nyolcéves koromban hallottam először ezen a lemezen Isaac Sternnel, és hihetetlenül gyönyörűnek találtam. És például ez egy olyan darab, amit többször játszottam már ráadásként, de soha nem vettem fel lemezre, úgyhogy természetesen fel kellett kerülnie az albumra.
DVOŘÁK "ALLEGRO MODERATO"-JÁVAL ZENEILEG ISMÉT BOHÉMIÁBAN VAGY...
Dvořáknál szeretem a folklórt, ahogy Brahmsnál is, aki szintén merített inspirációt a folklórból. Szerintem van benne valami egészen különleges. A folklorisztikus zene általában a dallamvilágát tekintve nagyon egyszerű, nem bonyolult, következésképp nagyon fülbemászó is. Gyakorlatilag népdalokról van szó, amelyeket az emberek fütyültek, énekeltek vagy dúdoltak, és amelyek egykor nagyon népszerűek voltak. Az "Allegro moderato" egyébként egy olyan ciklus első tétele, amelyet Dvořák "Drobnosti"-nak nevezett el – vagyis "apróságok"-nak –, ami természetesen alulértékelése a műnek. A tétel dallama nem folklorisztikus, hanem a népzene ihlette. Dvořák úgy dolgozta fel, hogy közben egészen a sajátjává tette.
SZINTE NEM IS LEHET IKONIKUSABB, MINT FRANZ SCHUBERT "HIMNUSZ A SZŰZANYÁHOZ", ISMERTEBB NEVÉN "AVE MARIA" MŰVE. MI VARÁZSOL EL TÉGED BENNE?
Egy másik nagy ikon számomra: Yehudi Menuhin. Van egy egészen csodálatos fekete-fehér filmfelvétel róla, amin a háborús sebesülteknek játszik. Menuhin egy sebesült katona mellett áll, és az "Ave Mariát" játssza. Ez nagyon meghatott. Különösen a katona arckifejezése, aki átélte a poklot, és ez Menuhin muzsikájával együtt nagy hatással volt rám. Amikor ma hallom vagy játszom az "Ave Mariát", még mindig ezek a képek járnak a fejemben. Van a darabban valami könyörgés-szerű: Egy ima Szűz Máriához a megváltás reményével.
AZ "AVE MARIA" UTÁN AZUTÁN OLYAN SZEREPBEN LÁTUNK, AMIT AZ „ICONIC”-TURNÉN ELŐSZÖR ÚGY IGAZÁN SZERETNÉL "KIÉLNI"...
Pontosan. Saját feldolgozásaimmal – a koncert első felében szereplő Mozart mellett még egy Isaac Albeniz-darabbal, az "Asturias"-szal és a "Tico, Tico"-val. Olyan feldolgozásokkal, amelyek korábban soha nem léteztek hegedűre. Miután az összes zenei példaképem – Heifetz, Kreisler, Stern, Perlman, Menuhin – darabjait eljátszottam, most néhány saját szerzeményt szeretnék bemutatni. A "Tico Tico"-val Dél-Amerika előtt tisztelgek.
AZ UTOLSÓ ELŐTTI DARAB, AMIT JÁTSZOL, AZ "EXPLOSIVE" CÍMŰ CROSSOVER ALBUMODRÓL VALÓ, ÉS NAGYON BESZÉDES CÍME VAN: "FURIOUS" („Dühös”). MENNYIRE JELENT EZ „DÜHÖT”?
Ezzel a darabbal azt akartam megmutatni, hogy mi minden lehetséges a hegedűn technikailag. A "Furious" nagyon virtuóz és igényes. Mindemellett olyan darab, amely magával ragadja a közönséget.
ÉS MINDENNEK MEGKORONÁZÁSAKÉNT A "HORA STACCATO"...
A "Hora Staccato" egy rövid, gyors darab a román hora stílusában, amelyet Grigoraș Dinicu írt. Különösen Jascha Heifetz 1932-es feldolgozásában vált népszerűvé a hegedűsök körében, mint ráadás-darab. Így aztán számomra is tökéletes utolsó darabja az estének.
Franck van der Heijden, aki a hollandiai Baarnban él, 1990-ben végzett a hilversumi konzervatóriumban zeneszerzés, hangszerelés és gitár szakon. Azóta rendszeresen bizonyítja sokoldalú zenei tehetségét hangszerelőként, zeneszerző-producerként és zenészként. Zeneszerzőként számos eredeti művet írt más művészek hangfelvételeihez, valamint reklámokhoz, élő rendezvényekhez, rádió- és televíziós produkciókhoz. Hangszerelőként és/vagy producerként Franck olyan művészeknek dolgozott, mint Andrea Bocelli, Sia, Mr. Probz, Rihanna vagy a holland rockegyüttes, a "Within Temptation".
Ő írta Michael Jackson "Hold My Hand" című kislemezének (a "Michael" című albumról) és a "Love Never Felt So Good" (az "Xscape" című album első száma) zenekari hangszerelését is. Ezen kívül: David Guetta 2014-ben megjelent "Listen" című új albumának producere, amely tartalmazza a "Dangerous" és a "Lovers on the Sun" című slágereket. És persze – nem utolsósorban – a David Garrett-tel is rendkívül sikeresen dolgozik együtt.
Franck van der Heijden zenei rendezőként számos élő produkcióban vett részt, köztük a rendkívül sikeres "Night of the Proms" turnén. Ennek keretében kezdte meg 2002-ben a közös munkát David Garrett-tel. Azóta Franck kettős funkcióban, mint hangszerelő és producer, szoros együttműködésben vesz részt a David Garrett által és vele együtt készített valamennyi crossover-album munkálataiban. A "Der Teufelsgeiger" („Paganini - Az ördög hegedűse”) című film zenéjének zenei rendezője és társ-hangszerelője volt.
Céline Dion 2016-os albumának vonós hangszerelése szintén az ő munkája volt, akárcsak a Black Eyed Peas "Where is the Love" című új felvételének hangszerelése. Franck van der Heijden készítette a "This One's For You" című dal zenekari hangszerelését is az UEFA labdarúgó Európa-bajnokságra. A július 10-i párizsi záróünnepséget, amelyen végül ő állt a karmesteri pódiumon, 80 000 néző kísérte végig a stadionban és több mint 800 millióan világszerte a képernyőkön.
ROGIER VAN WEGBERG
Rogier 15 éves korában kezdett basszusgitározni. Nem sokkal később találkozott Franck van der Heijdennel, aki szintén basszusgitározott, de áttért az akusztikus gitárra és a hangszerelésre. Összefogtak és zenekart alapítottak. 18 évesen Rogier a hilversumi (Amszterdam) konzervatóriumban kezdett tanulni. Ami ezután következett, az egy zenekar volt, amely több holland művészt kísért.
2003 óta a "Night of the Proms" rendezvénysorozat hangszerkesztőjeként a tévé- és lemezprodukciók hangfelvételeiért felelős. 2007 óta a "Night of the Proms" basszusgitárosa. Hihetetlenül sok előadót kísért már, a The Jacksonstól, Chictől, Sealtől Aznavouron át Céline Dionig. Rogier van Wegberg emellett több konzervatóriumban tanított basszusgitárt.
Rogier van Wegberg 2018 óta tagja David Garrett zenekarának basszusgitárosként és akusztikus gitárosként. Azért, hogy az "ICONIC" turné magas szintű zenei követelményeinek meg tudjon felelni, egy különleges "basszusgitárt" kezdett keresni, amikor is rábukkant a Davide Cardone által készített "Vimana" nevű hangszerre, amely 4 basszushúrral és két további magasabb húrral (EADGCF) rendelkezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése