David Garrett hegedűművész Susanne Klehn "Einkaufswagen" című műsorának egyik részében szerepelt, amelynek során a zenész magánéletébe nyerhettünk bepillantást.
Az MDR tévécsatornán januárban került adásba a műsor, és a csatorna online médiatárában is elérhető 2026. január 12-éig. | LINK |
Egy kis ízelítő a műsorból, az MDR YouTube-csatornáján: YT
..............
Előzetes jelenetek:
David: - Nem találok brie-t [francia fehérpenészes lágysajt]. Azt hiszem, az a göngyölt hering lesz. Szeretem. [...] A legszebb dolgok az életben, hajajj... nem lehet megvásárolni őket.
..............
Susanne Klehn: - Mindig ilyen elegánsan jársz vásárolni?
David Garrett: - Ó, hogyne-persze [nevet]. Mindig öltönyben, mindig jólfésülten? Nem, ez hülyeség. Normál esetben melegítőben, de a te esetedben...
SK: - Én kifejezetten laza vagyok.
DG: - Hé, itt most valahogy képviselnem kell magam.
SK: - Van terved, hogy mit veszel a hétvégére? Mit csinál a David, amikor otthon pihen?
DG: - Halrudat.
SK: - Igen?
DG: - Mivel most hétvégi bevásárlást csinálunk, valószínűleg hajlok arra, hogy vegyek egy kis halat… úgy látom, az ott göngyölt hering lehet, azt szeretem.
SK: - Mert olyan sokat csattogsz? [utalás a csattogóhalra]
DG: - Ó, jól figyeltél! Alapvetően szeretem a halat, a garnélarákokat és hasonlókat. Pontosan tudom, hogy mi... matjes! Ha azok ott matjesek... matjesek? Hú, itt a profi! Jön rá néhány szép kis hagymaszelet, és ha az ember egy kicsit hosszabb ideig van úton, reggelente remek reggeli. Amikor ilyen helyzetben vagyok, az a totális jetlag miatt van.
SK: - Őrület.
DG: - Olyankor a barátnőm sem érzékel belőlem semmit. Este 10-kor nálam már villanyoltás, azt gondolja, hát ez meg kicsoda?!
SK: - De meg tud ezzel birkózni? Hát azért már egy ideje együtt vagytok... Már negyedik éve.
DG: - Ötödik.
SK: - Hú, az igen!
DG: - Hát, ilyen hűséges ember vagyok. Ez egy nagyon szép, kellemes, nyugodt, különleges, harmonikus kapcsolat.
SK: - Tudod, mi az, ami feltűnt? Hogy magadtól azonnal elkezdesz beszélni róla.
DG: - Miről? A munkáról?
SK: - Nem, a kapcsolatodról. Szerintem ez nagyon szép.
DG: - Nos, ez... valahogy az életem része, nem igaz?
SK: - Jó, de már ismerjük egymást egy ideje, és tudom, hogy nagyon-nagyon véded a magánéletedet, és most ez csak úgy előtör belőled.
DG: - Azért a neveket és egyéb információkat természetesen visszatartom, ez is fontos számomra. Ő nem olyan ember, aki a nyilvánosság elé veti magát, ami nekem nagyon, nagyon szimpatikus.
SK: - Melyikőtök főz?
DG: - Hát ki főz, mit gondolsz?
SK: - Szerintem inkább a másik fél.
DG: - Lazac. Szeretnék két lazacfilét.
Eladó: - Mennyit?
DG: - 200, 150, 200 g?
Eladó: - Összesen 400.
DG: - Akkor összesen 400, igen.
Eladó: - Ez itt Skóciából való, vagy ezek Izlandról, Norvégiából.
DG: - Valószínűleg van árkülönbség...
Eladó: - 5,69 [euró] / 100 g és 2,69 [euró] / 100 g.
DG: - Na, akkor a 2,69-est kérjük..
Eladó: - Rendben.
DG: - Rendben. [suttog] Nem fogod érezni a különbséget.
SK: [halkan] - Ez az, ahol te... szeretsz néha spórolni.
DG: [halkan] - Ez nem spórolás, nem fogsz különbséget érezni. Amúgy is jól átsütöm. Szóval hülyeség ez az egész.
SK: - Annyira cuki, hogy most így suttogsz.
DG: - Igen, én… majd mindjárt megbeszéljük.
SK: - Most szomorú lenne, ha olcsóbban...
DG: - Igen! Egy bizonyos mértékben megbántja ezt a szegény fickót. Hiszen ez az üzlet neki. [hangosan, az eladó felé] Köszönöm szépen!
Eladó: - Szépen a bőrén, kicsit tovább tart. 4 perc.
DG: - 4 perc.
Eladó: - Aztán még fél perc a húsos oldalon. Akkor jó szaftos marad.
DG: - Rendben. Meglesz. Köszönöm szépen!
Eladó: - Jó szórakozást!
DG: - Köszönöm!
SK: - Miért suttogtál: mert nem akartál csalódást okozni neki, vagy mert kínos neked, hogy spórolsz?
DG: - Nem, egyáltalán nem. De először is, ez több volt, mint a duplája. Ugyanazért a halért. Nem lehet érezni a különbséget. Bocsi. [...] Teljes kiőrlésű kenyér a matjeshez. Nagyon jó.
SK: - Oké, van valami olyan, ami mindig van a hűtődben, még ha nem is vagy otthon, szóval valamiféle vészkaja?
DG: - [nevet] Egy kis alkoholnak lennie kell. Ne már, hiszen mindenkinél van valahogy egy-egy üveg, valahol a hűtőben, ha vendégek jönnek és azt mondják, hé, nincs legalább egy üveg borod vagy valami; ha nincs, akkor rossz vendéglátó vagy. De inkább konzervek vannak nálam otthon, borsó, amit csak fel kell nyitni, vagy szardínia. Tehát elég ahhoz, hogy ne éhezzen az ember, de nem akarnék azzal bulit szervezni, akkor inkább előtte bevásárolok.
SK: - Egyedül is kinyitsz néha egy üveg bort, ha otthon vagy?
DG: - Soha. Álmomban sem jutna eszembe. Még egy sört sem. Még akkor sem, ha focit nézek, amit szívesen teszek. Szeretek egy pizzát betenni a sütőbe, de bort vagy ilyesmit, nem, egyáltalán nem.
SK: - Jó. Nos, milyen ország?
DG – Ööö.. Száraz. Nincs valahol rajta?
SK: - De-de. Rajta van.
DG: - Száraz Grauburgunder [szürkebarát].
SK: - Az mi?
DG: - Hahh! Kettő is kell. Miért is ne?
SK: Mikor vásároltál be életedben először egyedül? New Yorkban diákként?
DG: - Londonban. De akkor tényleg spóroltam, nem ezt a felső sort néztem, hanem az alsót.
SK: - És amikor először volt pénz a számládon, megváltoztatott valamennyire? Hirtelen azt gondoltad, ó, Istenem, mindent megtehetek, amit akarok, most már megvehetem magamnak?
DG: - Egyáltalán nem akarok mindent, nem is érdekel. Szóval érdektelen. Az élet legszebb dolgait amúgy... úgysem lehet megvenni. Azt, hogy legyen ideje az embernek; mindig mondom is: idő, nyugalom, alvás... ezek azok a dolgok, amiket néha sajnos elveszek magamtól a munka miatt, ezért is élvezem, amikor megengedem magamnak.
DG: - Éppen azon gondolkoztam, hogy a barátnőm azt mondta, vegyek valamit, de egyáltalán nem emlékszem már, hogy mit. Írok neki. Mondtam neki, hogy küldjön egy listát.
SK: - Ez aranyos!
DG: - [üzenetet ír telefonnal] "Mi volt a listán, amit vennem kell?" - kérdőjel – "mindent elfelejtettem".
SK: - És egy szívet is küldj neki.
DG: - Neem, úgyis tudja, hogy nem az én ötletem lenne. Romantikus vagyok, de nem üzeneteken keresztül.
SK: - Elmondhatok valami személyes dolgot?
DG: - Igen.
SK: - Hiszen szívvel mentetted el a nevét.
DG: - Ezt most miért mondtad, tök kínos! Menjünk inkább tovább...
SK: - Ez nagyon cuki!
DG: - Na, most aztán kaptunk egy olyan listát… te jó ég! Szóval, a száraz fehérbor rajta van, tészta pipa. Na, ilyet sose vennék: „trüffelpesto” - mi a fene? „Kecskesajt, brie” … azt már rég elhagytuk.
SK: - Még visszamehetünk oda.
DG: - „Fügemustár”... szóval válogatós a kicsike, az én kicsikém. „Eper”.. eperszezon van egyáltalán? „Saláta” talán. „A nagyon kicsi paradicsomok is megteszik”. Ajjajjajj.
DG: - Aah, látsz kecskesajtot?
SK: - Nézd csak, „Crème chèvre”! A „chèvre” kecskét jelent franciául, azt hiszem.
DG: [nevetve] – Biztos vagy benne? Száz százalék?
SK: [olvassa a feliratot] - „Nyers kecsketejjel”.
DG: - Király. Szuper. Kitűnő. Jó, akkor egy sajt és még egy brie, vagy mi… Ez nem ugyanaz, mint a camembert?
SK: - Én is erre gondoltam.
DG: - Nem is látok különbséget. Hanem csak két különböző formája, mint a pezsgő és a habzóbor. Nem is venni észre a különbséget. Ó, ez itt a normál kecskesajt, nem?
SK: - De hát egész idáig brie-t mondtál a kecskesajtra.
DG: - Nem. Azt mondtam: „kecskesajt ÉS brie”.
SK: - Na, akkor ez a normál sajt.
DG: - Akkor ez a kecskesajt.
SK: - Olyasmi. A Taler, pontosan…
DG: - Akkor ezt vesszük meg.
SK: - Ezt vedd el.
DG: - Normál camembert. Ott van, azt vesszük meg.
SK: - „Kanállal formált”.
DG: - Hát az meg mit jelent?
SK: [nevetve] - Biztos azt, hogy finom.
DG: - Hát már azt hittem, kanalazni kell. Azt hittem, valami vicc van benne.
DG: - Pillanat, most egészen véletlenül felhívom a barátnőmet. Pár perc, megkérdezem, hogy ez a kétféle sajt elég-e. [telefonba beszél] Elég lesz két sajt? Eddig camembert-t és kecskesajtot találtam. [...] Nem találok brie-t. […] Nincs itt senki, akit megkérdezhetnék. […] Mi a franc az a chèvre sajt? Valami mexikói, vagy mi? […] Hiszen van már két sajt. Két sajt elég kell, hogy legyen. Szerintem elég lesz, igaz? […] Egyezzünk meg benne. Akkor majd megyek, szia.
SK: - Nézd, paradicsom!
DG: - Paradicsom.
DG: - Hhúú, itt aztán hideg van! Már azt is tudom, miért friss itt a paradicsom. Itt ezek a kicsik jók lesznek.
SK: - Ezek finomabbak is, a barátnődnek igaza van.
DG: - Jobban szeretem a nagyobbakat. Megvan, amikor van egy szép nagy húsos paradicsomod, leülsz a kanapéra, beleharapsz és mindig szórsz rá egy kis sót?
SK: - Eddig még nem próbáltam, de köszönöm szépen!
DG: - Olyan, mint a sós alma.
SK: [nevet] - Ja, oké.
DG: - Csak almaíz nélkül.
DG: - Ez a bajom a kicsi paradicsomokkal: minél kisebb a paradicsom, annál nagyobb a héjának a felülete a paradicsomhoz képest. Miután megeszed, valahogy mindig marad egy kis héjdarab itt hátul… [mutatja, hogy kipiszkálja a szájából]. [Belenéz a kamerába] De oké, írjátok meg Instagramon, hogy ez veletek is megtörtént-e már. Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel már megtörtént.
SK: - Nem, ezt megvizsgálhatjuk empirikusan.
DG: - Légyszi.
DG: - Így.
SK: - Na nézd, milyen remekül fest, hogy most nincs nálad hegedű, bevásárlás közben.
DG: - Pont mondani akartam, hogy éppen elhagytam azt, ami meghatároz, mert bevásárolok [nevet].
SK: - Nos, nekem nagyon tetszik, ahogyan csinálod [nevet].
DG: [nevetve] - Na, menjünk inkább kifelé. [Nem nyílik az ajtó] Gyerünk! … Beragadt. Megpróbáljuk még egyszer.
SK: - Várj! [nevet]
DG: - Végre. [Kinyílik az ajtó]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése