 |
| Fotó: BR Klassik |
Julia Fischer (hegedű- és zongoraművész) interjúja Daviddel.
Videó: itt látható (Az oldal alján látható beágyazva is.) | Pár fotó itt | És itt is |
_________________________________________________
JF: David Garrett, nagyon örülök, hogy itt vagy.
DG: Én is örülök. Valóban nagy öröm veled ez az interjú.
JF: Köszönöm szépen! Az első kérdésem az, hogy még mindig klasszikus hegedűművésznek érzed-e magad?
DG: Azt mondanám, hogy ha valaki komolyzenei képzésben részesül, és ha morálisan megfelelően viszonyul a zenéhez, amikor Beethovent, vagy Brahmst játszik, remélem, vagyis azt hiszem, ezt lehet így mondani ... amikor játszom, még mindig klasszikus zenésznek, klasszikus hegedűsnek szeretném magam érezni.
JF: Hallottam Beethoven 9. szimfóniájának általad írt verzióját.
DG: Igen ...
JF: Hogyan igazolod ezt morálisan?
DG: Ez természetesen crossover/műfajkeverés. Ezt muszáj egészen világosan definiálni. Ha valamit átírok, akkor nem marad meg az eredeti mű értelme és célja, hanem elsősorban inkább arról van szó, hogy egy nagyszerű dallamot, egy nagyszerű ritmust közelebb vigyek egy olyan közönséghez, aki alapvetően nem foglalkozik a klasszikus zenével. És ezért persze a legjobb műveket keresem elő, és úgy írom át őket, ahogyan elképzelésem szerint 2-3-4 percben sikerül érvényesülniük. Természetesen ebben az értelemben ez már nem Beethoven egy darabja, ezt most úgy értettem, mint amikor koncertet adok vagy szólóesten lépek fel, vagy kamarazenét játszom.
 |
| Fotó: BR Klassik |
JF: Mennyire nehéz a műfajkeverést megkockáztatnod?
DG: Egyáltalán nem nehéz. Soha nem voltak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. Nem tudom, beszéltünk-e erről 10-15 évvel ezelőtt ...
JF: Ellentmondok neked. Amikor megismertelek, 18-19-20 éves voltál, olyan voltál tulajdonképpen, mint én, nagyon konzervatív neveltetésű.
DG: De soha nem beszéltünk arról, hogy crossovert csináljunk, vagy más ...
JF: De olyan zenészekről igen, akik crossovert csináltak.
DG: Ők jól csinálták. (nevet)
JF: Ezt mondod ma.
DG: Igen, de mondd meg őszintén, meghallgatnád-e Vanessa Mae hegedűversenyét, ... semmi bajom Vanessa Mae-jel, de azért mégis a klasszikus zenei berkekben ... Mert nincsen meg a kellő technikai tudás mögötte.
JF: Ezt megértem.
DG: Nálam tényleg nem lehet kifogásolni, hogy ne tudnék bánni a hangszerrel, vagy csak nehezen tudnék.
JF: Természetesen.
DG: Persze, egyrészt ez úgy fejlődött ki, ... amikor megismertelek, a gondolat még nem volt meg bennem, csak az egyetemi tanulmányaim alatt és azt követően alakult ki. Ez egy apránként kibontakozó folyamat volt. Természetes, hogy nem kezdtem el rögtön mondjuk a Metallica Fuel című számát játszani hegedűn, vagy éppen egy Beethoven darabot egy kicsit rockosabban előadni. Ez egy folyamat volt, egyre közelebb kerültem hozzá, és talán egy kicsit hozzászoktam a gondolathoz, hogy valami újat hozok létre, ami jól működik.
 |
| Fotó: BR Klassik |
JF: Kiválóan működik. Ezt nem is vonom kétségbe. De gyerekként, képzésed során, tulajdonképpen csak a klasszikus zenével voltál kapcsolatban. Igaz?
DG: Ez a helyzet, igen. Egészen a Juilliard egyetemen eltöltött évekig, amikor ez által a három szakirány, a [zene,] tánc és a színjátszás által természetesen sok hatás ért. Gyakran rángattak el olyan koncertekre, amelyek nem klasszikusak voltak, és éppen a Juilliard tánc szakja miatt kellett olyan dolgokat eljátszanom, amelyek a kissé populárisabb zene területéről származtak. Szólófellépésekre is gyakran felkértek, nem tudom, miért? De akkoriban ezt szívesen csináltam, és így lassanként jött .. Talán egy bizonyos gátlás, ami az emberben mégiscsak benne volt ... Ha visszatekintek, ... valószínűleg te jobban visszaemlékszel erre az időre, mint én ... És ezt a gátlást a Juilliard iskolában apránként levetkőztem. Emlékszem, hogy Perlman osztályán kívül inkább olyasvalaki voltam, aki a színészekkel és a táncosokkal sokat vitázott. Legyen szó az öltözködéssel kapcsolatos ízlésükről, vagy a zenei ízlésükről. Inkább egy kicsit elszigetelődtem a klasszikus zenészektől.
JF: De mi vezetett odáig, hogy ezt felvidd a komolyzenei színpadra? Már eleve az öltözéket illetően is. Mikor léptél színpadra először ...
DG: Akkoriban miben rohangáltam? Meséld már el.
JF: Nagyon klasszikus stílusban mászkáltál, de ...
DG: Tényleg?
JF: Azt hiszem, nem jutott volna eszedbe színpadra menni öltöny, nyakkendő, vagy frakk nélkül ...
DG: De ez a Juilliard iskola előtt volt.
JF: Akkor ismertelek meg, pár hónappal azelőtt, hogy a Juilliardra mentél volna.
DG: Most megint arról van szó, hogy az iskola közbeszólt. (nevet)
 |
| Fotó: BR Klassik |
JF: Valamikor kellett, hogy legyen egy olyan élményed, talán nem is voltál tudatában. De éveken át úgy nevelkedtél, hogy ha felmész a színpadra, minden precíz, helyes és kifogástalan, és aztán valamikor egyszer felmentél a színpadra féktelen ördögként.
DG: Igen ... Azt hiszem, ennek egy kicsit a neveltetéshez is köze van. A szüleim nagyon szigorúan neveltek, nagyon konzervatívan gondolkodtak, nemcsak a zenével kapcsolatban, hanem akkor is, ha az öltözködésről volt szó. Éveken keresztül öltöztettek a színpadi szereplésekhez is. Megmondták, hogy ezt és ezt veszed fel erre és erre a koncertre, és azt hiszem, ez valamikor talán egy belső ellenállást idézett elő bennem.
JF: És ez mind a mai napig megvan.
DG: Igen ... de idővel egyre inkább úgy gondolom, hogy jó dolog, ha az ember öltönyben játszik klasszikus zenét. Ez világos, de valóban hosszú időbe telt, és még mindig ... most komolyan, nektek, lányoknak sokkal egyszerűbb! Azt veszel fel, amit akarsz. Színpadra állhatsz szoknyában, ami lehet fekete, piros, rózsaszín, vagy kék.
JF: Na igen, ha Yuja Wang rövid ruhában áll színpadra, utána persze őt is ...
DG: ... Nagyon kevés kritika éri a lányok ruháját, de ha én megyek fel farmerben a színpadra, akkor már másnap kapok egy pofont a sajtótól. Szóval, ne már! Úgy gondolom, nőként egy kicsit egyszerűbb a ruhákkal a helyzet. Férfiként világosan meg van határozva, mit lehet felvenni: szmokingot, frakkot, fekete ruhát, rajta zakóval. Szóval, úgy gondolom, ez egy kissé merev. Sajnálom, mert nagyon sok olyan zenész van, aki szarul játszik a színpadon, és zakó van rajta. Ettől talán jobban megy neki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése