David Garrett - interjú a Queen Mary 2-n

Videók: Ikuko YT-csatorna

A Star at Sea blogbejegyzése | 2017. november 6.

Részletek David Garrett és Uwe Bahn beszélgetéséből a „Stars at Sea backstage“ talkshow-ban 2017. október 31-én a Queen Mary 2-n. 

A Stars at Sea-hajóút a Queen Mary 2-n David Garrett és zenekara számára igazi diadalmenet lett. Még akkor is, ha az óceánjáró a heves orkán miatt egy nappal később érkezett. 2017. október 30-tól november 3-ig David Garrett 2600 rajongóval szállt tengerre. A hajón az összes jegy elkelt.

Három koncertet adott a Royal Court Theatre-ben. Három órán keresztül adott autogramot és kétszer volt a Stars at Sea alapítója, Uwe Bahn vezette hajó-talkshow vendége. Ők ketten 2002-ben a Night of the Proms–turnén ismerkedtek meg. Az akkor 22 éves David Garrett klasszikus szólistaként volt a meghívott vendégek között. Uwe Bahn a mai napig szervezője ennek a nagy komolyzenei-pop eseménynek. Ezúttal a Queen Mary 2-n találkoztak újra.

AZ INTERJÚ

Amikor a fedélzetre léptél, a hegedűdet is a szalagra kellett tenned az ellenőrzéskor… csipogott?

Mivel sokat utazom és gyakran kell átesnem repülőtereken biztonsági ellenőrzésen, ezért aztán pontosan tudom, mit kell ilyenkor levetnem (A közönség nevet)… most azért ne izgasd fel őket teljesen… például a cipőt, azokban valahol biztosan van fém. Nem én készítettem őket, hanem egy jó barátom. Ezek bizony sosem mennek át. De például a gyűrűk sem.

A hegedűt mindig magaddal hordod, azt sosem adod ki a kezedből. Mostanra teljesen a tested részévé vált? 

Annyira azért nem drámai a helyzet, mindenesetre ma már mindenhová elkísér az útjaimon. Egy órához tudnám hasonlítani, amit kiválónak tartasz, amit szívesen hordasz. Ugyanígy vigyázok a hangszeremre is.

Sokan vannak, akiket érdekel a kabinod száma ezen a hajón… én 180 kabin ajtaján kopogtam be, de egyikben sem voltál…  

És össze is tudnak zavarni. Kicsit féltem is, minden tiszteletem azoké, akik egyedül felmerészkednek a hajóra, mert sokszor azt hiszem, már kétszer jártam ugyanott, miközben egész máshova akartam eljutni. De az első 24 órában valószínűleg hullámzás is közrejátszott.. Hálisten én mindig találok valakit, aki útba igazít.

Peter Maffay, aki szintén a Stars at Sea produkció vendége volt, azt hiszem, a fitneszterembe akart eljutni, amikor egyszer csak a nagy hajókonyha előtt találta magát… 

Ezt könnyen el tudom képzelni. Amikor keresgélsz, egyúttal sportolsz is. Egy óra múlva biztosan mondta is magának: Jó, az egységet letudtam, most már mehetek is. De hogy jutok vissza?

Az étkezés a fedélzeten mindig nagyon fontos. Mivel te csúcsteljesítményt nyújtasz a zenélésben, nagyon kell figyelned az étkezésedre – azt kapod a fedélzeten, amit szeretnél? 

Megnéztem már magamnak pár dolgot. Egy kicsit minden elhúzódott, mert ugye később jöttünk a fedélzetre. Voltam a Queens Grill-ben, vagy mi a neve. Létezik ilyen? Az étel nagyon jó volt, de az adagok inkább a kevés felé mozdultak el, de azt hiszem, ennek valószínűleg így is kell lennie. Tegnap éppen egy megerőltető napunk volt, éjjel egykor fejeztünk be egy hangpróbát. De tudom, hogy 24 órás szobaszerviz van. Úgyhogy fél kettőkor még rendelnem kellett valamit, mert akkorra a gyomrom megint rendesen korgott.

Ami a táplálkozást illeti, a turnéélet egészségesnek mondható? Van saját szakácsotok, aki veletek utazik? 

Á, nem, de amikor nagy arénákban játszunk, ott a helyszínen általában van rendezvény étkeztetés (catering). Ha valami különlegeset szeretnék, akkor szólok Jörgnek, a menedzseremnek, és megbeszéljünk, mihez lenne kedvünk, és ezt eljuttatjuk a konyhafőnöknek. Néha szerencsénk van és jól főz, máskor meg hát.. van még hova fejlődnie.

Mi volt az első reakciód, amikor megérkezett a felkérés, hogy szeretnénk, ha itt lennél velünk a Queen Mary 2-n? 

Az első reakcióm az volt, hogy nagyon izgalmasan hangzik! Ez olyasmi, amit még sosem csináltam. Nagyon fontosnak tartom, hogy új dolgokat próbáljunk ki az életben. Talán amiatt aggódtam egy kicsit, hogy rosszul fogom érezni magam a hullámzás miatt, hogy esetleg tengeribeteg leszek, de eddig minden rendben van velem. Szóval miután most már órák teltek el a csónakon, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, erre nem kell már számítani. De igazából jól meggondoltam, vállaljam-e. A koncertterem egy dolog, de felszáll valaki egy hajóra azért, hogy lásson engem? Teljesen hülyén veszi ki magát, ha egy ilyen óriási hajóra csak 50 ember jön el. Annyira kínos lett volna! A föld alá süllyedtem volna, persze akkor is ugyanúgy végigcsináltam volna az ötven embernek is. Örülök, hogy nem így történt, és a hajó tele van.

Az érzést, hogy inogsz a színpadon, néhány zenész ismeri, te nem… 

Nem ismeretlen számomra (nevet), de kaptam pár tippet a kapitánytól, aki futólag üdvözölt, mielőtt elindultunk. Megnéztem a parancsnoki hidat, ami olyan mint a Star Trek-ben… Megkérdeztem tőle, mi a helyzet a stabilitással, ha jobban elkezdünk himbálózni. Azt válaszolta erre, hogy simán csak kicsit nagyobb terpeszbe kell állni. Meg is mutatom (David feláll)… szóval mint Ronaldo a szabadrúgásnál.

Ha három nappal ezelőtt a viharban indultunk volna el, akkor fekve játszottál volna… 

Azokban a napokban még olyat is elképzeltem, hogy itt remélhetőleg tényleg minden le van szögelve. A zongora is. Itt Johnt, a zongoristámat említhetem, aki a legkülönbözőbb helyzetekben játszott már nagyon-nagyon jól. De persze ha a zongora ide-oda csúszkál… az ugye egy egészen új kihívás lenne. De minden nagyon jól le van rögzítve.

Mennyire fontos a csapatszellem annak, aki legelöl áll?

Egyáltalán nem érzem magam frontembernek. Épp ellenkezőleg. Franck van der Heijden-t a “Night of the Proms”-on keresztül ismerem; azóta ismerjük egymást. Ez 2002-ben volt, ennek tizenöt éve. 
Az egész zenekar olyan nekem, mint egy család, amit én borzasztóan értékelek és becsülök, akiknek a véleményére hallgatok. Akikkel valóban egészen attól kezdve együtt dolgozom. Én vagyok az utolsó, aki azt mondja, “Légy szíves csináld pont úgy, ahogy én elképzeltem magamnak.” Ők mind nagyszerű, kreatív zenészek. Az interpretáció állandóan változik egy kicsit, mint a komolyzenében. Ők az én zenei családom. Rettentően szeretek velük együtt lenni. A színpadon, de a színpadon kívül is.

A “Night of the Proms 2002” eseményen találkoztunk először. És mindannyian éreztük a fellépésed közben, hogy most valami rendkívüli érkezik… 

Érezni nem éreztem ezt, de meg voltam lepve és arra gondoltam: “Hű, mi történik itt?” Ez egyfajta kezdő gyújtás volt a fejemben. Hiszen akkor még egyáltalán nem játszottam crossovert.  
Akkoriban játszottam a Monti-csárdást, amit akkor szívesen illesztettem be a programba. Aztán pl. Beethoven harmadik tételének egy részletét és Saint-Saens „Dance Macabre“-ját. Ez viszont nem egy komolyzenei koncertteremben volt, ezért egész más emberek voltak ott: Pointer Sisters, Foreigner, Simple Minds. 
Az első alkalom Antwerpenben volt, erre pontosan emlékszem. Ott ismertem meg Franckot is a próbák alatt. És akkor hirtelen elkezdődik az előadás. A poharak összekoccannak – mint a Jurassic Park-ban. Majdnem infarktust kaptam: „Mi ilyen hangos itt?“ Letettem a hegedűt, és akkor először jobban megnéztem a termet. És ideges lettem, mert eszembe jutott: Most mindjárt felmész és Beethovent fogsz játszani. Miközben mindenki más pop-rockot tolt. És mindez 50 koncertre volt előre tervezve.  
És abban a pillanatban felfogtam: a jó zene időtlen és az emberek ott élvezték a zenét. Ugyanaz a zene volt más környezetben és másképp előadva és ez mindent megváltoztatott. Nagy mozgatórugót jelentett nekem, hogy elmondhattam: fiatalok az imént Beethovent hallgattak, és egyszerűen jól szórakoztak közben. Nem kapcsoltak át fejben, hogy most a filharmóniába megyek.

És ezek után már következetesen használtad a crossovert… 

Igen, akkor született meg az ötlet. A “Night of the Proms” koncepciója is rock/pop illetve hogy vonjuk be a klasszikus zenekart is. Természetesen megvoltak a fenntartásaim, hiszen konzervatív komolyzenei nevelést kaptam. És biztos, hogy előítéleteim is voltak: vajon működik a könnyedebb műfaj itt, vagy pokollá teszi az életed? Az egész nagyokat is szétszedték, csak mert néha valami újat alkottak. 

És egyáltalán ez a legelső hajóutad? 

Igen, ez az első tengeri utazásom. Illetve voltam már párszor hajón, de igazából nem hajóztam ki.

A hamburgi kikötőből hajóztunk ki ugye…. Voltál már az Elbphilharmonie-ban, meghallgattad az akusztikát? 

Sajnos még nem, de jövő februárban játszom ott egy Csajkovszkij-koncertet Christoph Eschenbach-hal. Nagyon várom, csupa jót hallottam sok embertől. Igen, és aztán ugye reméljük, hogy az emberek a berlini reptértől is el lesznek ragadtatva. Ha majd megnyitják.

Milyen gyakran játszol még tiszta komolyzenét vagy most már csak crossovert? 

Tartok egyfajta egyensúlyt, 50/50%-ra becsülöm az arányt. A szakmai alapok, amiket megtanultam, mindig nagyon fontosak számomra. Klasszikus zeneművész vagyok. Ugyanakkor szeretem a zenét, mindegy, hogy komolyzene vagy más. Ha sikerül elérnem, hogy a crossoveren keresztül felkeltsem az érdeklődést a komolyzene iránt, akkor az mégiscsak a művészetnek és a zenének tesz jót.

A hegedű a fejedhez van szorítva, ez nem természetes tartás. Mennyire megerőltető testileg egy koncert, egy turné? 

Alapvetően eléggé megerőltető. Ugyanakkor már sok éve csinálom, és azt is tudom, hol kell időnként a határt meghúzni. Ha esténként két-két és fél órát játszom,akkor azért a nap folyamán gazdálkodnom kell az erőmmel. Olyankor már nem gyakorlok még plusz öt-hat órát. Az nem tenne jót a koncertnek, mert egyszer csak észreveszem, hogy a kezem lezár, azaz bezáródik. Ha egymás után három koncertem van, mint most itt a hajón, akkor persze napközben lazító gyakorlatokat végzek, velem van a gyógytornász is. És hát fiatalabbak már nem leszünk..

A hegedű gyakorlatilag az énekes szerepét tölti be a zenekarban. El tudod képzelni, hogy valamikor énekesek is csatlakozzanak hozzád? 

Az előző turnén is meghívtam már egy-két embert énekelni. Úgy értem, nem végig az egész show alatt. A “Pavarotti és barátai” koncepciót például szuperjónak találom, amiben világhírű zenészeket hoztak össze. Egy kicsit hasonlít is a “Night of the Proms”-hoz.

A Rolling Stones túl van a hetvenen és még mindig el kell játszaniuk a „Satisfaction“-t. Van esetleg olyan klasszikus darab, amit gyerekkorod óta játszol, és már hallani se bírsz? 

Á, neem, persze nem is vagyok még 65. Lehet, akár még ezt is megérem. De egyelőre örömet szerez a zene. Akár kamarazene, akár klasszikus, akár olyan, mint a ma esti program, amit már nagyon várok. Nagyszerűnek tartom a koncerttermet itt a Queen Mary 2-n. Teljesen különböző helyeken játszom, a Filharmóniától a kölni Lanxess Arénáig. Ez itt számomra most valami egészen különleges, mert most mindannyiótokat látlak. Biztosíthatom, hogy szép show lesz, mert igazán sok kedvet érzek hozzá. 

Fordította: Menyhért Mónika