2018. július 28.

Egy csodagyerek ifjú évei - Lázadás és útkeresés

Érettségi után, mint minden fiatalban, Davidben is felmerült a hogyan tovább kérdése. Továbbtanulás, munka, vagy a hegedű a már megszokott módon? Időközben kétségei támadtak azzal kapcsolatban, hogy vajon továbbra is hivatásos zenész akar-e lenni az összes következménnyel együtt.

Iskolatársainak köszönhetően megismert egy másik életet is; diszkóba kezdett járni, nagy születésnapi bulit szervezett a házukban, a szülei tudta nélkül.

"Későn kezdtem el a popzene iránt érdeklődni, nem azért, mert nem érdekelt, hanem csak azon egyszerű oknál fogva, hogy a szüleim nagyon nagy becsben tartották a klasszikus zenét, ennélfogva ezzel a zenével együtt nőttem fel. Ehhez még az is hozzájött, hogy a felső tagozatig magántanuló voltam, egyszerűen nem volt kapcsolatom vele. Persze néha hallgattam rádiót, de a szüleim tisztán klasszikus zenei beállítottságúak voltak, és ez mindig így volt; nem volt megtiltva, hogy valami mást hallgassak, de hogy úgy mondjam, nem hallgattuk minden nap. Ez viszont 16-17 éves koromban még érdekesebbé tette."

Világossá vált számára, hogy eddig aranykalitkában élt, állandó, nagyon magas elvárásoknak megfelelve. Plusz a hegedülés okozta örömöt is elvesztette már, a fizikai fájdalmakról nem is beszélve ...


"Gyerekként tényleg nagyon sokat dolgoztam, és 13 és 17 éves kora között is növekszik az ember, nálam ez elég gyorsan következett be. És egyszerűen nem figyeltem oda a válltámaszra, görcsösen gyakoroltam, és hát az ember nem tudja jobban, a testét az embernek persze egyre inkább meg kell ismernie. Ebben a szakaszban sok zenei munka is hozzájött, és ilyenkor az embernek egy kicsi szünetet kellett tartania és megfigyelnie, hogy úgy gyakoroljon, hogy a testét nem terheli meg."

"Először is, nem éreztem már jól magam, másodszor pedig, nem voltam már jó. Abban az életkorban észrevettem, hogy nem fejlődtem egyenletesen, és új utakat kerestem a fejlődéshez. Volt pár dolog, ami nem volt rendben: vonókezelés, vibrato és testtartás… Szóval, a játékomban számos dolog javításra szorult, és sokáig azon tűnődtem, hogyan tudnék ezeken változtatni. Természetesen, az ember tud apróbb módosításokat végrehajtani és folytatni a koncertezést, de olyan sok problémám és átdolgozandó területem volt, hogy azt mondtam magamnak: 'Állj! Kezdjük el az egészet a legelejéről!'"


Úgy döntött, zenei tanulmányokba kezd, hogy kiderüljön, egyáltalán szeretne-e a pályán maradni. Legszívesebben a bátyjához költözött volna, aki éppen a Harvardon tanult jogot. David a New York-i, híres-neves Juilliardra akart járni. A szüleit megrémítette a hír, nem értették, egyáltalán miért akar zenét tanulni, amikor már így is sikeres karriert tudhatott magáénak.

Kompromisszumot kötöttek: tanuljon zenét, de ne New Yorkban. Mivel még szerződés kötötte néhány koncertre és albumra, úgy döntöttek a szülők, hogy a londoni Royal College of Music intézményt látogassa. David beiratkozott, Londonba költözött és elkezdte a tanulmányait, amelyeket azonban nem vett túl komolyan. Az első félév tananyaga untatta, és lógott az órákról. Egyszerűen elege lett a hegedűből és a zenéből, és más egyetemekre is jelentkezett, hogy valami teljesen mást tanuljon.

Zenei tanulmányai helyett a londoni éjszakai életbe vetette bele magát, megismerkedett a popzene különböző irányzataival is. A hegedülésre azonban rá kellett szánnia magát, mivel még mindig voltak letudandó koncertjei. A szomszédok "nagy örömére" muszáj volt gyakorolnia, akik sérelmezték a hangos, számukra idegölő felkészüléseket.

David egy rizikós megoldást talált: éjszakánként az egyetem termeit használta. Az iskolavezetés ennek a szabálysértésnek és a hiányzásoknak következtében eltanácsolta az intézményből.

"Fél év tanulás, aztán sajnos kidobtak az egyetemről, azon furcsa oknál fogva, ezt gyorsan el kell magyaráznom, hogy sokkal többet gyakoroltam, mint a többiek, és időbeli okokból nem ment mindig azokban a stúdiókban, ahol lehetőség volt a gyakorlásra, ezért besurrantam azokba a termekbe, ahol a tanárok tanítottak. Este 8 után már be voltak zárva, de nagyon patinás volt az épület, ez azt jelentette, hogy egy hitelkártyával csodaszépen ki lehetett nyitni az ajtókat. Ott gyakoroltam esténként 10-ig, 11-ig, aztán a harmadik, negyedik alkalom után ezt már rossz szemmel nézték, ..."

"Nem loptam, nem tettem tönkre semmit, igen. De hát ez brit beállítottság volt, hogy nem, a szabályzat szerint nem lehet, és aztán 2-3 alkalommal figyelmen kívül hagytam ..."

"18 éves voltam. És akkor ezt olyan nagy gaztettnek minősítették, hogy emiatt egy szemesztert ki kellett hagynom, és akkor úgy gondoltam, nem, megyek New Yorkba."

"Ez volt a helyes döntés, szóval nagyon szépen köszönöm, hogy kidobtak."




Egy további esemény is hozzájárult ahhoz, hogy David dűlőre jusson - egy barátja halála után lett világos a számára, hogy mit is akar: hegedülni és zenélni, de a maga módján. Londonban már nem volt lehetőség a számára, Aachenbe meg nem akart hazamenni.

Visszatért az eredeti tervéhez: New York - már csak az volt a kérdés, hogyan? Tanácsért fordult ahhoz a személyhez, aki évekkel azelőtt ezekkel a szavakkal adta meg neki az email-címét: "Ha egyszer szükséged lesz tanácsra, jelentkezz!" A világhírű hegedűművész, Ichák [angol átírással Itzhak] Perlman volt az, aki saját tapasztalatból tudta, mit jelent, ha valakire gyermekként ráragasztják a "csodagyerek"-címkét, és milyen nehéz ettől megszabadulni. A válasza David számára egyszerű volt: "Menj New Yorkba - és amikor már ott vagy, rögtön be is iratkozhatsz a Juilliardra. Éppen elfogadtam ott egy tanári állást és szívesen látlak a mesterosztályomban. De nem kerülheted el a normál felvételi eljárást!"

David természetesen azonnal igent mondott és az Egyesült Államokba repült. A szüleinek azt mondta, hogy meglátogatja a bátyját Bostonban - ez valóban így is történt, de azután New Yorkba ment a Juilliard School felvételi vizsgájára. Hatalmas hóvihar volt, és a busz késése miatt öt perccel az időpontja előtt ugrott ki az épület előtt a taxiból. Bemelegítés nélkül állt a bizottság elé, de a kellemetlen körülmények ellenére bravúrosan helytállt és felvételt nyert Ichák Perlman mesterosztályába.

Szülei hamar megtudták a dolgot, mivel a postaládába érkezett a intézmény felvételt igazoló értesítése. Sokkolta őket a hír, hiszen Davidnek már volt egy lehetősége Londonban a tanulásra. Most meg ugyanazt akarja tanulni New Yorkban, mint amit Londonban megszakított? Megpróbálták lebeszélni róla, mert már komoly karrierrel, hírnévvel, lemezszerződéssel rendelkezett - koncentráljon inkább ezekre a dolgokra ahelyett, hogy a tanulásra pazarolja az idejét. De David most már hajthatatlan volt, és életében először hozott komoly döntéseket: felmondta az összes szerződést a menedzsmentjével, az ügynökségével és a lemezkiadóval, valamint lemondta az összes koncertjét. A szülei csalódottak voltak és nem támogatták tovább pénzügyileg David tanulmányait. De őt ez sem tántorította el.


"Apám sok éven keresztül együtt dolgozott velem és azt kell, hogy mondjam, hogy mindig is rendkívüli módon tehetségesnek látott engem. Neki én mindig a legjobbak legjobbika voltam. Csak az a gond, hogy amikor ilyen közelségben nézel valakit, az ítéleted nagyon szubjektív lesz. Nagyon aranyos volt, hogy így látott engem, de e körülmények között nem érthette meg, hogy én másképpen látom. Azt, hogy tanulni szeretnék, hogy vannak hibák, amelyeket ki szeretnék javítani… ezeket ő nem értette meg. Mivel ő csak a kiválóságomat látta és a hibáimat nem."
"Ez egy nagy lépés volt, mert a környezetemben nem nagyon találtam támogatást, hogy oda menjek, de mélyen legbelül mindig tudtam, hogy feltétlenül szükséges. És, hogy zeneileg is szükséges. Hogy valóban zenét tanuljak, hogy legyen a zenéhez egy megalapozott tudásom az ösztönön túl; a klasszikus zenéhez, a zeneszerzőkhöz, a zenetörténethez. A zenei halláshoz is, hogy kamarazenét csinálhassak, hogy zenekarban ülhessek, a karmesteri kurzushoz - hogy egyszerűen az egész zenei teret átdolgozhassam, és ismét megtalálhassam az önbizalmam ahhoz, hogy a színpadra léphessek, hogy legyen kiállásom és jól érezzem magam, mert ez a legeslegnehezebb."




_______________________________________________


Kapcsolódó írások:

David Garrett négyévesen kezdett hegedülni
Az első versenyét ötévesen nyerte meg
Játékautó, az első tanárok, kemény munka és tévéfellépés
Találkozás Ida Haendellel: David Garrett a világ egyik legnagyszerűbb ifjú hegedűse
_______________________________________________


Források:

- Johannes Rothenbaum: David Garrett, Die exklusive Biografie 
- München, sajtótájékoztató - 2014.
- Interjú a Kék Kanapén
- Spiegel Wissen dokumentumfilm 
- Mensch, Otto! - rádióinterjú 3
- Ahogyan minden elkezdődött - 2. rész
 

Még több információ és érdekesség: David életrajzában.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése