David Garrett: Egy Guarneri ’del Gesù megszerzéséhez vezető viharos utam
Amikor David Garrett hegedűművész megvásárolt egy Guarneri ’del Gesùt, élete nagy álmát valósította meg, ám az aukción átélt élmények hagytak némi kívánnivalót maguk után.
Forrás: TheStrad.com | Megjelent: 2022. szeptember 30. | Szerző: David Garrett
Gyermekkorom óta az volt az egyik álmom, hogy birtokomban tudhassak egy Guarneri ’del Gesùt, és játszhassak rajta.
Egy hegedűművész számára a legnagyobb kiváltság és megtiszteltetés, ha egy ilyen ritka hegedűn zenélhet.
Szinte az összes nagy hegedűművész és az összes példaképem játszott Guarneri ’del Gesù-hangszeren, Paganinitől Heifetzig, Kreislerig és Zukermanig.
Amint azt már sokan tudjátok, összehasonlítva Antonio Stradivari hangszerével, messze kevesebb maradt fenn Guarneritől. Míg jelenleg több mint 1200 Stradivari van forgalomban, addig ’del Gesùból kevesebb mint 200 maradt.
Az árak mindig is magasak voltak, de az elmúlt 20 évben ugrásszerűen megemelkedtek.
Míg a 2000-es évek elején remek Guarneri ’del Gesùt lehetett vásárolni 1,5–2,5 millió euróért, az árak azóta az egekbe szöktek, és szerencsés esetben 12 millió eurónál kezdődnek, és az még nem is egy csúcskategóriás Guarneri. A legjobbakat 18 millió eurótól kezdve árulják, a határ pedig a csillagos ég!
Higgyenek nekem - alaposan átkutattam a piacot, beutaztam az egész világot, jártam az összes híres hegedűkereskedőnél New Yorkban, Londonban, Tokióban és más nagyvárosokban. Megnéztem mindent, ami elérhető volt, és bár láttam néhány igazán nagyszerű hangszert, sajnos az árcédula még „nagyszerűbb” volt.
Az igaz, hogy egész életemben nagyon szerencsés voltam, olyannyira, hogy évekkel ezelőtt tudtam venni egy 1716-ból, az „aranykor”-ból való remek Stradivarit. Ezenkívül egy korai Guarneri ’del Gesùba is pénzt fektettem, mely 1726 körül készült.
Mindazonáltal ez a hegedű azért nem teljesen ugyanaz, mint egy olyan „del Gesù”, amely a korai 1730-as évek és a csodálatos, erőteljes késői 1740-es évek közötti periódusban készült. És ha én, mint szerencsés és anyagi forrásokkal rendelkező személy sem engedhetem meg magamnak, akkor ki tehetné?
De aztán úgy hat hónappal ezelőtt hallottam Peter Biddulph-tól, hogy egy Guarneri ’del Gesù árverésre kerül. 20 év telt el azóta, amióta ilyen történt. És való igaz, hogy egy aukción nem kiskereskedelmi árat fizet az ember. Szóval természetesen érdekelt, és tudni akartam, hogy hol és mikor lesz.
Az ajánlat nem a Sotheby’s-nél, a Christie’s-nél, Tarisiónál, Bromptonnál, Skinnernél vagy a Vichynél lesz, hanem egy másik párizsi aukciósházban, amit egy kissé különösnek találtam.
De aztán azt gondoltam: „Miért ne?”
Erről a bizonyos Guarneri ’del Gesùról már korábban is hallottam: az 1736 körül megalkotott ’Régis Pasquier’. Körülbelül egy évvel korábban már ajánlották nekem Párizsban.
Akkor nem tudtam megnézni, így most azt gondoltam, hogy jó kis kaland lenne elmenni egy kis városnéző túrára Párizsba a barátnőmmel és édesanyámmal.
Pár nappal később már repültünk is mindannyian Párizsba.
Az aukciósházban nem volt vonó a hegedűhöz, sem válltámasz, és mivel nem volt nálam a hegedűtokom, egy csellóhoz tartozó vonót ajánlottak fel nekem, hogy ki tudjam próbálni. Nem valami jó kezdet! Annak ellenére, hogy még a bal kisujjam is megsérült néhány nappal korábban, tudtam játszani a ’del Gesùn. Nagyon elégedett voltam a hangkivetítéssel és a hangszínnel.
Már akkor tisztában voltam vele, hogy alig maradt eredeti lakkozás a hegedűn. De legyünk őszinték, mi volt az alternatíva? Ha ésszerűen gondolkodunk, megkapni egy Guarnerit hosszú lejáratú kölcsönre körülbelül olyan valószínű, mint nyerni a lottón.
A becsült értéktől még mindig hevesebben vert a szívem: 4-4,5 millió euró.
Nyugodt lelkiismerettel belemehetek egy ilyen anyagi elkötelezettségbe? Ez óriási döntés volt.
Közben eltelt néhány hét és elárasztott a munka. De csak egy dologra tudtam gondolni: arra az erőteljes ’del Gesù-hangra! Így hát az aukció napján úgy döntöttem, hogy őrültséget csinálok és bízom az ösztöneimben.
Anélkül, hogy elmondtam volna a barátaimnak vagy a szüleimnek, úgy döntöttem, telefonon licitálok. Mivel a szállodai szobában, ahol akkor tartózkodtam, borzasztóan rossz volt a térerő, kiszaladtam a hátsó udvarra a parkoló mögé, a hatalmas szállodai szemeteskukák mellé: ott volt a legcsendesebb. Egy Guarni ’del Gesùra való licitáláshoz elég különös hely!
Tudtam, hogy semmiképpen sem járok rosszul, ha kifizetek akár még 3 millió eurót is ezért a hegedűért. Jó barátom, Andreas Post hegedűkereskedő aznap reggel megerősített ebben, így spontán módon úgy döntöttem, hogy licitálok. Az utolsó ajánlatom 2 millió 650 ezer euró volt.
A szívem hevesen dobogott, még akkor is, ha tudtam, hogy ez az üzlet semmiképpen nem lesz veszteséges. De mégis, nagyon sok pénzről volt szó, és mondtam a telefonban az aukciósházbéli srácnak, hogy ez az ajánlat lesz részemről az utolsó.
„Biztos kiestem már a versenyből. Legyen akkor valaki másé; valakié, aki nem izzadt le ennyire, mint én most” - gondoltam. De néhány másodperccel később megszólalt a hang a telefonban:
„Gratulálunk, ebben a pillanatban vásárolt magának egy ’del Gesùt.”
Meg kell mondjam, hogy egy szálloda mögötti sikátorban egy szemetes mellett ülni még sosem volt ilyen csodás érzés!
Nos, rögtön utána felhívtam a szüleimet és meglepetésemre nem nehezményezték, hogy ilyen sok pénzt költöttem anélkül, hogy előtte megbeszéltem volna velük. Másrészről apám eléggé ledöbbent, hogy végül ilyen keveset fizettem. A következő napokban sok kedves barátom, aki a hegedűértékesítő szakmában dolgozik, pontosan ugyanezt mondta telefonon:
„Alkalmi vétel. De jó neked!”
Oké, én azért nem egészen „alkalmi vételnek” nevezném, amikor 3,4 millió eurót kifizet az ember – ennyi volt a teljes összeg, beleértve az eladó prémiumát… de akkor is. Kétlem, hogy bármikor is lesz még egy ’del Gesù, amit ezen az áron értékesítenek.
Mivel ez idő tájt turnéztam éppen, udvariasan érdeklődtem az aukciósháznál, hogy lenne-e lehetőség a hegedűt kézbesíteni Berlinbe. Végül is több, mint 600 ezer euró jutalékot kaptak, ez bizonyára belefér a költségvetésükbe!
De nem, ilyen opció nem volt. Így meg kellett találnom a következő szabad napomat, ami öt hét múlva volt. Ez azonban nem probléma, tudok várni. Az átvétel időpontjának egyeztetése után megkértek, hogy utaljam át az összeg 10%-át, amit másnap meg is tettem. Ez így szokás – mondták. Részemről rendben.
Gyorsan elszaladt az öt hét, és elérkezett az idő.
Ez az utazás az emlékezetemben marad életem hátralevő részében.
Az átvétel előtti este érkeztem. Gyors vacsora és irány az ágy! Izgalmas nap áll előttem és korán fog kezdődni!
Reggel 8-kor kipattantam az ágyból, elkészültem és rendeltem egy Ubert, hogy az aukciósházhoz jussak.
Megérkezéskor bevittek egy szobába, hogy szemügyre vehessem a Guarnerit. Egy kicsit játszottam rajta, és minden szépnek látszott és hallatszott.
De természetesen a hangszeren kívül ellenőrizni akartam a katalógusban szereplő összes tanúsítványt. Voltak igazolások Charles Beare, Florent Boyer, Andreas Post és Peter Biddulph nevével ellátva, valamint egy Peter Ratcliff által írt dendro-tájékoztató [a fa korával kapcsolatosan]. Valóban, mi mást kívánhatna még az ember?
Sajnálatos módon az Andreas Post és Peter Biddulph által írt tanúsítványoknak csak a fénymásolatát mutatták meg nekem.
„Hol vannak az eredetiek?” – kérdeztem.
„Ez az eredeti” – válaszolta a hölgy, és a fénymásolatra mutatott.
Egész életemben hegedű-árverésekre jártam, vettem és adtam is el hangszereket. Apámnak még aukciósháza is van Németországban, ő mondta: „Ha nincs meg az eredeti tanúsítvány, akkor azt dokumentálnod kell a katalógusban.”
El se akartam hinni!
Zaklatottságomat csak fokozta, hogy telefonon értekeztem egy hegedűszakértővel, aki az aukciósház hangszerosztályán dolgozott.
Folyton azt hajtogatta, hogy az teljesen normális, ha nem írják be a katalógusba, hogy az eredeti tanúsítványok már nincsenek meg.
Ráadásul azzal érvelt, hogy az ő tanúsítványa sokkal értékesebb, mint Biddulph és Post „régi papírjai”.
Itt már nevetnem kellett – legalábbis majdnem!
Így az lett a vége, hogy fel kellett hívnom Peter Biddulph-ot, valamint Andreas Postot, hogy mondjanak nekem egy árat a dokumentumok újbóli kiadásáért.
Az utolsó pár órában, amit Párizsban töltöttem, az aukciósház nagyon világosan közölte velem, hogy nem az ő dolguk fizetni a tanúsítványok újbóli kiadásáért.
És amikor végre kezembe vettem a hegedűt, alá kellett írnom egy okiratot, amelyben kijelentették, hogy anyagilag nem segítik a dokumentumok pótlását, és jogilag mentesülnek minden további felelősség alól.
Ha nem játszottam volna másnap egy koncerten Bécsben, akkor biztosan nem írtam volna alá.
Ennek a napnak olyannak kellett volna lennie, amire mindig jó szívvel emlékezik vissza az ember! De az egész ügyintézés során soha nem kínáltak meg mondjuk egy pohár vízzel vagy kávéval… semmivel. Még csak hellyel sem kínáltak.
Akárhányszor csak kiment az ügyintéző az irodából, kint kellett leülnöm a lépcsőn, mint egy tolvajnak.
Mintha csak ellopni készülnék a hegedűt vagy kárt akarnék tenni egy ilyen gyönyörű hangszerben!
Az a határozott érzésem volt, hogy egyáltalán nem látnak szívesen. Szinte szégyelltem magam. Még a gyönyörű Párizs sem tudta feledtetni velem az érzést, amit bennem keltettek.
De végül is határtalanul boldog vagyok, hogy vettem egy ’del Gesùt elképesztően jó áron, és megtiszteltetés számomra, hogy gyarapíthatom azon zenészek sorát, akik ilyen hangszeren játszanak, megszólaltatva e hegedű bámulatos hangját emberek millióinak szórakoztatására.
Azért remélem, a jövőben el tudom kerülni ezt a fajta értékesítési gyakorlatot!
.......................................................
Fordította: Szánthó Katalin
.......................................................
"A mai egy nagyon különleges nap a számomra.
Végre megkaptam az 1736-os ex Pugnani Guarneri del Gesut Párizsban.
Néhány hete volt szerencsém megvásárolni egy aukción.
Nagyon boldog vagyok. :) "
 |
| Fotó: Instagram / David Garrett |
David megalapította a Guarneri del Gesù hegedűsök klubját, amelyhez mindenki csatlakozhat, aki eme nemes hangszeren játszik, vagy tulajdonosa egynek. Az első klubtalálkozóra Berlinben került sor, szeptember 7-én. Új weboldalán, a guarneridelgesu.com-on, pedig igyekszik összeszedni a létező összes hangszert. Itt írt erről Instagramon.
Az első találkozóra végül 22 zenész érkezett: Facebook
Paganini híres "Il Cannone" nevű hangszere (itt olvashatsz róla a blogban) a 27-es sorszámot kapta David nyilvántartásában: Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése