"A taps nem mérce számomra" - interjú az Aachener Nachrichten-nek

"A taps nem mérce számomra": David Garrett 2019-ben "Greatest Hits" turnéra indul

| Aachener Nachrichten | Szerző: Olaf Neumann | Megjelenés: 2018.09.08.

Fotó: Pedro Becerra, dpa

Azzal a céllal vágott bele, hogy eltörli a zenei műfajok határait. David Garrettnek ma több millió rajongója van, mert a pop és klasszikus zene keverékét a legmagasabb szinten nyújtja. A hegedűművész 2019-ben turnéra indul. Kölnben is fellép.

Berlin. David Garrett zenekarával és a Neue Philharmonie Frankfurt-tal 2019 májusában crossover turnéra indul. A sztárhegedűs összesen 19 koncerten fog játszani Németországban, Ausztriában és Svájcban, legsikeresebb számai mellett új és újra feldolgozott darabokat is előad, néhányat most először erősítő nélkül.

Több mint hárommillió eladott albummal és több mint három tucat arany- és platinalemezzel Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában, valamint több millió eladott jeggyel egyszer „a hegedű Jimi Hendrixének”, máskor „a klasszikus zene David Hasselhoff-jának” titulált aacheni művészt a mai zenei élet legnagyobb sztárjai között tartják számon. A komoly- és szórakoztató zene keverékével azokat az embereket akarja elérni, akik egyébként távol maradnának a klasszikus zenétől.

Fotó: Wolfgang Kumm / dpa

Olaf Neumann Berlinben találkozott a 38 éves német-amerikaival. Íme, beszélgetésük a Slash-sal való együttműködéséről, az egészségéről és művészi törekvéseiről.

David Garrett 2019-es élő koncertturnéjára szeptember 3-án kezdik árusítani a jegyeket. Garrett számára pályafutása kezdete óta nem léteztek zenei korlátok. Az "Unlimited” (“Korlátlan") tehát több, mint egy turné címe: ez az ő személyes életfilozófiája. Zenei kreativitásával rajongóinak millióit bűvölte el világszerte. Zene iránti szenvedélyének köszönhetően nemcsak a crossover, hanem a klasszikus zene iránt is sikerült teljesen új és lelkes közönséget megnyernie. Pontosan ezt akarja bemutatni az új turnéján.

Önt a világ egyik legsikeresebb hegedűművészének tartják. Mi jelenti a sikert az Ön számára?

Garrett: A siker az, amikor a minőséget illetően minden összejön. Volt olyan koncertem, ahol a közönség megőrült, de én lehangoltan jöttem le a színpadról, mert nem azt nyújtottam, amit tudok. Ezen a taps nem javít semmit. Ellenkezőleg, inkább lefelé húz. Másrészről volt, amikor minimális tapsot kaptam, ami után vigyorogva mentem le a színpadról, mert tudtam, hogy közel voltam a 100 százalékhoz. A taps nem jelent mércét számomra.

A lázadó hegedűsként szokták emlegetni. Ki vagy mi ellen lázad?

Garrett: Soha nem volt bennem a lázadás érzése. Talán azért jött ez át így, mert én voltam az egyik első klasszikus zenész, aki a klasszikus zenén kívül is biztos talajt talált. Ez nem illeszkedik a normába. És ha valami nem normális, akkor az csak valami lázadás lehet. Pedig nekem simán csak tetszik. Személy szerint nem sok mindent tudok kezdeni a "lázadás" kifejezéssel.

Szüksége van magasabb szintű intelligenciára, hogy az ember klasszikus zenét játsszon?

Garrett: Mindig megpróbáltam átvinni a klasszikus zenei mércémet – a technikai finomságokat és a hangot – a rock- és popfeldolgozásokba is. Mindig teljes mértékben ki akartam használni a tanulmányaimat, és soha nem próbáltam semmit megkönnyíteni a magam számára. Éppen ellenkezőleg: Amikor crossovert játszom, mindig úgy akarom átírni a darabokat, hogy azt a Berlini Filharmonikusok első hegedűsének is nehéz legyen eljátszania. Számomra nagyon magas színvonalat kell képviselnie.

Azért tért át a crossover területére, mert a klasszikus zene közönsége lassan kihal?

Garrett: Sosem volt olyan érzésem, hogy a klasszikus zene közönsége kihalna. De az teljesen világos, hogy egy új generációt kell valamivel lenyűgöznünk. Valamit, ami minőséget képvisel, mindig szenvedélyesen kell reklámozni. Akkor semmi nem fog kihalni.

A soron következő, "Unlimited – Greatest Hits Live 2019" címmel induló turnén az együttesével és a Neue Philharmonie Frankfurt-tal együtt láthatjuk majd. A fellépések a képességek csúcsát jelentik, amikor meg kell mutatni, hogy mire képes igazán?

Garrett: Igen, a koncertek a tudásunk maximuma. Élőben köztem, az együttesem és a szimfonikus zenekar közötti egyfajta összjáték valósul meg, valamint mindazon gondolataim is belevegyülnek ebbe, amiket a produkció kapcsán megfogalmaztam magamban. Ez valójában egy kisebbfajta “Gesamtkunstwerk” (összművészeti alkotás), amely a képzeletemből jött létre. És amikor látom mindezt életre kelni, akkor egy kicsit büszke vagyok. Az a szép ebben, hogy egy koncerten mindig minden megtörténhet.

Milyen gondolatai vannak a turnéról?

Garrett: Nagyon sok minden. Lépésről lépésre végigmentem a repertoáron. Abban a pillanatban, amikor meghallom a zenét, képek jelennek meg a fejemben. Bizonyos színeket és fényeffekteket látok, amelyeket egy-egy darabhoz szeretnék társítani. Nem akarok egymás után két számot ugyanazokkal a hangulati elemekkel. És fontos, hogy a fény ne ártson a zene ritmusának, hanem mindez szimbiózisban legyen.

A Pink Floyd dobosa, a 74 éves Nick Mason azt mondta "Egy zenész, aki nem ideges koncert előtt, azzal valami nincs rendben." Igaza van?

Garrett: Én még mindig ideges vagyok. Az idegesség nem valami negatív dolog, bár természetesen létezik negatív idegesség is. A feszültség nagyon fontos a koncert előtt. Különben mindegy lenne az embernek, mit csinál a színpadon. Ha valamit vársz magadtól, akkor ideges vagy, ez teljesen normális. És ez a korral nem fog elmúlni.

És mi volt a helyzet ezzel fiatalabb korában?

Garrett: Nyolc-kilenc éves koromban gyakran voltam gyerekkoncerteken a színpad mögött. Volt, aki az idegességtől hányt és reszketett. Ilyenkor az embernek át kell gondolnia, hogy ez-e igazából a megfelelő hivatás. Abban a pillanatban, amikor felmész a színpadra, képesnek kell lenned koncentrálni és elnyomni az idegességet.

Úgy érzi magát a színpadon, mint egy rocksztár, amikor Metallica-számokat ad elő?

Garrett: Nem tudom, hogy egy rocksztár másnak érzi-e magát, mint aki klasszikus zenét játszik. Talán néhány klasszikus művésznek még több adrenalin is kering a szervezetében, mint egy rocksztárnak. Nem érzem annak a különbségét, hogy a Philharmóniában vagy az O2-aréna színpadán állok.

Melyik rocksztárral találkozott már?

Garrett: Néhányukkal már volt alkalmam. Jól emlékszem Slash-re. Los Angelesben találkoztam vele a stúdiójában. Nagy hatással volt rám, mert egy nagyon kedves, nyugodt és megfontolt srác. Biztos volt idő, amikor más volt.

Miről beszélgettek Slash-sel?

Garrett: A zenéről. Egy feldolgozásról, amit a "November Rain"-re készítettem. Nagyon közvetlen hangulatú beszélgetés volt. Slash egyáltalán nem volt arrogáns. A legtöbb idősebb Rock'n'Roll-zenész nagyon földhözragadt.

Kirúgtak a hámból Slash-sel?

Garrett: Nem, nem akartam rossz hatással lenni rá. (Nevet)

Mi nem hiányozhat semmiképpen egy David Garrett-turnén a bőröndből?

Garrett: Mindig vannak nálam plusz húrok, mert néha elszakad egy E-húr. Nekem elég, ha a színpad mögött egy teát és friss vizet kapok. És jó, ha van egy szék is.

Tényleg meg lehet hallani, hogy egy zenész egzisztenciálisan a helyén van-e?

Garrett: Én a hegedűn veszem észre ezt, mert nekem az a hangszerem. Ha ez ember egy kicsit elveszíti a koncentrációt, akkor egy nehéz frázisban nem tud jól játszani. Észreveszed, ha valaki nemcsak technikailag játszik magas szinten, hanem hogy cselekszik is a zenével. Ezek egészen apró részletek, amikor a zenekarnak pianissimója van, a hegedűs pedig abban a pillanatban túl sokat ad bele, amikor arra semmi szükség.

Mi a különlegessége a hegedűjének?

Garrett: Jó hangszíne van. Mikrofonozott koncerteknél a hangszín fontosabb, mint a terhelhetőség. A Stradivari átható hangjára az E-húron a mikrofonozott crossover koncerteken nincs szükségem. Egy nem-Stradivari mikrofonnal néha még jobban szól, mint egy Stradivari.

A Stradivari is olyan szeszélyes, mint egy díva?

Garrett: Nekem egy nagyon gyakorlatias Stradivarim van. Ennek borzasztóan örülök. Amikor nagyon fiatal voltam, volt egy Stradivarim, amelyik tényleg egy díva volt. Ez a hangszer eső előtt két órával “bezárt”. Az nagyon kellemetlen volt. Ez a hegedű 50 és 60 százalékos levegő-páratartalomnál csodálatosan szólt, de afelett és az alatt egyáltalán nem működött. Később aztán, amikor magam vásároltam, nagyon fontos volt, hogy olyan hangszer legyen, amelyiknek nincsenek hangulat-ingadozásai.

Van valaki Önnel a turnén, aki kizárólag az Ön értékes hangszerével törődik?

Garrett: Sehol nem hagynám lezáratlanul a hegedűmet. De ha valaki géppuskával érkezik, hát akkor elviszi. De mit akarna kezdeni a hegedűvel? Olyan sok könyvben ott van a képe. Ez a személy soha nem mutathatja meg nyilvánosan a Stradivarimat, csak legfeljebb gyertyafényben nézegetheti a pincében. Az meg senkinek nem túl szórakoztató.

Egy zongoraművész minden koncerten más zongorán játszik, de egy hegedűművész függ a hangszerétől. Miért van ez így?

Garrett: Őszintén szólva ha minden koncertre ott lenne egy 80.000 eurós hangszer, akkor nekem se lenne ezzel problémám. Egy zongorista minőségi többletet kap ezzel. Szóval annyira nincs rossz dolga. Természetesen ezt én is megtehetném, ha odatennének nekem egy 2000 eurós hegedűt. De azt a közönség nem élvezné annyira, mert a hangszer nem elég teherbíró. Az én Jean-Baptiste Vuillaume hegedűmmel, amelyen jelenleg a crossover koncertjeimen játszom, árban még alatta vagyok egy Steinway-zongorának. Ezzel nem vagyok elitistább, mint a zongoristák.

Még ma is ugyanannyit gyakorol, mint gyermekkorában és fiatalkorában?

Garrett: Sajnos az én hangszeremmel nem engedhetem meg magamnak, hogy kevesebbet gyakoroljak. A napi két-három órás alapozás nélkül nem működik, különben az ember elveszíti a kézügyességét és az intonációját. Ezek nélkül a gyakorlási egységek nélkül a játék nem marad intuitív. Időnként még többet is gyakoroltam, de ennek előbb-utóbb a test látja kárát.

Mennyire fárasztó a játék fizikálisan?

Garrett: Két óra után rendesen leizzadok. Ez annak a jele, hogy ez fizikai munka is. Nem gondolom, hogy csak a fényszórók miatt van.

Idén egy porckorongsérv miatt sok koncertet kellett elhalasztania. Volt ennek köze a hegedüléshez?

Garrett: Igen, biztos, hogy a játék is közrejátszott. Egyszercsak bizsergést és érzéketlenséget éreztem az ujjaimban. Akkor szünetet tartottam és fizikoterápiás kezelést kaptam.

Más érzés most játszani?

Garrett: Évek óta ez az első alkalom, hogy egyáltalán nem szúr itt vagy ott. Végül már nem tudtam játszani, ez nem volt kellemes. Ha az ember több mint 27 éven keresztül minden nap több órán át ugyanabban a helyzetben tartja a hegedűt, előbb-utóbb megjelennek a kopás jelei.

Változtatott a prioritásokon?

Garett: Arra figyelek, hogy nem égetem mindkét végén a gyertyát. Vége azoknak az időknek, amikor a jetlag ellenére egymás után négy, öt koncertet csináltam, délben még egy vállalati rendezvényt, másnap meg tizenkét óra promót.

Fordította: Menyhért Mónika