2020. október 3.

Interjú David Garrett-tel: "A szakma a levegőben lóg" (2020.10.01.)

„Számomra nincs jelentősége, hogy valami a klasszikus zenéből, jazzből vagy popból 
származik-e. A lényeg, hogy érzelmileg megérintsen ”- mondja David Garrett hegedűs. 
Fotó: Christoph Köstlin


Forrás: schwaebische.de | Szerző: Olaf Neumann | Megjelent: 2020.10.01.

Valószínűleg napjaink leghíresebb hegedűse: David Garrett. Az aacheni születésű művész szeptember elején töltötte be a 40. életévét - és életének soundtrackjével ajándékozza meg magát. Az "Alive - My Soundtrack" albumon, amely október 9-én jelenik meg, a filmes dallamok mellett a Rolling Stones, a Beatles és a Metallica slágereit is előadja Stradivariján. Rajongói "a hegedű Jimi Hendrixeként" ünneplik Garrettet, míg a kulturális rovatok kritikusabban szemlélik a zenei határterületein kalandozó művészt. Olaf Neumann berlini interjúján a laza német-amerikai bőrdzsekit, pólót és szakadt farmert visel.

Garrett úr, mi jelentette a kihívást a Rolling Stones „Paint It Black” című dalának újrafeldolgozásakor az új albumán?
A darabnak hihetetlenül jó a dallama ehhez a hangszerhez. Szépnek találom a kombinációt Sztravinszkij „Tűzmadarával” is, amelyet a dal közepére csempésztünk be. Hihetetlenül izgalmas egy rockdarabot valami klasszikussal anélkül kombinálni, hogy a hallgató azonnal észrevenné.

Gondolja, hogy feldolgozásaival új közönséget nyerhet meg a klasszikus zene számára is?
Korábban gyakran tapasztaltam meg ezt: hogy valaki megveszi egy klasszikus albumomat, aki egyébként nem hallgat sok klasszikus zenét, vagy fordítva: olyan valaki vesz crossover albumot, aki egyébként csak klasszikus zenét hallgat.

Mitől érdekes az Ön számára John Lennon „Imagine” című dala - az üzenet vagy a dallam?
Hihetetlenül szép kompozíció, remek üzenettel. A stúdióban voltam Franck van der Heijden gitárosommal és produceremmel. Gyakran csak mi ketten ültünk ott és sok mindent kipróbáltunk. Spontán elkezdtük játszani az „Imagine”-t, és olyan jól sikerült, hogy azonnal bekapcsoltuk a mikrofonokat. A darabot tíz percen belül feljátszottuk. Bizonyos dolgok szuper gyorsan mennek.

Melyik pop- vagy rockzenész írja a legszebb dallamokat?
A dallamokat tekintve a Beatles dalai nagyon fülbemászóak. Hihetetlenül jó kombináció volt ez a négy sráccal. Mindegyikük hozzáadott valami nagyon eredetit. A Beatles okkal volt annyira népszerű. Számomra lényegében a világ legjobb zenekara.

Van az Ön számára különbség a pop és a klasszikus között?
Már egyáltalán nincs. Az, hogy valami klasszikus zenéből, jazzből vagy popból származik-e, számomra nem jelent különbséget. A lényeg az, hogy érzelmileg megérintsen, mert jól van megírva, elénekelve és hangszeres szempontból is jó.

Milyen módon érintette meg Önt a Metallica „Enter Sandman” című darabja?
Ez egy abszolút rockhimnusz. Nagy áhítattal vettem kézbe a darabot, mert megfelelő megközelítésre van szükség az újraértelmezéséhez. Az akusztikus és az elektromos hegedű közötti váltást azért használtam, mert a középső részt a a Stradivarival nem tudtam volna eléggé rockosan visszaadni. Ebből a hegedűből egyszerűen hiányzik a keménység. Ezért lettek ezek a variációk.

Hogyan érinti, hogy az elkövetkező hónapokban nem lehet nagy rendezvényeket tartani?
Nagyon hiányoznak a fellépések. Furcsa módon a repülőutak is, amihez igazából már egyáltalán nem volt kedvem. De most jó lenne, ha újra megtörténne. Remélem, hogy a lehető leghamarabb újra lehetnek majd koncertek, és a politikusok komolyan rajta vannak, hogy megtalálják a megoldásokat. Különösen azoknak az embereknek nagyon nehéz anyagilag megbirkózni a mindennapokkal, akik a zeneiparban a művészek mellett dolgoznak, például a technikusoknak és stáboknak. Jelenleg sok millió embernek van egzisztenciális félelme. Túl kevés a kis előrelépés. Célokra van szükségünk. A politikusoknak  meg kellene beszélniük a koncertszervezőkkel, hogy mi lehetséges és mi nem. Jelenleg az egész zeneipar a levegőben lóg, és senki sem tudja, mi fog újra működni; mi, mikor és hogyan fog újra működni és hogyan lesz lehetőség. Sok kollégán eluralkodik a reménytelenség, éppen ennek nem lenne szabad megtörténnie.

Miből élnek jelenleg az amerikai művészbarátai?
Egyik napról a másikra. Nagyon nehéz nekik. Sokaknak más szakmára kellett váltaniuk, hogy megélhessenek. Például, amikor a Facebookon olvasom, mennyire kétségbe vannak esve, az nagyon elszomorít.


Fordította: Menyhért Mónika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése