"Minimum fenoménnak kell ezt az ifjú
hegedűst nevezni" - Wolf-Eberhard von Lewinski
zenekritikus, 1995.
"[Garrett]
játéka a telt hangzással és az intenzív vibrátóval nem egy
tizenöt éves játékának hangzik" - BBC Music
Magazine, 1995.
Miután a
Deutsche Grammophon, a klasszikus zenei világ egyik legismertebb és legfontosabb lemezkiadó vállalata, exkluzív
szerződést ajánlott a 13 éves Davidnek, és
első két albuma zajos sikert aratott, a cég újabb felvételeket kért.
Az ezután következő események fordulópontot jelentettek David életében. Édesapja és a kiadó
megállapodtak a következő albummal kapcsolatban: Paganini 24 capricciójának felvételében ... A kiadó képviselői természetesen
lelkesedtek az édesapa javaslatáért, de nem tudták, hogy David ekkor még csak kettőt tudott, egyet ismert a 24-ből, és nem volt hegedűtanára,
vagy mentora, ezzel szemben volt rá szűk két hónapja, hogy megtanulja a maradék 21-et ... amelyek a legnehezebben eljátszható,
virtuóz hegedűdarabok közé tartoznak, manapság is minden hegedűs számára nagy kihívást jelentenek.
Ahelyett, hogy a körülményekre hivatkozva visszakozott volna, a 16 éves
David hatalmas elszántsággal és megszállottsággal kezdett
el éjjel-nappal gyakorolni. Saját határait felfedezve és a végsőkig
feszítve egészen odáig ment, ahol a teste már fellázadt
az állandó terhelés ellen. Hát- és vállproblémái lettek,
porckorongsérvet kapott, és a végén már az ujjai sem akartak
engedelmeskedni
neki. Mindezek ellenére a CD-felvételeken ismét nagyszerű
teljesítményt nyújtott, Bruno Canino zongorakíséretével. Az album a
tervek szerint, 1997 áprilisában jelent meg
"Paganini Caprices" címmel.
A kritikusok, mint mindig, most is lelkesek voltak.